Jó, ha az orvos nyíltan beszél a rákról
"A daganatos betegségre vonatkozó információ ismerete pozitívan befolyásolja az alkalmazkodást, fokozza a reménységet és az együttműködést, csökkenti a pszichológiai problémák kialakulásának kockázatát, a fájdalmakat, illetve ezek életminőségre gyakorolt negatív hatását” – hívják fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem szakértői.
Fontos, hogy a személyes tájékoztatás érthető és párbeszédes formájú legyen, ellenkező esetben a beteg érzelmi elégedettsége csökken. Sokan úgy gondolják, hogy pszichológiai támogatás nyújtása nem az orvos feladata, így nem is fordulnak hozzá ilyen jellegű kérdésekkel. Pedig ez különösen fontos lenne, hiszen a betegek nemcsak az onkológiai diagnózissal szembesülnek, hanem egyúttal a köztudatban elerjedt előítéletekkel, megbélyegzéssel és halálfélelemmel is.
Nem lehet elhallgatni
A daganatos kórkép közlése mindig kényes témának számított az orvosi praxisban. Az 1960-as évek Amerikájában a doktorok 90%-a elhallgatta az igazságot, míg alig két évtized múlva már 97%-uk nyíltan és őszintén beszélt a rákról. A paternalisztikus viszonyulást a hetvenes évektől kezdve Nyugat- és Észak-Európában az együttműködésen alapuló gyakorlat váltotta föl. Eközben a kontinens közép-keleti és déli részén, illetve a legtöbb ázsiai országban a családközpontú tájékoztatás terjedt el: az orvosok nem beszéltek személyesen a pácienssel, inkább a közvetlen hozzátartozókkal ismertették a tényeket.
Az elhallgatás hagyománya a magyar gyakorlatra is jellemző volt, noha egy 1987-es etikai kódex már a nyílt kommunikáció mellett érvelt. „Viszont 1997 óta a hatályos jog nem teszi lehetővé, hogy az orvos önkényesen bármit is eltitkoljon a beteg elől; a felnőtt, cselekvőképes páciens maga dönthet arról, hogy szeretné-e megismerni a diagnózisát” – írja tanulmányában Dégi L. Csaba és Balog Piroska, a Magatartástudományi Intézet két szakértője.
Felkészültek a magyar orvosok
A szemlélet megváltozásához nagymértékben hozzájárult a Magatartástudományi Intézet oktató-kutató munkássága, valamint az Onkológiai Intézet elméleti és gyakorlati onkopszichológiai képzéseinek kínálata. Magyarországon egyébként a diplomaszerzés feltétele az orvosi kommunikációs kurzus, ezen belül is a rossz hírek közlése, valamint az etika, s vele együtt a gyógyíthatatlan, rossz kórjóslatú betegek felvilágosításának kérdésköre. A cél, hogy az orvosok részéről ne lehessen elzárkózást tapasztalni a gyógyíthatatlan betegekkel való párbeszédtől.
Az egyetemi kutatás
A klinikai minta 420 daganatos betege közül 342 rossz-, míg 78 jóindulatú elváltozás miatt állt kezelés alatt az adatfelvételkor, 238 nő és 182 férfi. Átlagéletkoruk 51,95 év volt. Közülük a legtöbben mell-, méhnyak-, tüdő- és vastagbélrákkal küzdöttek. Orvosaik egy-egy rövid, 9 kérdésből álló tesztet töltöttek ki a betegség természetére vonatkozóan, ők maguk pedig depressziót, reménytelenséget, stresszt és kríziskezelést taglaló kérdőívekre válaszoltak.
A kezelőorvosuk szerint a vizsgálatban részt vevő daganatos betegek 83,1%-a ismeri, míg 16,9%-a nem ismeri onkológiai diagnózisát. A tájékozottság hiánya összefügg az életkorral, a lakhellyel, a végzettséggel, a tumor helyével, a kemoterápiás kezeléssel, a depresszióval, a reménytelenséggel és a problémaelemző megküzdéssel. Az idős, kisvárosi vagy falusi lakhelyű, alacsony iskolai végzettségű betegek kétszer nagyobb arányban nem részesültek kemoterápiás kezelésben, mint a többiek. A tüdő- és hörgődaganatos páciensek körében a legnagyobb az információhiány.
Az onkológiai diagnózisukat nem ismerő daganatos betegek szignifikánsan depressziósabbak. A tájékoztatás elmaradásának esélye 10,56-szor magasabb a rosszindulatú tumorok, 5,14-szer a súlyos depresszió, illetve 4,65-szor a kemoterápiás kezelésben való nem részesülés esetében. Korábbi eredmények arra is rámutattak, hogy egy fiatal betegnek 5,8-szer nagyobb esélye van az orvossal történő nyílt párbeszédre.
