Játék az ágyakkal
Ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, összesen mennyi rehabilitációs ágy áll jelenleg az egészségügy rendelkezésére.
A válaszadás nehézsége részben fogalmi zűrzavarból adódik: a krónikus ágy meghatározás lényegében három féle szolgáltatást takar: rehabilitációt, klasszikus krónikus ellátást valamint ápolást.
Az sem segíti a pontos számbavételt, hogy vannak olyan rehabilitációs ágyak, amelyeket pont annyival finanszíroz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, mint ha krónikus besorolás alá esnének. Ezeket aztán hol krónikusként, hol rehabilitációsként vesznek számba. A fentiekből adódik, hogy a rehabilitációs címkével ellátott kórtermekben sok helyen szociális jellegű vagy krónikus kezelés zajlik.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár legfrissebb, idei adatai alapján 11 527 rehabilitációs ágyat tartanak nyilván, s finanszíroznak, amihez további, 4 046 pszichiátriai rehabilitációs férőhely társul.
A finanszírozás mértéke lényegében attól függ, mennyiben felel meg a rehabilitáció szakmai előírásainak, személyi és tárgyi feltételeinek az adott kórházi osztály. Ennek megfelelően az OEP összesen négy kategóriát (3,6 – 1,7 – 1,4 – 1,2 szorzó) különböztet meg.
A szakmai feltételek hiányát jól mutatják a pénzügyi adatok is. A 11 527 ágyból csupán 296 jut kiemelt finanszírozáshoz (3,6 szorzó), további 283 „A” kategóriás (1,7-es szorzó), 1344 férőhelyet „B” kategóriásként (1,4 szorzó) tart nyilván az egészségpénztár, miközben az 1,2-es szorzóval elszámolható, hol „rehabilitációsként”, hol krónikusként lejelentett ágyak száma 9900!
A szakmai feltételek hiányával már akkor komoly gondok voltak, amikor 2007-ben a Molnár Lajos-féle struktúraátalakítás során több ezerrel növelték a krónikus, ezen belül rehabilitációs ágyak számát. Változatlanul égető a szakorvos hiány. Ezért fordulhat elő, hogy egy-egy szakorvost négy-öt helyen is „leigazolnak” részmunkaidőben annak érdekében, hogy az osztály illetve a szakrendelés működtetéséhez ÁNTSZ engedélyt kapjon az intézmény. S bár gyógytornászokból például jelentős a túlképzés, a legtöbb, rehabilitációsnak nevezett osztály nem engedheti meg magának, hogy annyi gyógytornászt alkalmazzon, amennyire a szakmai előírások szerint szükség lenne.
A szakemberek külön sérelmezik az úgynevezett „3 napos szabályt”, ami lényegében bünteti, ha a beteget adott intézményen belül, gyógyulása-rehabilitálhatósága szempontjából ideálisnak tekintett időpontban az aktív kórházi osztályról áthelyezik a rehabilitációs részlegre. Ebben az esetben az első három napot nem finanszírozza az OEP. Az egészségpénztár ezt azzal indokolja, hogy a betegeket többször „megjártatják” az aktív és a rehabilitációs osztály között, ily módon téve szert az előbbi után járó többletfinanszírozásra. Ezzel ugyan az intézmény valamelyest jól jár, a rehabilitációs osztályok viszont alaposan ráfizetnek.
A megoldás részben a rehabilitációs ágyak számának csökkentése lenne, ami elől a szakmai kollégium sem zárkózik el, a megmaradók szakmai feltételeinek biztosítása mellett. A finanszírozási anomáliákra pedig a hbcs rendszerű elszámolás jelentene megoldást. A rendszer a szakmával egyeztetve készen áll, s bevezetésre vár.
Hogyan tovább? – többek között erre a kérdésre keresik a választ az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társaság által rendezett kongresszus résztvevői.
