hirdetés

Így álltak ki Cserháti Péter mellett

A rehabilitációs intézet munkatársai, és betegszervezet is felszólalt Cserháti Péter húsvét vasárnapi menesztése ellen.

Mintegy százan gyűltek össze az Országos Orvosi és Rehabilitációs Intézet főépülete előtt hétfőn, hogy meghallgassák a vasárnap menesztett Cserháti Péter főigazgató búcsúját – számolt be a helyszínről a Népszava.

A közleményből egyetlen szó sem igaz - állítja a mellettem álló magas, farmer nadrágos fiatal férfi. Sőt két hete állandóan csak készülnek. Igaz – szerinte – nehéz követni, hogy mikor mit akarnak tőlük. Szinte óránként kaptak újabb utasítást. Előbb a telek másik felében lévő H és J épületet kellett kiüríteni és átalakítani a koronavírus gyanús betegek zsilipelésére, fogadására. Úgy volt, hogy a főépület marad a frissen amputált, a gerinctörött, az agysérült, illetve a kómás betegeknek. Maradnak az intenzív osztályon a lélegeztetésre szorulók és még némi rehabilitáció is. Csakhogy amikor már szinte elkészültek a két különálló épület átalakításával, jött az újabb utasítás, hogy inkább mégis a főépületet kellene kiüríteni járványügyi célokra. Ez két hete zajlik, szinte készen lettek vele. Üres 233 ágy.

Egy asszony arról beszél, hogy mindez nem volt könnyű, akit csak lehetett haza adtak, még a frissen amputáltakat is. Sok család nem is volt felkészülve arra, hogy neki agysérült beteget kell majd ellátnia. Volt akit próbáltak másik intézménybe áthelyeztetni. Néhány tucatnyi betegük maradt, köztük éber kómások, az összes végtagjukon sérültek, akik olyan ápolásra szorulnak, amit egy család nem képes biztosítani. Volt olyan utasítás is néhány napja, hogy 90-ből 70 ápolót irányítsanak a szomszédos Korányi Pulmonológiai Intézetbe, ezt valóban nem tudták teljesíteni, mert akkor még itt is sok volt a beteg.

A helyszínen a Munkások Újsága készített videót, amelyből az is kiderül, hogy az azonnali hatályú felmondást Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár nyújtotta át a főigazgatónak:

Nyílt levelet írtak a dolgozók

Orbán Viktor miniszterelnöknek és Pintér Sándor belügyminiszternek írtak nyílt levelet az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) dolgozói, amelyet az Index közölt.

Tisztelt Miniszterelnök Úr és Belügyminiszter Úr! 

Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet dolgozóiként mélységesen megrendülve fogadtuk Kásler Miklós húsvét vasárnapi döntését, mely szerint menesztik intézetünk főigazgatóját, Cserháti Pétert.

Jelen levelünkkel határozottan szeretnénk kifejezni, hogy a fenti döntést megalapozatlannak és teljes mértékben igazságtalannak tartjuk. A menesztés indoklásában leírt állításokat pedig a leghatározottabban visszautasítjuk.

Cserháti Péter vezetésével intézetünk a járvány magyarországi megjelenése óta heroikus küzdelmet folytatott. A járványügyi hatóságokkal folyamatos egyeztetésben és együttműködésben kerestük az egyensúlyt, hogyan folyhatna mozgásszervi rehabilitáció továbbra is Magyarországon és ugyanakkor hogyan segíthetnénk a COVID-19 vírussal megfertőződött betegek ellátását.

Intézetünk vezetése teljes átláthatóságot biztosított számunkra, folyamatosan tájékoztatott minket dolgozókat is az aktuális lépésekről, melyek az érkezett írásbeli utasítások és határozatok, valamint az arra adott reakcióink mentén egyértelműen végig követhetők. Az Operatív Törzs és a Nemzeti Népegészségügyi Központ minisztérium által jóváhagyott ránk szabott utasításait rendre azonnal végrehajtottuk és az intézetben a kért változtatásokat a határidőre elvégeztünk.

Kásler Miklós miniszter úr legutolsó április 7-én kelt levelének, valamint az április 10-én elfogadott ütemtervnek megfelelően 233 ágyat szabadítunk fel 2020 április 15-re. A főépület kiürítése jelenleg is zajlik, az elmúlt egy hétben – munka, pihenő és ünnepnapokon is dolgozva – kialakításra kerültek a betegutak, zónák és a személyzet beosztása.Összegezve eddig is készen álltunk, és most is készen állunk, hogy a hozzánk érkező betegeket fogadjuk és megfelelő szinten ellássuk. 

Azt is láttuk, hogy mind az Operatív Törzs, mind a Nemzeti Népegészségügyi Központ mindent megtesz, hogy a járványt Magyarországon kontroll alatt tartsa és az állampolgárokat megvédje.

Éppen ezért jelen levelünkkel Miniszterelnök Úrhoz, az Operatív Törzshöz és a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz fordulunk, és kérjük, hogy bírálják felül Kásler Miklós döntését, mert az igazságtalan, alaptalan és alapjaiban rendíti meg intézetünk biztonságos működését ezáltal véleményünk szerint veszélyezteti a magyarországi egészségügyi ellátás működését ebben a kritikus helyzetben.

Bízunk Önökben, szakértelmükben és emberségükben, hogy a fentebb felvázolt tények alapján kérésünket megfontolják és mindannyiunk számára a legjobb döntést hozzák.

Köszönettel, 

az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet dolgozói közössége

A MEOSZ egy emberként áll Cserháti Péter mögött

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége a több százezer mozgáskorlátozott ember nevében köszönetét fejezi ki Cserháti Péternek az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet felmentett főigazgatójának a lelkiismeretes szakmai munkájáért, a munkásságáért. Egy emberként állunk Ön mögött, ahogy Ön tette a betegei ágyánál!Közösségünk mély megdöbbenéssel fogadta Cserháti Péter felmentését és értetlenül áll dr. Kásler Miklós miniszter húsvét ünnepén meghozott döntése előtt.

Annál is inkább, mert Cserháti Péter minden eszközzel megtett mindent nemcsak az OORI élén, hanem minden  más módon azért, hogy a betegellátás minősége a legmagasabb szinten tudjon megvalósulni hazánkban. Nemcsak szakemberként cselekedett az emberekért, hanem magánemberként is – fogalmazott Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke Cserháti Péternek intézett köszönő levelében, melyet itt olvashatnak el.

Nem volt hajlandó sorsukra hagyni a betegeit, és ez az állásába került

Kásler Miklós kiérdemelten feszíthet a mindenkori legalkalmatlanabb és legrosszabb egészségügyi vezető szerepében – írja Cserháti menesztése nyomán a 444.hu Röntgen blogja.

Ha valaki próbált már elhelyezni más osztályokra rehabilitációra szoruló beteget, az pontosan tudhatja, hogy a sikeres átvételnek és elhelyezésnek az esélye konvergál a nullához.  Nagyon kevés hely akad országban, ahol szakszerűen tudnak foglalkozni velük.

Még világosabban: az OORI nem egy megyei vagy városi kórház, ahol a belgyógyászati osztályt áthelyezem a másik megye belgyógyászatára, a sebészetét meg a harmadik megye sebészetére. Az OORI a legmagasabb szintű rehabilitációs intézet Magyarországon, ahonnan csak azokat a betegeket lehet továbbküldeni, akik már az alacsonyabb szintű intézményekben is biztonságban lennének. Persze ha van éppen üres hely alacsonyabb szinten.

Cserháti tehát a lehetetlen küldetéssel találta magát szembe, hiszen más szakintézménybe nem tudta elhelyezni a betegeit.

Egyrészt mert nincs annyi alkalmas intézmény illetve üres ágy, hogy ezt megtehesse, másrészt meg ami volna, azokból is ugyanígy elküldi Kásler a betegeket.

Maradt volna az a megoldás, hogy úgy szabadít fel ágyakat, hogy a betegeit egyszerűen kirakja a kórházból, hazaküldi őket, gyógyuljanak, ahogy tudnak, lássák el őket a családtagok, vagy akárkik. Cserháti ezt nem tette meg, mert tisztességes és becsületes orvos, aki nem hagyja az útszélén a betegeket, akiben nincs meg az az autokratikus attitűd, mint az EMMI miniszterében.

Sok problémám volt Cserhátival, mint az Egészséges Budapest Program vezetőjével, de orvosként most szakmai és erkölcsi integritásról tett tanúbizonyságot. Sokkal több ilyen szemléletű orvosra lenne szükség, mint ő.

(forrás: Népszava, MEOSZ, Index, 444.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Szüléshez társuló pszichiátriai zavarok - Különös tekintettel a gyermekágyi lehangoltság kérdéskörére

    A hangulatzavarok egyik legérdekesebb területe...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...