Étrendi érzékenység és az ADHD

Az ADHD gyermekkorban a leggyakoribb pszichiátriai rendellenesség, az Egyesült Államokban a 4–17 évesek 7,8 százalékát érinti. Fő tünete a figyelemzavar, az impulzivitás és a hiperaktivitás. Gyakran kísérik egyéb rendellenességek, például szorongásos zavar, kedélyzavar és tanulási nehézségek. A kezelés leggyakoribb módja pszichostimulánsok alkalmazása és/vagy viselkedésterápia. Bár a gyerekek mintegy 70 százaléka jelentősen javul a gyógyszerelés hatására, néhányukban problémát okoznak a mellékhatások. Ezek közé tartozik az étvágycsökkenés, a növekedés meglassulása, az álmatlanság és a fejfájás, és az utóbbi 10 évben felmerült, hogy a kardiális hatás lehet felelős az extrémen ritka, váratlan halálért. A gyógyszer kockázatai és a viselkedésterápia idő- és energiaigényessége miatt egyes szülők alternatív kezelésekkel próbálkoznak.

Az ADHD oka nem ismert, de feltételezik, hogy kialakulásában genetikai és környezeti tényezők játszanak szerepet. Felmerült – bár még ma is vita tárgya –, hogy az egyik ilyen környezeti tényező az lehet, hogy a gyermekek nem tolerálnak bizonyos ételeket és/vagy ételkiegészítőket, hiperszenzitívek ezekre.

Az ezzel kapcsolatos viták 1973-ban kezdődtek, amikor Benjamin Feingold, a Kaiser Permanente Alapítványi Kórház fő emeritus allergológus munkatársa egy tudományos ülésen beszámolt tapasztalatairól.

A Kaiser-Permanente (K-P) diéta

Feingold évekkel korábban azt figyelte meg, hogy azok az atópiás betegei, akik érzékenyek voltak az aszpirinre, gyakran érzékenyek voltak a természetes szalicilátokat tartalmazó ételekre is, ezért kidolgozott egy olyan étrendet, amelyben nem voltak természetes szalicilátok és szalicilátgyököket tartalmazó mesterséges ételízesítők sem, valamint hiányzott belőlük minden ételfesték is. Ezt nevezte el Kaiser-Permanente diétának.

Egy véletlen megfigyelés következtében kipróbálta a diétát különböző pszichológiai problémák esetén is, és azt találta, hogy a minimális agyi diszfunkcióval vagy hiperkinézissel diagnisztizált gyermekek drámaian jól reagáltak rá. Beszámolója szerint 260 gyermeket kezelt a K-P diétával, és ezek 30–50 százalékának előnyösen változott a viselkedése 3-21 napon belül. 1977-ben módosította a diétát: kihagyott belőle két tartósítószert, a butilált hidrixi-toluént (BHT) és a butilált hidroxi-anizolt (BHA), és az ez évi beszámolója szerint az így kezelt gyerek 60–70 százalékában javulás mutatkozott.

Feingold adatai nagy port vertek fel nemcsak a kutatók, de a laikusok körében is, és felkapta a média is. Másrészt viszont többen – köztük az élelmiszeripar képviselői – keményen kritizálták amiatt, hogy kutatásai nem feleltek meg az alapvető módszertani követelményeknek, és placebohatásnak tulajdonították az eredményeket.

A K-P diétával kapcsolatos vizsgálatok

1983-ra már olyan sok tanulmány született a K-P diétáról, hogy Kavale és Forness egy metaanalízist publikáltak a tanulmányokról. Közleményük 23 vizsgálaton alapult, amelyek mindegyike tartalmazott kontroll csoportot. A gyerekek viselkedésváltozását tipikusan a szülők és a tanárok beszámolói alapján becsülték fel. A teljes hatás átlagos nagysága (effect size, ES) 0,118 volt, ami jelentéktelen mértékű. Kis mértékű ES-t (0,268) csak a tanárok beszámolói alapján és a hiperaktivitást illetően (0,293) találtak, azonban a szerzők felhívták a figyelmet arra, hogy ezek a kis hatások mind szubjektív beszámolókon alapulnak, s ezért óvatosan lehet csak értelmezni a K-P diéta és a hiperaktivitás kapcsolatát. Szigorúbb mércét alkalmazva, csak a jól kontrollált vizsgálatokat véve figyelembe, az ES jelentéktelenné csökkent (0,089). A végső következtetés az volt, hogy az eredmények nem igazolják a K-P diéta hatásosságát hiperaktivitásban.

A korai – még a metaanalízist megelőző –, jól megtervezett vizsgálatok legfeljebb az esetek 11–33 százalékában számoltak be olyan előnyös viselkedésmódosulásról a diéta hatására, amely mind otthon, mind az iskolában érvényesült. Ez az arány jóval kisebb annál, mint amit Feingold tapasztalt.

További vizsgálatokra van szükség annak meghatározásához, hogy az életkor befolyásolja-e a diétára adott választ, hogy tartósan is fenntartható-e a diéta (nem szegik-e meg a családok), és hogy nem okoz-e egyes fontos összetevők (pl. a kalcium) esetében hiányállapotot, amit korrigálni kell.

Mesterséges ételszínezékekre vonatkozó vizsgálatok

Egyéb vizsgálatokban szűkítették az étrendből kihagyott anyagokat, csak a mesterséges ételszínezékeket (artificial food colors, AFC) mellőzték. Schab és Trinh 2004-es metaanalízisükben 15, hiperaktív gyermekekre és 8, nem-hiperaktív gyermekekre vonatkozó vizsgálat anyagát dolgozták fel, valamennyi placebokontrollos, kettős-vak tanulmány volt. A hiperaktív gyermekek esetében az összesített átlagos ES 0,283 volt, ami nem szignifikáns hatás. Ha azonban a tanárok és az orvosok értékelését nem tekintették, és csak a szülők értékelését vették alapul, a hiperaktivitásos tünetek szignifikánsan csökkentek (ES: 0,441). Nem-hiperaktivitásos gyermekek esetén az ES még kisebb, 0,117 volt (nem szignifikáns hatás). A szerzők következtetése szerint az AFC az ADHD-s gyermekekben hiperaktivitásos tüneteket vált ki.

Az AFC hiperaktivitásra gyakorolt hatását a legtöbb vizsgálatban hasonló módszerrel próbálták kimutatni. Először AFC-mentes étrenden tartották a gyermekeket, majd véletlenszerűen, kettős-vak módon két csoportra osztották őket: az egyik AFC-t kapott (AFC provokációs csoport), a másik placebót. A hatást gyakran nemcsak a szülők, a tanárok és az orvosok beszámolója alapján mérték fel, hanem neuropszichológiai teszteket, EEG-t és egyéb fiziológiai méréseket is alkalmaztak. Az AFC provokáció esetén gyakran többféle ételfesték keverékét adták, amelyek közt általában szerepelt az allura vörös, az eritrozin, a brillantkék, az indogotin, a tartrazin és a naplemente sárga. A használt napi adagok 26 és 150 mg között változtak, ami nagyjából megfelel a szokásos étrendben található mennyiségnek.

Az egyik tipikus vizsgálatot Goyette és munkatársai végezték. ADHD-s kisgyermekeket először eliminációs, AFC-mentes diétán tartottak, aminek hatására a szülők szerint 57 százalékkal, a tanárok szerint 34 százalékkal enyhültek a viselkedési problémák. Ezután 8 héten át kéthetente változó étrendet kaptak a gyerekek: az egyik ételfestékeket tartalmazott, a másik mentes volt az ételfestékektől. A szülők és a tanárok beszámolója szerint a viselkedés nem függött az étrendtől, azonban egy motoros feladatban, amit a gyermekek 1–2 órával az evés után végeztek, az ételfestékes étel evését követően rosszabbul teljesítettek a gyerekek. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy az AFC hatása nagyon gyorsan alakul ki, és viszonylag hamar lezajlik, ezért ha hosszabb idővel az evés után vizsgálják a gyermekeket, elmulasztják a hatás észlelését. Ezért egy második vizsgálatban, amelyben az ADHD-s gyermekek viselkedészavarai átlagosan 45 százalékkal csökkentek az eliminációs diéta hatására, a következő, AFC provokációs fázisban közvetlenül evés után mérték fel a viselkedést, s ekkor több viselkedési problémát találtak az AFC tartalmú étel esetében, mint az AFC-mentesében.

A mesterséges ételszínezékek különféle hatásait állatokban is kimutatták, bár ezekből az emberre nézve nem vonhatók le közvetlen következtetések.

Az eredmények hatására 2010 júliusában az EU parlamentje és tanácsa megtiltotta az élelmiszeripar szereplőinek, hogy bizonyos mesterséges ételszínezékeket tegyenek az élelmiszerekbe, illetve ha mégis tesznek, akkor figyelmeztetést kell elhelyezniük az élelmiszercsomagolásán, amely szerint az étel káros hatású lehet a gyermekek figyelmére és aktivitására. Az USA-ban 2008-ban a Center for Science in the Public Interest, mintegy két tucat orvos és kutató támogatásával azt kérte az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivataltól (FDA), hogy tiltsa be a mesterséges ételszínezékeket. Felhívták a figyelmet arra, hogy ezek mennyisége 1955 óta az ötszörösére nőtt, és ez fontos lehet, ha dózis-hatás összefüggés van ezek esetében.

Meg kell még jegyezni, hogy más vizsgálatok szerint természetes anyagokra, bizonyos élelmiszerekre is érzékeny az ADHD-s gyermekek egy része – mindazok, akikben AFC érzékenységet mutattak ki, többféle élelmiszerre is érzékenyek voltak.

Forrás: Laura J. Stevens et al. Dietary Sensitivities and ADHD Symptoms: Thirty-five Years of Research. CLIN PEDIATR, 2011, 50:279-293.