Google-doktor decens öltözetben

Milyen körülmények között etikus, ha az orvos beírja páciense nevét egy internetes keresőbe, és megnézi, mi gyűlt össze róla a neten? – tették fel a kérdést Maria J. Baker és kollégái (Penn State College of Medicine). “Napjainkra szinte már általánosan elterjedt, hogy az orvosok rágugliznak betegeikre, különösen azok, akik már úgy nőttek fel, hogy gyerekkoruk óta munkaeszközük az Internet”, mondja Baker, akinek első kézből is van tapasztalata azzal kapcsolatban, hogy az így kapott információ fontos iránymutató lehet a praxisban. Az orvosi genetikusként és genetikai tanácsadóként dolgozó Bakernél megjelent egy páciens, aki a profilaktikus mastectomiával kapcsolatban kért tőle tanácsot. Az illető családjának tumoros érintettségét nem lehetett igazolni, majd a beteg panasza szerinti bőrrákjából vett szövetminta alapján az elváltozás szemölcsnek bizonyult. Miután Baker rákeresett a páciens nevére az interneten, kiderült számára, hogy az illető különböző fajta előnyökhöz jut azáltal, hogy tumoros betegnek adja ki magát. Ebből a tapasztalatból született meg a Journal of General Internal Medicine című szaklapban megjelent tanulmány ötlete (Navigating the Google Blind Spot: An Emerging Need for Professional Guidelines to Address Patient-Targeted Googling). 

Baker hozzáteszi azt is, hogy ha az orvos ráguglizik a betegére, az alááshatja az orvos és a betege közötti bizalmat, azonban vannak olyan esetek is, amikor az információ-keresés etikai érvekkel igenis alátámasztható. Ezért, teszi hozzá a genetikus, az egészségügyben dolgozóknak szükségük van egy irányelvre, ami kifejti, milyen helyzetekben szükséges megtenniük ezt a lépést, illetve mi módon érdemes bánni azzal az információval, ami így a tudomásukra jut. A tanulmányban Baker és szerzőtársai 10 olyan helyzetet sorolnak fel, amikor ajánlott lehet a guglizás:

• Újra kapcsolatba kell lépni a pácienssel, mivel figyelmeztetni kell valamilyen lehetséges veszélyre.

• Ha az orvosnak erőteljes a gyanúja, hogy a páciens orvosról orvosra jár: addig keres fel újabb és újabb szakembert, amíg az általa vágyott diagnózist meg nem kapja (doctor shopping).
• Ha a páciens kitérő választ ad logikus klinikusi kérdésekre.
• Ha a páciens személyes vagy családi kórtörténetként valószínűtlen eseményekről számol be.
• Ha szembeötlő eltérés van a beteg beszámolója és orvosi dokumentációja között.
• Ha a páciens állapota nem indokolja azt a sietséget vagy agresszivitást, amivel a beteg az orvoshoz fordul.
• Ha az orvos szavahihető, egészségügyben dolgozó kollégáitól olyan információkat kap, amelyek alapján kétségbe lehet vonni a páciens szavahihetőségét.
• Ha a páciens egymásnak ellentmondó kijelentéseket tesz, vagy ellentmondások figyelhetők meg a beteg és családtagjai beszámolói között.
• Fizikai vagy drogabúzus gyanúja.
• Öngyilkossági veszélyeztetettség gyanúja.

Vannak tehát olyan körülmények, amikor egyenesen elvárható, hogy az orvos rákeressen a beteg nevére a neten, szögezi le Baker, aki szerint fontos elkezdeni beszélni ezekről a helyzetekről, mert az vezethet el odáig, hogy a szakmai irányelvek is megszülethessenek, és létrejöjjenek az ajánlások azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell az így beszerzett információt dokumentálni, illetve átgondolhassuk, hogy ez a módszer hogyan befolyásolja az orvos–beteg-kapcsolatot. Mint Baker elmondja, az orvosi szakmai szervezeteknek, így az AMA-nak (American Medical Association) van azzal kapcsolatos állásfoglalása, hogy hogyan használja az orvos a közösségi médiát, azonban egyelőre nem foglakoznak megfelelően azzal a kérdéssel, hogy mikor szükséges a neten nyomozni a beteg után, holott fontos lenne megfogalmazni az etikai standardokat.

Ruha teszi az orvost?

Egy, a British Medical Journal Open című szaklapban megjelent szakirodalmi áttekintés tanúsága szerint (Understanding the role of physician attire on patient perceptions: a systematic review of the literature) a beteg életkorától, kulturális hátterétől és egészségügyi problémája típusától függ, hogy milyen öltözetű orvosban bízik meg leginkább. Christopher Petrilli vezető szerző – aki orvossá válása előtt a szigorú öltözködési szabályokat követő befektetési bankárok életét élte – és munkatársai 14 ország 11.533 betegének véleményét összegző, 30 tanulmány eredményét tekintették át, és jelenleg TAILOR rövidítésű (Targeting Attire to Improve Likelihood of Rapport) nemzetközi vizsgálatukat tervezik, amely által pontosítani akarják a képet: hogyan változik a betegek orvosokról alkotott véleménye annak alapján, hogy az orvosok hogyan öltözködnek, illetve hogy milyen egészségügyi szolgáltató helyzetben rendelnek.

Az eddigi eredmények szerint a 30 áttekintett közleményből 21 jutott arra a következtetésre, hogy a betegek számára kiemelten fontos, hogy hogyan öltözködik az orvosuk, és hogy a betegeknek az orvos szakmai képességeiről alkotott véleményét befolyásolja az, hogy az orvos hogyan öltözködik. 18 közlemény szerint a betegek akkor bíznak legjobban az orvosban, ha az öltönyben vagy fehér köpenyben rendel. Azok a tanulmányok, amelyek sebészeti pácienseket kérdeztek, azt találták, hogy a betegek számára az a bizalomgerjesztő, ha a sebész a műtőben viselt öltözékben jelenik meg a betegágy mellett is, illetve az is előfordult, hogy a sebészeti betegek számára nem volt fontos az orvos öltözködése – hasonló eredményeket mutattak a sürgősségi páciensek és az intenzív osztályokon ápolt betegek véleményét összegző vizsgálatok is.

Kor szerint vizsgálva, az európai és az ázsiai betegek bármelyik életkorban, míg az amerikaiak 50 éves kor felett jobban bíztak a formálisan öltözött doktorokban, míg az 50 évesnél fiatalabb amerikaiak inkább a lezserebb öltözetű orvosokat preferálták.

Mint a tanulmány vezető szerzője, Vineet Chopra elmondja, az eredményekből az derül ki, hogy nincs általános öltözködési szabály, amit az orvosok követhetnek, ha el akarják nyerni betegeik bizalmát, azonban, mivel az USA-ban egyre inkább attól függ egy orvos vagy egy kórház anyagi bevétele, hogy mennyire elégedettek a páciensek, fontos, hogy az orvosok tisztában legyenek a betegek elvárásaival.