hirdetés

 

Indul az MTA tudományos-ismeretterjesztő filmklubja

Április 12-én indul és május végéig tart a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tudományos-ismeretterjesztő filmklubja az MTA székházában. A sorozat nyolc héten át tart, a vetítéseket, amelyek szerdánként lesznek, szakértők bevonásával tartott beszélgetések kísérik.

"Idén immár harmadszor rendezzük meg filmklubunkat. Az Akadémia is szeretne nyitni a nagyközönség felé, a középiskolásoktól a nyugdíjasokig minden érdeklődőt várunk a vetítésekre", mondta Rédey Soma, az MTA kommunikációs főosztályvezető-helyettese az M1 aktuális csatornán. Mint kifejtette, a programban alapvetően dokumentumfilmek szerepelnek, de a nyitófilm április 12-én Tasnádi István MEMO című, tavaly bemutatott játékfilmje lesz, amelynek középpontjában egy ritka mentális jelenség, a hipermnézia áll. A repertoáron nagyrészt hazai készítésű filmek szerepelnek, de május 10-én levetítik a National Geography Mars-sorozatának egyik epizódját, a részben 2033-ban játszódó Mars - Utak a Vörös bolygóra című filmet, amelynek elkészítésében magyar szakértők is részt vettek. Egyiküket, Sík András geográfust meg is hívták az eseményre.

A széria történelmi témájú filmjei közé tartozik az április 19-én látható 133 nap - a Tanácsköztársaság története című film, Borsodi István rendezése (itt Katona Csaba történész lesz a vendég), valamint egy héttel később Baltavári Tamás Szigetvár 1566 című animációs alkotása, amely után Hóvári János volt ankarai nagykövettel is lehet beszélgetni. A biológia témakörében május 3-án vetítik Szendőfi Balázs Budapest halai című természetfilmjét.

A filmklubban a Magyar Média Mecenatúra program által finanszírozott több film is látható lesz, a vetítések ingyenesek, de előzetesen regisztrálni kell az MTA honlapján.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...