hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Szócska Miklós: elfogadták a rezidens-rendeletet

A kormány elfogadta a rezidens-rendelet módosítását. Az államtitkár sajtótájékoztatón ismertette a részleteket, ahol beszélt Falus Ferenc leváltásáról és arról is, hogy költségvetési felügyelőket rendelnek a kórházak ellenőrzésére.

Szócska Miklós elmondta, a javaslat előkészítése során folyamatosan egyeztettek a Magyar Rezidensszövetséggel, és bár a kórházak és egyetemek szempontjait is figyelembe vették az elsődleges cél az volt, hogy az utánpótlás ne apadjon el. A most elfogadott rendelettel megszűntették a rezidensek 9 éves "röghözkötöttségét", a hiányterületeken 50 százalékos béremelést irányoztak elő és lehetővé tették a tanulmányok időleges megszakítását ezáltal segítve a gyermekvállalást, valamint emelték a központi keretszámot, amivel a háziorvosi képzést remélik elősegíteni.

Az államtitkár hozzátette, a hiányszakmákat érintő béremelés nem függ a szeptemberre várható gazdasági akciótervtől, azt jelenlegi belső átcsoportosításokkal meg tudták oldani - ugyanakkor számolnak vele, hogy bérfeszültséget is kelthet azoknál az idősebb orvosoknál, akiknek fizetése ezáltal a rezidensekével lesz versenyképes. Ezt is hosszútávon kívánják rendezni, csakúgy, mint a hiányszakmák területbeli eloszlásának különbségeit - hiszen ami az ország egyik felében hiányszakma, nem biztos hogy az egy másik részében. A teljes szakma bérezése a "második egyeztetési kör" - mondta Szócska Miklós.

Falus FerencFalus Ferenc leváltása, további személycserék

Újságírói kérdésre reagálva Falus Ferenc leváltását "kulturált, alkotmányos keretek közt lezajlott vezetőváltásnak" nevezte az államtitkár. Az okokról részletekbe nem kívánt bocsátkozni, azt azonban hangsúlyozta: a korábbi tisztifőorvos egy olyan időszakban töltötte be ezt a tisztséget, amivel mi egészségpolitikai gondolkodásmódunk miatt nem értettünk egyet, így a jelenlegi vezetés bizalmát nem élvezte, ez pedig elengedhetetlen feltétele annak a csapatmunkának amit az egészségügy irányítása megkövetel. További személycserék lehetőségét nem zárta ki, mint mondta: "Értelemszerűen a rendszert hatékonyabbá és áramvonalasabbá kell tenni. A intézményi rendszer és egyes vezetők felelősek mindazért, ami a népegészségügyi katasztrófa helyzetet eredményezte az országban."

Az újinfluenza járványról

Falus Ferencet többször bírálták az újinfluenza járvány kezelése miatt, elbocsátásakor ez is szerepelt a lehetséges indokok közt. Ennek kapcsán Szócska Miklós a pandémiás helyzetet és a magyarországi intézkedéset értékelve elmondta, általános tapasztalat, hogy mind a hazai, mind a nemzetközi rendszert felkészületlenül érte a világjárvány. Annak létét azonban nem kérdőjelezte meg, határozottan kijelentette: "Pandémia volt, és a fenyegetettséget komolyan kell venni, de ez egyfajta készültséget feltételez - amit nem szabad se túlreagálni, se üzleti érdekekre felhasználni." Ennek gyanúja szintén nem kizárólag magyar jelenség - tette hozzá.

Költségvetési felügyelők és patikaalapítási moratórium

Szócska Miklós megerősítette azt az információt, miszerint bizonyos költséghatár felett költségvetési felügyelőket rendelnek majd a kórházakhoz és egészségügyi intézményekhez, de mivel ez a Nemzetgazdasági Minisztérium hatásköre, nem ismertette bővebben a terveket.

A Réthelyi Miklós által benyújtott javaslat másik pontja a patikaalapítási moratórium, mellyel kapcsolatban az államtitkár elmondta: "Eddig piaci alapú szabályozás volt érvényben, ami álláspontunk szerint a rendszer felborulását eredményezte. A moratóriummal időt teremtünk arra, hogy kialakítsunk egy olyan struktúrát, amely a patikarendszert az ellátórendszer részeként értelmezi." Kiemelte, az a gyakori vád, amely a 2006 előtti rendszer visszaállításától tart nem állja meg a helyét.

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink