Jogi segítség budapesti ügyvédektől

A hagyományokhoz híven közel 100 budapesti ügyvéd áll rendelkezésre egy egész napon keresztül immár 6. alkalommal, hogy szakértő segítséget nyújtson minden anyagilag rászorulónak.

Idén ismét megszervezi a Budapesti Ügyvédi Kamara a Pro Bono Napot, amikor ingyenesen kaphat jogi tanácsot bárki rászoruló. Lehet ez egy függőben lévő peres ügy tovább lendítése, vagy kisebb jogvita a szomszéddal, de kérhetnek segítséget egy számukra megfejthetetlen határozat szakszerű értelmezéséhez, vagy éppen egy rövid hivatalos beadvány pontos megfogalmazásához is.

Az ingyenes jogi tanácsadás 2025. november 14-én 8 órától 16 óráig vehető igénybe személyesen a Budapesti Ügyvédi Kamara székházában, a programban résztvevő ügyvédek irodájában, illetve telefonon is lesz mód konzultációra.

A jogi tanácsadás igénybevétele regisztrációhoz kötött, ami néhány adat megadásával a Budapesti Ügyvédi Kamara honlapján végezhető el. Egy konzultáció maximum 30 perc hosszúságú, ennyi idő alatt az egyszerűbb kérdéseket megválaszolják az ügyvédek, összetettebb ügyek esetén a további jogi lépéseket tudják vázolni a szakemberek. Egy hosszabb, komplikáltabb ügy intézése értelemszerűen nem fér bele ebbe az időkeretbe, de a Budapesti Ügyvédi Kamara által szervezett Pro Bono Naphoz csatlakozott ügyvédek igyekeznek mindenkinek érdemben segíteni, ahogy azt tették az elmúlt években is.

A Budapesti Ügyvédi Kamara és a programban résztvevő ügyvédek célja a rendezvénnyel, hogy segítse a jogkeresőket kérdéseik tudatos, értő megfogalmazásában, hogy arra megfelelő válaszokat kapjanak, mert a segíteni szándékozó ügyvédek vallják, hogy a minőségi jogi képviselet mindenkit megillet.

A társadalmi célú kezdeményezést a Budapesti Ügyvédi Kamara 2019-ben hívta életre a 2019. évi Nemzetközi Pro Bono hét apropóján. Az azóta évente megtartott, ingyenes nyílt napokon minden évben 100-150 ügyvéd állt rendelkezésre és eddig már több, mint 1500 ügyben tudtak jogi segítséget nyújtani. A jogterületek repertoárja évről évre igyekszik lefedni a mindennapokban felmerülő kérdéseket. Idén az alábbi területeken kaphatnak segítséget a jogkeresők: általános polgári jog, cégjog, családjog, büntetőjog, társasház- és ingatlanjog, munkajog, biztosítási jog, adójog, szerzői jog, adatvédelem, közlekedési jog, gondnokság alá helyezéssel és gondnoksággal kapcsolatos ügyek, hagyatékkal és örökséggel kapcsolatos ügyek, idegenrendészeti ügyek. 

(forrás: Budapesti Ügyvédi Kamara, MTI-OS)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...