Ficzere Andrea bevezetné a kiegészítő biztosítást
Ma már nem kapacitás, hanem eredmény alapon kellene finanszírozni a kórházakat, vélekedett a Portfolio-nak adott interjújában Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke.
(...) Menjünk végig a jelenlegi rendszer problémáin. A Kórházszövetség álláspontja szerint mit kellene tenni első körben?
Biztos, hogy meg kell változtatni a finanszírozást, és át kell gondolni az ellátórendszer struktúráját. Az aktív és krónikus ágyak arányán változtatni szükséges, mert túl sok az aktív ágy, és nincs elegendő ápolást, valamint krónikus betegellátást szolgáló hely. Az egyes beavatkozások kódrevíziója sem történt meg, pedig az egészségügy óriási fejlődésen ment keresztül, új és egyúttal sokkal drágább technológiák, eszközök, és gyógyszerek jelentek meg. A jelenlegi finanszírozás ezt nem követi le. A teljesítményvolumen-korlát is rég idejétmúlttá vált, hiszen ma már nem kapacitás, hanem eredmény alapon kellene finanszírozni. Ezzel elérhetnénk, hogy azokat az intézményeket pozicionáljuk, ahol a szakmaiság és a szervezettség megkérdőjelezhetetlen, és amelyeket a betegek is respektálnak. A finanszírozás javítása mellett abban is támogatni kell az intézményeket, hogy valós adatokból kiindulva tervezhessék a következő évet, mert a jelenlegi feltételek mellett szinte lehetetlen betartani a költségvetést. Sokan küzdenek azzal, hogy nyár közepére elfogy a kiadási előirányzatuk. A kórházak zöménél nagyon komoly különbség van a valós költségvetés és a megtervezett között. Ha betartanánk az előirányzatot, akkor az intézmények nagy részében már szeptemberben bezárhatnák a kórház kapuját, hiszen akkorra elfogy a pénz és a keret. Természetesen ez a megoldás szóba sem jöhet, hiszen az intézmények mindenek fölött álló feladata a gyógyítás. És ha mindez nem lenne elég, a személyzeti problémákból fakadó költségemelkedések sincsenek teljesen bekalkulálva a rendszerbe. (...)
Sokkal nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a prevenció alapú gondolkodásnak. Ebben kinek mi a felelőssége?
Hiszek abban, hogy a gyerekeket fel kell készíteni arra, hogyan őrizzék meg az egészségüket, hogyan kerüljék el a betegségeket, de a felnőtteket, időseket is lehetne és kellene edukálni. Az ellátórendszert két irányból is fel lehetne szabadítani és lélegzethez juttatni. Egyrészt erősíteni kell a betegségek megelőzését, azaz a prevenciót, másrészt az akut ellátás után a betegeket amint lehet, otthonukba, vagy rehabilitációt / krónikus ellátást biztosító intézményekbe kell szállítani. A prevenció, és az utógondozás támogatásával akár már a jelenlegi finanszírozást is hatékonyabbá lehetne tenni.
Ez tehát az állam felelőssége, de hol az egyén felelőssége mindebben, és hogyan lehetne ösztönözni az egészségtudatosabb magatartást?
Úgy gondolom, hogy az egészségmegőrzést strukturált módon kellene támogatni. Azoknak, akik egészségtudatosan élnek, és mindent megtesznek azért, hogy ne betegedjenek meg, vagy azoknak a krónikus betegségben szenvedőknek, akik minden orvosi utasítást betartanak, előnyöket kellene élvezniük. Ha például valaki igazolni tudja, hogy ugyan cukorbeteg, de diétázik, sportol, odafigyel magára, akkor hamarabb és jobb körülmények között kapjon ellátást, vagy olcsóbban jusson gyógyszerhez. Nem a retorzióban, hanem a pozitív támogatásban hiszek. Bevezetném a kiegészítő biztosítást is, hiszen ez is egyfajta öngondoskodás, amely a társadalom érdekeit szolgálja. Ennek keretein belül ellenőrzött és számonkérhető módon jutnának a betegek a saját maguk által megválasztott (állami, vagy magán) intézményben és orvosnál ellátáshoz. (...)
