hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Hiába tiltakoznak, faragják a rendszert

Ismét kormány elé viszik a kórházak pénzügyi szakembereinek kiszervezését és a háziorvosi törzskartonok kötelező kitöltéséről szóló szabályozást, írja a Népszava.

Ha a kórházak nem is veszthették el teljes önállóságukat, a tervek szerint a pénzügyesek lesznek az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) alkalmazottai április elsejétől. Ez lényegében egyenlő a kórházak gazdálkodásának központosításával. Az intézkedés országszerte mintegy 900 dolgozót érint, ők továbbra is a kórházakba járnak dolgozni, munkájukat az intézmény gazdasági igazgatója irányítja, munkabérüket viszont a kórházfenntartó hivatal utalja. A lap úgy tudja: az átveendő 900 pénzügyes adminisztratív „kiszolgálására” a velük kapcsolatos munkáltatói feladatokra több mint 60 új munkatársat kell alkalmaznia az ÁEEK-nek.

Míg a Magyar Kórházszövetség sikeresen buktatta meg a kancelláriák ötletét, a mostani tiltakozása úgy tűnik hasztalan, mert az előterjesztés elkészült. Tavaly nyáron Éger Istvánnak, a Magyar Orvosi Kamara elnökének ellenállásán bukott el az államtitkárnak az a terve is, hogy a háziorvosok három év alatt mérjék fel a körzetükbe tartozók egészségi állapotát, és úgynevezett törzskartont készítsenek róluk. Ónodi-Szűcs Zoltán először a háziorvosoknak szánt évi tízmilliárdos juttatás kifizetésének egyik feltételéül szabta volna a feladatot. A kamara elnöke szerint viszont az államtitkár ezzel a lépéssel megszegte a neki tett szóbeli ígéretét.

Éger az ügyben végül Balog Zoltán humánminiszterhez fordult, aki a plusz feladat előírása nélkül kifizettette a háziorvosoknak a pénzt. Most vették elő újra és írták bele ismét egy kormány elé kerülő javaslatba, hogy a háziorvosoknak, a házi gyermekorvosoknak és a fogorvosoknak is mégis csak ki kell állítaniuk a törzskartont a betegeikről.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink