Győrfi Pál a mosolygós egészségügyért dolgozik
A mentős bármennyire is igyekszik, sok esetben nem tudja megmenteni a beteget, ha a civil járókelő nem kezdi meg időben az újraélesztést. Győrfi Pál szerint ilyen hétköznapi Egészséghősök nélkül kevesebb sikeres mentés történne, írja a HáziPatika.
Közel huszonöt évnyi mentős múlttal a háta mögött Győrfi Pál jól tudja, hogy egy élet megmentéséhez a felkészült mentődolgozók és a bátor civilek munkájára egyaránt szükség lehet. Az Országos Mentőszolgálat szóvivőjeként pedig úgy látja, hogy a televízióban, rádióműsorokban és internetes oldalakon szereplő hírességeknek óriási hatásuk van a lakosság életmódjára, életvitelére. Az Egészséghősök program szakmai zsűrijének tagjaként azokat az embereket és projekteket szeretné kiemelni, amelyek a leginkább hozzájárultak a lakosság egészségéhez.
Kifejlődőben van bizonyos mértékű bizalmatlanság az egészségüggyel, a hagyományos gyógyászattal szemben, amiben a médiának is komoly felelőssége van. Hisz a hírekben általában csak az egészségügy árnyoldala kerül terítékre a kórházi fertőzésektől az épületek rossz állapotán át az elvándorló orvosokig. Hogyan lehetne ezen javítani?
Gy. P.: Magyarországon az egészségügyi ellátórendszerben - és itt a közfinanszírozott ellátásra gondolok - egyszerre vannak jelen a világszínvonalú és az elfogadhatatlan dolgok. Az emberek pedig sokszor úgy érezhetik, hogy pusztán a szerencsén múlik, hogy éppen melyik arcával találkoznak - hogy egy valóban 21. századi szívcentrumban kötnek-e ki, ahol nagyszerű szakemberek várják őket, vagy éppen az ellenkező történik velük. Talán azért, mert magam is ennek a rendszernek a tagja vagyok, de azt gondolom, hogy ha körülnézünk a világban, igazán nincs okunk szégyenkezni. Aki járt már valaha más ország közszolgáltatásként biztosított egészségügyi rendszerében, pontosan tudja, hogy máshol sem sokkal rózsásabb a helyzet. Sőt, sok olyan ország van, ahol a magyar ellátásnál sokkal alacsonyabb színvonal áll a betegek rendelkezésére.
A helyén kell értékelni a hazai egészségügyet: egy közép-kelet-európai ország tízmilliós társadalma vagyunk még mindig elég rossz demográfiai mutatókkal, elöregedő társadalommal és elég sok javítást igénylő népegészségügyi helyzettel. Hogy a saját területemen maradjak: ha valaki például infarktust kap az utcán, 10-15 perc alatt odaér hozzá egy most már valóban világszínvonalúan felszerelt mentőautó, melyből kiszáll három rendkívül jól képzett ember, a helyszínen megmentik az életét, majd beszállítják egy kardiológiai centrumba, ahol azonnal kitágítják az elzáródott koszorúeret, és néhány nap múlva távozhat. Mindezt úgy, hogy egy pillanatra fel sem merül, hogy a bajban lévőnek milyen biztosítása vagy mennyi pénze van. Ez nem egy utópia, hanem egy mindennapos ellátás itt Magyarországon, amely valóban világszínvonalú, és büszkék lehetünk rá.
Ha viszont valaki bekerül egy olyan kórházba, ahol az infrastruktúra valóban felújításra szorulna - a mosdóban csöpög a csap vagy egyáltalán nincs is ott, mert valaki hazavitte -, akkor ő valóban az egészségügy másik arcát látja. Nagyon sokan dolgoznak azonban, hogy ez egyarcú, mosolygós egészségügy legyen. Reméljük, hogy hamarosan elérünk odáig.
Tudna a környezetéből olyan egészséghőst említeni, akinek a munkája kiemelkedő?
Gy. P.: Hogyne, többet is, de egyvalakit mindenképpen kiemelnék. Nekem most már négy gyermekem van: Lilla négy, Aliz hat, Ádám pedig kilencéves. Nekik köszönhetően már lassan tíz éve vagyunk kapcsolatban a körzeti gyerekorvosunkkal, Dr. Kiss Anna Irénnel, aki már több generációt is gyógyított gyerekorvosként. Sok családban még az apukát és az anyukát is ő látta el, amikor még azok is gyerekek voltak. Ő az a karakter, akire a magyar egészségügy felépítheti a jövőjét, ha a tapasztalatait és emberséges hozzáállását tovább tudja majd adni. Ő egyrészt már mindent látott, amit ebben a szakmában csak lehet, másrészt pedig hihetetlen a szakmai elhivatottsága is. Én még nem tudtam olyan időpontban felhívni, amikor ne dolgozott volna - beleértve a szombatokat és a vasárnapokat is. Olyan türelemmel és empátiával fordul a kis betegei felé, ami valóban példamutató. Nagyon remélem, hogy az orvostudomány fejlődésével az új generációknak is sikerül majd átvenni ezt az emberséget és hivatásszeretetet.
