hirdetés

Ezt kellene orvosolni Magyarországon

A magyar lakosság egészségi állapota nem éri el a hasonló fejlettségű országét a régióban, ami egyre nagyobb terhet ró az ellátórendszerre, írja a Növekedés.hu.

Az életszínvonal javítása és a gazdaság termelékenységének fokozása érdekében növelni kell a lakosság egészségtudatosságát, illetve nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre és a sportolásra. Kiemelten fontos, hogy az állampolgárok egészségben eltöltött éveinek száma 64 évre emelkedjen. A többi régiós országhoz képest nagyon magas hazánkban az elhízott lakosság aránya, a mentális tünetektől szenvedők száma, illetve Magyarországon a legmagasabb a rákos betegségekben elhunytak aránya.

Az MNB tanulmánya alapján 2016-ban egy átlagos munkanapon több mint 100 ezer ember hiányzott egészségügyi okból munkahelyéről, ami a termelésből való kiesésükön felül összesen 140 milliárd forintos közvetlen kiadást jelentett a munkáltatóknak és a társadalombiztosításnak összesen.

Az egészséges évek száma jelenleg kevesebb mint 60 év, ami jelentősen lemarad az európai országok átlagától. Az MNB által megfogalmazott 330 pontos versenyképességi program szerint az egyik fő cél, hogy 64 évre emelkedjen a lakosság egészségben eltöltött várható élettartama.

Magyarországon ráadásul meglehetősen sokan szenvednek olyan betegségekben, amelyek egészségesebb életmóddal elkerülhetőek lennének (például magas vérnyomás- és cukorbetegség).

Egy másik statisztika a várható élettartamot és az egészséges éveket mutatja az egyes európai országokban. Magyarország sajnos a lista végén szerepel.

Az egészségügyi rendszer fenntarthatóságát és az egészségesen eltöltött életévek növelését legnagyobb mértékben az segítené, ha növekedne a lakosság egészségtudatossága, többen sportolnának, valamint a jelenleginél sokkal nagyobb hangsúlyt kapna a megelőzés. Utóbbi érdekében nagy hangsúly kellene fektetni a rendszeres egészségügyi vizsgálatokra is.

További részletek a Növekedés.hu-n.

(forrás: Növekedés.hu)

Könyveink

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...