Ideje a számvetésnek

Paradicsomi állapotokat teremt a kormány jövő évre meghirdetett adópolitikája azoknak a vállalatoknak, amelyek jellemzően kiviszik a nyereségüket az országból. Azonban az adók és járulékok csökkentése rövid és hosszú távon egyaránt rontja hazánk versenyképességét, hiszen az egészségügyre és oktatásra még kevesebb pénz jut majd – jósolta az IME egészségügyi szaklap csütörtöki kontrolling konferenciáján prof. dr. Csath Magdolna. A közgazdász úgy vélte, nem az olcsó, hanem a képzett munkaerővel kellene növelni az ország versenyképességet, amelyet az elhibázott gazdaságpolitikai lépések mellett tovább rongál a túlzásba vitt centralizáció: ezzel éppen az innovációhoz szükséges kreativitást fojtják meg. Nemzetközi összehasonlításban Magyarország versenyképességi pozíciói sokat romlottak 2003-2016 között, a 34-ről a 46. helyre estünk vissza a sorban, a visegrádi országokhoz képest is rosszabbodott a státuszunk.

Drámaiak a regionális különbségek az országban, akár a megtermelt értéket, a munkanélküliséget, vagy az egy főre jutó GDP-t nézzük – folytatta a professzor asszony. Óriásiak a különbségek a bérekben és azok növekedésében; a fizetések a humán-egészségügyi és a szociális területen a legalacsonyabbak (150 800 forint), míg a 2008-as gazdasági válságot előidéző pénzügyi, biztosítási ágban a legmagasabbak (515 100 forint). Csath Magdolna ismét csak a drámai jelzővel illette ezt a 3,4-szeres jövedelemkülönbséget.

Két százalékkal költünk kevesebbet az egészségügyre az OECD átlagnál, a GDP arányos költés 2008-2011 között növekedett, azóta folyamatosan csökken. Az egy főre jutó egészségügyi kiadásokat tekintve a V4 országok közül a harmadik helyen állunk, Lengyelországot előzzük meg. Bár a technika és az orvostudomány fejlődésének köszönhetően nálunk is nő a születéskor várható élettartam, ebben is elmaradunk a visegrádi országokhoz viszonyítva, ami azt jelenti, hogy a gazdasági fejlődés nem csorog át az emberek mindennapjaiba. Ha az egészségügy és a társadalom egészségi állapotának javítása érdekében nem történnek hatékony beavatkozások, az rövid és hosszú távon egyaránt romboló hatással lesz a gazdaságra – figyelmeztetett a közgazdász.

Államtitkári kudarcok

Balog Zoltán erőforrás miniszter régóta kéri, hogy ne tartozzon az Emmi égisze alá az egészségügy és az oktatás, egyébként a kormányzati hatékonyságot is rombolja, hogy ezek az ágazatok nem kaptak önálló tárcát – vélekedett Sinkó Eszter szakközgazdász, egészségpolitikai elemző. Tovább nehezítette az egészségpolitikai döntések átvitelét, hogy létrehozták a gazdasági és stratégiai kabinetet. Ez utóbbi küszöbén nem is sikerült átlépnie Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárnak. Az ágazat élére öt ponttal érkező szakpolitikus tervei közül az új minimumfeltételek kidolgozásában ha késve is, de látszik némi előremozdulás, azonban az alapellátás átalakítása érdemben csak akkor indulhat el, ha megjelennek az alapellátási törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek. Ezek késlekedése azért is érthetetlen Sinkó Eszter szerint, mert már a nyáron megkezdődött a rendelettervezet közigazgatási egyeztetése.

Nehezen értelmezhető történések árnyalják az Egészséges Budapestért program megvalósítását, az egészségügyi és szociális ellátások szétválasztása azonban már elbukott, amint kiderült, hogy az átadást követően térítéses ágyak lesznek az emelt szintű ápolási otthonokban. A kancellári rendszert végül azért nem sikerült elfogadtatni a stratégiai kabinettel, mert míg az utóbbi a Magyar Kórházszövetség javaslatára a megyei szintű ellátásszervezést pártolta, addig az államtitkár szerint csak térségi alapon valósítható meg a modell. Miközben a kormányzati kommunikációban is kiemelt hangsúlyokat kap a népegészségügy, a háttérintézmények, köztük a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet átalakításával értelmezhetetlenné válik a helye és szerepe. Az állami hivatalok átszervezése újabb nehezített pályát jelent a szakpolitikának, az OEP átszabásával jó kezdeményezések vesznek el, és olyan speciális szakértők hagyják el az ágazatot, akiknek a tudása nem pótolható. Mindez súlyos problémát jelent, ám Sinkó Eszter abban bízik, hogy a rendszerben van annyi rigiditás, hogy kibírja ezeket az ütéseket.

Civil sikerek  

A civil szervezeteknek köszönhetően számos témában lépéskényszerbe került a politika a megnövekedő társadalmi nyomás hatására. Ebbe a körbe tartoznak a betegbiztonsági kérdések, amelyekre uniós forrásokkal is megtámogatva kiemelt figyelmet fordít jövőre a szakpolitika, bár az egészségpolitikai elemző megemlítette azt is, hogy kórházvezetők szerint, ha túl erős mozgalom indul például a helyes kézmosási gyakorlat elterjesztése érdekében, „az orvosok felállnak és elmennek”. A "radikalizálódó" civileknek köszönhető, hogy jövőre 200 milliárd forintnyi többlet érkezik az ágazatba, ahogyan az is, hogy immár mozgalomként van jelen a rendszerben a paraszolvenciamentesség.

Működésképtelen szisztémát hozott létre a túlzott centralizálás és annak következménye, hogy a kórházigazgatóknak minden döntéshez engedélyeket kell kérniük, ami veszélyesen lelassítja a folyamatokat. A kormány nem csak most, de már 2010-ben is számos olyan intézkedést kényszerített az egészségpolitikára, ami az ágazati vezetőknek nem volt céljuk. Az államosítás nem hozta meg a remélt, pozitív változásokat, ráadásul a monolit rendszerben senki nem képviseli a betegek érdekeit, ennek reményét is felszámolták, amikor a háttérintézményi rendszer átalakításával eliminálták az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központot (OBDK) is.

Jó ez az új világ?

Miközben a lejárt határidejű számlák kifizetésére szétosztott 45 milliárd forinttal ismét csak azt üzenik az intézményeknek, hogy bátran eladósodhatnak, a kórházigazgatók felelőssége szerény, helyzetük viszont nagymértékben kiszolgáltatott; a humánerőforrás hiánya miatt az orvosok és nővérek zsarolópozícióba kerülnek. A megyei kórházakba és az országos intézményekbe, klinikákra ömlenek a betegek, hiszen a járóbeteg-szakellátóknál sorban állással, az alapellátásban pedig kiégett és túlterhelt háziorvosokkal szembesülnek.

Nem jó a modell, amire áttértünk, ideje volna, hogy a döntéshozók megnézzék, milyen világot teremtettek – állapította meg összefoglalóan Sinkó Eszter. Miközben a miniszterelnökség akkurátusan ellenőrzi az OEP közbeszerzéseit, mondvacsinált okokkal késleltetve a folyamatok lezárását, addig az intézményi kiadásokra nem jut pénz. Az intézményvezetők tehetetlenek, az orvosok slamposodnak: egy kisvárosi kórház sebésze úgy operál, hogy nincs a műtőben bemosakodó folyadék – zárta az elemzést a szakértő.

Jobb, ha nem keménykednek

Bár számos jogszabály, rendelet, eljárásrend és utasítás határozza meg az intézmények gazdálkodását, mégis leginkább az egészségügyről szóló törvényt tartják szem előtt a menedzsmentek döntési helyzetben – mondta Törökné Kaufmann Zsuzsanna az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) elnöke. A november 30-án lejáró konszolidációs pályázatok elkészítése megfeszített munkát kívánt a dolgozóktól, üdvözlendő, hogy van forrás, azonban hozzárendelhető munkatársak nincsenek – hívta fel a figyelmet a szakközgazdász, hozzátéve: a munkaerő gazdálkodásban már nem a hatékonyság a kérdés, hanem az, hogy egyáltalán van-e mivel gazdálkodni.

A kórházakban nem tudnak gazdálkodni a bérekkel, hiába emelték meg a díjtételeket a HBCS-be épített bérköltségekkel – folytatta. Az intézmények ugyanis az időszakosan változó teljesítmény után kapják a finanszírozást, így kérdéses, hogy ki tudják-e gazdálkodni havonta a konstans tételt jelentő fizetéseket és azok járulékait.

Az alapdíjak 20 százalékkal devalválódtak 2009-2015 között, miközben a kórházak kiadásait számos tétel növelte, amelyek kompenzálására nem fordítottak figyelmet. Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász ide sorolta többek között a minimálbér és áfa-emelést, az árfolyamváltozásokat, forintromlást. A Magyar Államkincstár fennhatósága alá tartozó költségvetési intézmények összes adósságának hatvan százalékát a kórházak kintlévőségei teszik ki, ugyanakkor az állam a bevételi és a kiadási oldal strukturális összehangolása helyett az adósságspirált okozó konszolidációval operál. Dózsa Csaba egyetértett Sinkó Eszter megállapításával: az év végi adósságrendezés nem a takarékoskodásra, hanem az eladósodásra ösztönöz. Ugyanakkor megjegyezte azt is, jelen helyzetben talán jobb, hogy „puhák” az intézményvezetők, mert ha „bekeményítenének”, az nagyon sok ember életébe kerülne.