Ígérik: a fogorvosoknak is jut majd a jóból

Lehet, hogy csak a rosszul megválasztott időpont – hétköznap délelőtt -, s nem az érdektelenség miatt vettek részt szinte kizárólag csak újságírók azon az elsősorban fogorvosoknak meghirdetett fórumon, amelynek megszervezésére egy három napos szakmai továbbképző konferencia és szakkiállítás részeként kerítettek sort a rendezők.  Holott lett volna miről eszmét cserélni az EMMI egészségügyi államtitkársága, a finanszírozó egészségpénztár, vagy épp a szakmai kamara képviselőivel, mivel – a rendelkezésre álló adatok szerint – a közfinanszírozott fogászati ellátás sem tartozik a honi egészségügy sikerágazatai közé.

Az alapellátó fogorvosok helyzete kvadrál a háziorvosokéval. Magas az átlagéletkor – 50,5 év miközben a doktorok 20 százaléka nyugdíjas! -, s folyamatosan emelkedik a tartósan betöltetlen körzetek száma. Az egykori Országos Alapellátási Intézet jelenleg is működő és frissülő honlapjának tanúsága szerint idén szeptember elsején például orvoshiány miatt 231 fogorvosi körzet volt tartósan működésképtelen. Bár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) irányelvei szerint kétezer lakosonként szükséges egy-egy fogorvost alkalmazni, az elmaradott térségekben – az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott doktorokat illetően – 3500-4000 lakosra jut egy-egy fogorvos.

Az EMMI egészségügyért felelős államtitkársága tisztában van a fenti problémákkal, derült ki Beneda Attila szavaiból. Kiegészítve a fenti helyzetképet az államtitkár-helyettes azt is hangsúlyozta, hogy a fogászat népegészségügyi kérdés, hiszen Magyarországon a sokféle komoly betegség hátterében fellelhető fogszuvasodás a leggyakoribb kórkép, miközben folyamatosan emelkedik a szájüregi daganatokban megbetegedettek száma. S bár ma már a kezelésen megjelentek ilyen irányú, preventív vizsgálatát is elvégzik a rendelőkben – s erről jelentést is tesznek az OEP-nek – a 18 éven felüli lakosság stomato-onkológiai átszűrtsége a 10 százalékot sem éri el.

A hazai lakosság szinte teljes körű közfinanszírozott ellátásra jogosult, ami egyedülálló helyzet Európában. Az OEP általános finanszírozási főosztályának helyettes vezetője szerint tavaly például 2,5 millió állampolgár részesült közfinanszírozott fogászati ellátásban. Az e területre fordított összeg az elmúlt öt év alatt – sorolta Kőrösi László - körülbelül 4 milliárd forinttal nőtt. Míg 2010-ben 22,6, tavaly már 26,2 milliárd forintot fordított éves szinten az OEP e terület alap- és szakellátására.

Ezzel együtt bőven van még min javítani. Például a bevételeken. Beneda Attila szerint erre sor is kerül, ám mivel az államtitkárság – akárcsak a háziorvosok esetében – a szükségletalapú finanszírozás mellett tette le a voksát, ehhez először is számba kell venni egy-egy közfinanszírozott fogorvosi praxis valós költségeit. Alapvetésként azonban – tette hozzá Beneda Attila – az szükséges, hogy a magyar gazdaság eredményei megteremtsék a forrásokat.

Hermann Péter, a Semmelweis Egyetem oktatási rektorhelyettese, s egyben a MOK fogorvosi tagozatának elnöke azt tette szóvá, hogy a fogorvosok egyetemi végzettségük birtokában 2004 óta szinte teljes körű munkavégzésre jogosultak, holott szerinte fokozatosságra, egy ideig felügyelet melletti munkavégzésre lenne szükség.

A szájhigénia, a fogak gondozása, óvása nevelés kérdése, fejtette ki Török Krisztina, aki azt is elmondta, hogy a vezetése alatt álló Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet 288 iskolában, egy speciális program keretében igyekszik a gyermekeket a fogápolás, s nem mellesleg a kézmosás fontosságáról meggyőzni.

Míg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint összesen 3366 közfinanszírozott fogászati szolgálat (2791 alap-, 430 szakellátó és 145 egyetemi fogászat) látta el a lakosságot 2013-ban, 7,2 millió eset keretében 20,8 millió beavatkozást végezve, arról viszont semmiféle információval nem rendelkeznek, hogy mit is csinálnak a magánszolgáltatók. Nem véletlenül merült fel, hogy az elvégzett szűrővizsgálatokról ők is tegyenek jelentést, akárcsak a magán nőgyógyászok. Az viszont biztos – hiszen ezt a fórum résztvevői közül többen hangsúlyozták -, hogy miközben a magán- és a közellátás minősége között nincs különbség, hatalmas szakadék tátong a fizetőképes és a közellátást igénybe vevők között, s ez a távolság folyamatosan nő.