hirdetés
2025. július. 29., kedd - Márta, Flóra.
hirdetés

EMMI: Senkit nem hagyunk ellátatlanul

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma határozottan visszautasítja azt, az egyes médiumokban terjedő hazug vádat, hogy a koronavírus-járványra való felkészülés kapcsán a kórházak „kirakják az öreg embereket meghalni”.

Kásler Miklós március 16-án miniszteri utasításban hívta fel a kórházak vezetőinek figyelmét arra, hogy a veszélyhelyzet idején is el kell végezni minden olyan beavatkozást, vizsgálatot, műtétet, amelynek hiányában a beteg életveszélyes állapotba kerülne, vagy amelynek elhalasztásával maradandó egészségkárosodást szenvedne.

A 62 egészségügyi szakkollégium pedig szakmákra bontva elkészítette, hogy mely szempontok szerint lehet haza bocsátani a kórházak valamennyi osztályáról, így a krónikus és a rehabilitációs osztályokról is a betegeket. A kezelőorvosoknak ezekhez a szakmai iránymutatásokhoz kell tartaniuk magukat, amikor döntenek egy-egy beteg hazabocsátásáról, és csak olyan betegeket engedhetnek haza, akiknek az ápolása otthon is megoldható a család, az önkormányzat, a házi segítségnyújtás révén.

A legfejlettebb országok közül Angliában, Németországban, Ausztriában is bevonták a rehabilitációs kórházakat, osztályokat a koronavírus-fertőzött betegek gyógyításába.

Magyarországon senkit nem hagyunk ellátatlanul. Ha az adott kórház belső átcsoportosítással nem tudja megoldani az összes beteg ellátását, akkor gondoskodnia kell arról, hogy más, azonos profilú intézményben helyezzék el azokat a betegeket, akiknek nem lehet megoldani az otthoni ápolását. Erre elegendő kórházi hely van a jelenlegi rendszerben.

Tehát a kórház és a kezelőorvos felelőssége, hogy senki ne maradjon ellátatlanul. Ha valaki mégis úgy érzi, hogy hozzátartozóját nem megfelelő indokok alapján kívánják hazabocsátani, vagy lehetetlen az otthoni ápolása, akkor forduljon azonnal az adott intézmény vezetőjéhez, a betegjogi képviselőhöz vagy a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz.

A járvány elleni védekezés mindenkitől együttműködést igényel, így azoktól a családoktól is, ahol a beteg hozzátartozó hazatér a kórházból. Külföldi példák bizonyítják, hogy amikor a járvány tömegessé válik, akkor az otthon is ápolható beteg vagy idős embereknek jobb helyük van családi körben, mint a rehabilitációs osztályokon.

Könyveink

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...