hirdetés
2024. december. 03., kedd - Ferenc, Olívia.

Javítanák a rezidensképzést

Szakmai vezető testületek létrehozásával erősítené a szakorvosjelöltek sokat kritizált oktatását a szaktárca.

Bár az elméleti képzést a megkérdezettek több mint háromnegyede kiválónak vagy jónak tartotta, a gyakorlati oktatásról meglehetősen lesújtó véleményt fogalmaztak meg a medikusok egy, a Magyar Rezidens Szövetség megbízásából készített korábbi felmérés során. Az utóbbit 35 százalékuk kettessel, további 44 százalék pedig elégtelennel „jutalmazta”. Arra a kérdésre például, hogy vajon felkészítik-e őket a legfontosabb sürgősségi kórképek ellátásra, 42 százalék nemmel válaszolt, további 31 „alig”-nak fordítható kettest húzott be az öt fokozatú skálán. Ami már csak azért is elborzasztó, mert az immár krónikussá vált szakorvoshiány miatt a sürgősségi osztályokon sok esetben rezidensek fogadják a gyors ellátásra szorulókat.

Az egészségügyért felelős államtitkár az elmúlt hónapokban többször szólt a rezidensképzés átalakításáról, lényegében központi rendszerré alakításáról.

Az egyre határozottabban körvonalazódó elképzelések szerint az ágazat első embere által meghatározott szakmákban úgynevezett rendszerbevételi eljárás keretében lehetne csatlakozni – kivéve az egyetemek rezidensi helyeit – a szakképzéshez. Az ezzel kapcsolatos eljárást két bizottság folytatná le, az egyikhez a kiemelt orvosi szakmák valamelyikét, a másikhoz a háziorvoslást választók tartoznának. A jelöltek megkapnák a képzési helyek listáját, lehetőségük lenne arra, hogy jelezzék: ők melyiket tennék az első helyre, illetve, hogy melyik megyében szeretnék folytatni tanulmányaikat.

A rezidensek képzését közvetlenül segítő tutorok munkájának értékelésében részt vennének maguk a szakorvos jelöltek, valamint a Magyar Rezidens Szövetség képviselője is. Abban az esetben, ha e szakmai támogató akadályozza a meghatározott számú vizsgálatok, beavatkozások teljesítését, illetve nem biztosít megfelelő konzultációs lehetőséget a jelöltnek, első fokon írásbeli figyelmeztetést kaphat a rendszert vezénylő Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központtól, súlyosabb esetben törölhetik a tutori névjegyzékből.

A támogatott szakképzések szakmai irányítását közel két tucatnyi, az orvostudományi egyetemeken belül létrehozandó szakmai grémium látná el.

Az új rendszer segíthet orvosolni a doktorképzés rezidensek által sorba rendezett legfontosabb hiányosságait: a manuális készségek oktatását, a szimulációs gyakorlatok, illetve a közös esetfeldolgozásokat csekély számát, többet akarnak tudni az egészségügyi rendszerről, s azokról a lehetőségekről is, amelyekkel megelőzhető, a túlzott leterhelés miatti kiégés.

*

(Innen tölthető le az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről, a Rezidens Támogatási Program ösztöndíjairól, valamint a fiatal szakorvosok támogatásáról szóló kormányrendelet-tervezet.)

 

 

Horváth Judit
a szerző cikkei

Könyveink