Hogyan menthető meg az állandó gondokkal küzdő érsebészeti ellátás?

Érsebészeti központot alakítanak ki a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben – reflektált az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) arra a hírre, miszerint megszűnik az akut érsebészeti ügyelet a Péterfy Sándor utcai Kórházban. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár mindezt azzal egészítette ki, hogy elkezdődött az érsebészeti ellátás centralizálása, a GOKI mellett a Szent Imre Kórházban is „elindult az érsebészet”.

Az országos intézmények megerősítését ígérte miniszteri programjában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Ennek jegyében kezdődött el a korábban érsebészeti profillal nem rendelkező GOKI-ban a – tervek szerint – III. progresszivitási szintű ellátás felépítése. A Péterfy Sándor utcai Kórházból ide érkezett két érsebész és egy rezidens, így a Péterfyben egyetlen – a nyugdíjkorhatár közelében lévő – kolléga látja el az érbetegek gondozását, aktív ellátást, ügyeletet így már nem tudnak vállalni. Kérdés, hogy a kórház területéhez tartozó krónikus betegeket és a nagy forgalmú baleseti centrum érsérüléseit egy ember hogyan tudja ellátni. Ugyancsak a GOKI-ba érkezett a soproni kórház főorvosa, így a dunántúli városban sem megoldott az érbeteg ellátás. Egyelőre a GOKI-ban a személyi-, és CT berendezés híján a tárgyi feltételek sem adottak a legmagasabb progresszivitási szint eléréséhez.

A Szent Imre Kórházban korábban magas szakmai színvonalon működő érsebészet volt, azonban a professzionális orvosgárda 2011-12-es távozásával – bár az ellátás megmaradt – a színvonal jelentősen visszaesett, most ennek újraalapozása zajlik.

A szív- érrendszeri nemzeti egészségprogram a szakma korábbi javaslatával összhangban célul tűzte ki az érsebészeti ellátás centralizálását – emlékeztet lapunk megkeresése nyomán dr. Szeberin Zoltán, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság (MAÉT) elnöke. A lakosság magasabb színvonalú ellátását úgy lehetne biztosítani, ha országosan mintegy 15 centrumba tömörítenék mind a szakembereket, mind az eszközállományt – bár ez utóbbi komoly fejlesztéseket, így anyagi ráfordítást kíván. Centrumonként négy szakorvossal megoldható az akut ügyeleti ellátás, így nagyjából hatvan érsebésszel biztosítható az országos lefedettség. Budapesten öt intézményben el tudnák látni a fővárosi és az agglomerációból érkező betegeket. Itt jelenleg  a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikája, és a Honvédkórház nyújtja a legmagasabb szintű ellátást.

Az elnök szerint a kialakult helyzet akut kezelésére a központosítás haladéktalan, átgondolt és szervezett elindítása jelenthet megoldást, és a sebészeti ellátás három évvel ezelőtt történt átalakításának mintájára  az érsebészeti ellátást nyújtó intézményekben a területi ellátási kötelezettség bevezetése  az év 365 napján, 24 órában – magyarázza az elnök. Úgy véli, a központosítással a betegek is jobban járnának, annak ellenére, hogy esetleg távolabb kerül a lakóhelyüktől a szolgáltató, hiszen a centrumokban mindenki hozzájutna az állapotának megfelelő, legmagasabb szintű ellátáshoz. Ez a jelenlegi rendszerben, ahol vagy a szükséges berendezések, vagy a speciálisan képzett szakdolgozó, háttérszemélyzet, vagy az orvos hiányzik, kevesebb eséllyel biztosítható.

Fotó: 123rf

Az ellátás hosszú távon csak akkor lesz megoldható, ha gondoskodnak az utánpótlásról, és az érsebészek mellett az érbetegek gyógyításában nélkülözhetetlen szerepet játszó radiológusokat is megtartják az állami intézményekben – hívja fel a figyelmet a MAÉT vezetője.

Az ötvenes korosztályból sokan külföldön dolgoznak, de kiváló érsebészek távoztak a magánszektorba, ahol visszér szklerotizációt, lézeres visszérműtéteket végeznek. Bár lényegesen magasabb fizetésre számíthatnak, ezek a beavatkozások közel sem jelentenek akkora szakmai kihívást, mint egy érműtét, amelyet viszont magánrendelőben nem lehet elvégezni, nemcsak a műtéti feltételek hiánya miatt, hanem azért sem, mert a szükséges diagnosztikai háttér és eszközpark túl drágává teszi az ellátást ahhoz, hogy az rentábilis legyen egy privát intézményben.

Az állami egészségügyben viszont az érsebészek munkája nincs megfelelően ellentételezve, hiszen ez egy sok ügyelettel, megterhelő, hosszú műtétekkel, folyamatos készenléttel járó szakma, ahol a hálapénz sem jellemző. A kórházi menedzsment nem érdekelt az alulfinanszírozott, új, korszerű műtéti technikák bevezetésében. Az egészségügyi kormányzat jelentős havi többletet javasolt az érsebészeti osztályok részére az elmúlt időszakban, de ez nem ért célba. Bár a rezidenseink hiányszakmás pótlékot kapnak a képzés ideje alatt, a szakorvosainknál nincs hasonló dotáció – sorolja Szeberin Zoltán a krónikus érsebészhiány okait.

Az egyébként nyitott kérdés marad, hogy hogyan alakítható ki III. progresszivitási szintű ellátás a GOKI-ban, ugyanis az ennek megfelelő gyakorlattal rendelkező érsebészek száma országosan a tízet sem éri el, többségük a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, a Honvédkórházban, illetve a vidéki egyetemi centrumokban dolgozik, így csak az előbbiek rovására biztosítható az új helyszínen a személyi állomány.

Mindenesetre a most látszólag spontán folyamatokat érdemes lenne szakmai szempontok szerint mederbe terelni annak érdekében, hogy az átalakulás mellett is biztosítva legyen az érbetegek folyamatos és biztonságos ellátása.