Harc a kövérséggel

Számtalan készítmény van forgalomban, diéták, programok, amelyeket hatékony fogyasztó eljárásként reklámoznak, azonban a kereskedelmi súlycsökkentő programokat eddig még nagyon kevés szigorú tanulmány vizsgálta. Vagyis nagyon keveset tudunk arról, hogy mire számíthat az a túlsúlyos vagy elhízott személy, aki elvégez egy ilyen programot. 1995-ben az Orvostudományi Intézet (Institute of Medicine) azt javasolta a fogyasztóknak, hogy mielőtt belefognak egy programba, bizonyosodjanak meg annak biztonságosságáról, arról, hogy megfelel-e szükségleteiknek, és a várható eredményről. Ez azonban a megfelelő információk hiányában rendszerint nem valósítható meg.

Minden segítség a fogyáshoz - ingyen

A JAMA október 27-i számában Rock és munkatársai egy ismert, a kereskedelemben kapható strukturált fogyási program randomizált, kontrollált vizsgálatának eredményéről számolnak be. 442 túlsúlyos vagy elhízott nőt vontak be a vizsgálatba, akik a két kezelt csoport valamelyikébe vagy a kontroll csoportba kerültek (ez utóbbiban csak szokványos ellátást kaptak a résztvevők). Az egyik kezelt csoport (SZ csoport) tagjaival személyes kontaktust tartottak fenn, a másik csoport (T csoport) tagjaival csak telefonost. A súlyváltozást tartósan, 2 éven át követték.

A  vizsgálat résztvevői ingyen kapták a fogyási program minden elemét, beleértve a hetenkénti kapcsolatfelvételt is. A táplálkozási tanácsadás lényege az volt, hogy csökkentett kalóriatartalmú legyen az étkezésük, a teljes energiamennyiség 20–30 százaléka származzon zsírból, és legalább heti 5 napon minimum 30 percnyi testmozgást végezzenek. A heti tanácsadások során igyekeztek segíteni a személyeknek, hogy elérje a kitűzött célokat, illetve hogy fenntartsa a viselkedésmódosításokat. Ismert, hogy ezek a tényezők mind hozzájárulnak a fogyáshoz. A program egyik kulcseleme az volt, hogy a személyek előrecsomagolt készételeket kaptak, hogy azt fogyasszák. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy ha a személyeknek biztosítják a fogyasztandó ételt vagy ételhelyettesítőt (pl. italt), ez jelentősen nagyobb mértékű fogyáshoz vezet. Rock és munkatársai vizsgálatában a kontroll csoport tagjai kezdetben és 6 hónap múlva egy dietetikussal beszélték meg étkezésüket, s a közbülső időszakban havonta e-mail vagy telefon révén léptek kapcsolatba velük.

A személyes kontaktus hatása: mínusz 7,4 kg

A vizsgálat fő eredménye az volt, hogy az SZ csoport tagjai átlagosan 7,4 kg-ot fogytak két év alatt, a T csoport tagjai 6,2 kg-ot, míg a kontroll csoportban csak 2,0 kg volt a testsúlycsökkenés. Az adatok megbízhatóságát növeli, hogy a vizsgálatba belépett személyek 92 százaléka a második év végére sem esett ki a kísérletből. Öt százalékos súlycsökkenést – ami már csökkenti a kardiovaszkuláris kockázatot – az SZ csoport tagjainak 62 százaléka, a T csoport tagjainak 56 százaléka és a kontroll csoport tagjainak 29 százaléka ért el a második év végére. A két kezelt csoportban más egészségnyereségek is kifejezettebbek voltak, mint a kontroll csoportban, így például a C-reaktív protein szint csökkenése és a leptin szint változása. Nem hatott a kezelés azonban a kardiovaszkuláris fitnesszre, a koleszterinszintre, a fizikai és mentális életminőségre és a depresszióra.

Fontos kérdés, hogy ilyen jó eredmények várhatók-e a való életben is, ha egy túlsúlyos személy elkezd egy hasonló programot. Valószínűleg nem. Egy korábbi, Finley és munkatársai által végzett nagy kohorszvizsgálatban, amelyben 60 164 személy vett részt, és a fogyási program hasonló volt, a résztvevőknek csak 73 százaléka folytatta a programot a 4. hét után is, 22 százalékuk a 26. hét után, és 7 százalékuk maradt csupán benn a vizsgálatban az 52. hétig. Azok, akik a 4. hét végére kiestek, átlagosan 1 kg-ot fogytak, akik a 14. és a 26. hét között estek ki, 6,6 kg-ot, és az a kis csoport, amely 40–52 hétig folytatta  programot, 11,5 kg-ot. Az eredmény tehát itt is jó volt, azonban csak megfelelő adherencia esetén, ami a résztvevők túlnyomó többségére nem volt jellemző.

Adherencia - ingyenes fogyókúrás programok

Minden fogyási program esetén döntő tényező az adherencia. Rock és munkatársai valószínűleg azért értek el ilyen nagy arányú adherenciát, mert kísérleti személyeik maguk kívántak részt venni egy ilyen vizsgálatban, és valószínűleg menet közben is a program folytatására bíztatták őket. Egy másik fontos tényező az ingyenesség volt, vagyis az, hogy a program minden elemét, az ételt is beleértve ingyen kapták a személyek.

A vizsgálat egyéb eredményei kijelölik a további vizsgálatok irányát. Fontos, hogy a telefonos és a személyes kapcsolattartás hatása között nem volt jelentős különbség. Még lényegesebb, hogy – akárcsak más, hasonló vizsgálatokban – az első év végére elért fogyás nagyobb mértékű volt, mint a második év végén mért testsúlycsökkenés. A személyek kezdeti súlycsökkenésüknek csak 73 százalékát őrizték meg a vizsgálat végére, azaz az elért eredményt nem tudták teljes mértékben fenntartani.

A vizsgálat nagyon hangsúlyosan felveti azt a kérdést, hogy talán sokkal jobb és fenntarthatóbb eredményeket lehetne elérni a kereskedelmi fogyási programokkal, ha ezeket ingyen biztosítanák a személyeknek. A biztosítótársaságok gyakran fedezik a bariátriai műtét költségeit (16 000–20 000 dollárt), azonban a fogyási programok költségeit nem, noha egy 12 hetes program (étellel együtt) csak mintegy 1600 dollárba kerül. Valószínűleg jó befektetés lenne ingyenessé tenni ezt a résztvevőknek. Ez természetesen megkövetelné azt is, hogy a számos programot költséghatékonyság szempontjából összevessék egymással.