hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

A túlélők DNS-ét is megváltoztatta a Holocaust

Holocaust túlélők: öröklődik a stressz szindróma

Alaposan a fejünkbe vésték már az iskolában, hogy a szerzett tulajdonságok nem öröklődnek, most mégis arra utalnak egyes kutatások, hogy ez nem teljesen igaz. Kétségtelen ugyan, hogy a DNS maga nem változik meg annak hatására, amit átélünk, de az, hogy melyik gén van „bekapcsolt”, aktív, illetve „alvó”, inaktív állapotban, függhet életünk eseményeitől. Mi több, egyes tudósok szerint a szülők nemcsak a géneket, hanem a gének állapotát is továbbadhatják utódaiknak.

Eva Jablonka és Gal Raz (Tel Aviv-i Egyetem, Izrael) több mint 100 példát hoztak fel arra gombákban, növényekben és állatokban, amit ők epigenetikus öröklődésnek neveznek. Így például azt, hogy ha terhes patkányt olyan kémiai hatás ér, aminek következtében csökken a szexhormonok szintje, több generáción át betegek lesznek az utódaik. A két kutató szerint mindez csak a jéghegy csúcsa.

A metiláció mértéke a döntő

A legismertebb olyan mechanizmus, amely befolyásolhatja a gének aktiválódását és inaktiválódását a DNS metilációja, azaz az a folyamat, amelynek során metilmolekulák kapcsolódnak a genom egyes részeihez. Ha a metiláció mértéke túl nagy vagy túl kicsi, ez ki- és bekapcsolhatja az érintett genom szakaszt.

Holocaust, a DNS-be égett a trauma

Jelenleg úgy gondolják, hogy a traumát kiváltó események hatására megváltozhat a DNS metilációja, és a legújabb kutatások szerint ez öröklődhet is. A Zürichi Egyetem kutatói például azt figyelték meg, hogy ha hím egereket életük első két hetében elválasztottak az anyjuktól, akkor depressziósak lettek, de nemcsak ők maguk, hanem traumának ki nem tett utódaik is. A tudósok feltételezése szerint az anyától való izoláció miatt egyes gének nem aktiválódtak, és ezt adták tovább utódaiknak is a hím egerek.

Holocaust - a többgenerációs trauma

Egyesek azt feltételezik, hogy ugyanez a folyamat emberben is lejátszódhat. A Holocaust túlélői között például sok személynek alacsony a kortizolszintje – ez az elváltozás ismert tünete a poszttraumás stressz szindrómának. Meglepő módon azonban a Holocaust túlélők gyermekeiben is gyakori ez a hormonális változás. Valószínűnek tartják, hogy ez az epigenetikus öröklődés következménye, és nem a nevelésé.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: Telegraph)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink