Életvégi döntések: a jogi és klinikai határok kihívásai
A Karsai Dániel által indított társadalmi párbeszéd jegyében tartottak konferenciát az MTA-n az életvégi döntések gyakorlati, etikai és jogi vonatkozásairól. A Népszava tudósítása szerint a rendezvényen a szakértők az emberi méltóság megőrzése mellett az orvosi és betegi jogok gyakorlati határait elemzték.
Karsai Dániel alkotmányjogász küzdelme mély nyomot hagyott a hazai közgondolkodásban. Az MTA Értékek és Tudomány Kutatócsoport, valamint a Szegedi Tudományegyetem workshopján Frank Evelyn a Karsai Dániel Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: a vita célja nem az egymás meggyőzése, hanem az emberi méltóság és az önrendelkezés jobb megértése.
A hazai szabályozás rendkívül szűk mozgásteret enged: csupán az életmentő kezelések visszautasítására és az erről szóló előzetes nyilatkozattételre van lehetőség. A szakemberek hangsúlyozták, hogy a gyakorlatban a legtöbb életvégi döntést valójában az orvosok hozzák meg a hiábavaló kezelések mellőzésével. Busa Csilla, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Alapellátási Intézet Hospice-Palliatív Tanszék tudományos főmunkatársafelhívta a figyelmet arra, hogy míg a szakmailag indokolt terápia kiválasztása orvosi kompetencia, a beteg joga a tájékozott jelenlét és a visszautasítás.
A nem megfelelő életvégi döntések felesleges szenvedést okoznak a betegnek és kiégést az ellátóknak. Bár a többség otthon szeretne eltávozni, Magyarországon a betegek kétharmada kórházban hal meg. Ezen a helyzeten és a betegek önrendelkezésén javíthatna a nemzetközi gyakorlatban már alkalmazott POLST-nyomtatványok bevezetése, amelyek egyértelműen rögzítik az igényelt és az elutasított kezeléseket.
Filó Mihály, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi docense kifejtette: az európai jogrendben háromféle megközelítési mód terjedt el. Az elsőt magyar modellnek nevezte el, ahol az öngyilkosság értelemszerűen nem büntetendő, azonban a hozzá kapcsolódó kvázi bűnsegédi és kvázi felbujtói magatartás önálló bűncselekmény. A második verzió a német modell, ott azon az alapon, hogy ha az alapcselekmény, tehát maga az öngyilkosság nem büntetendő, akkor miért büntessük azt, aki egy büntetlen cselekményben segítséget nyújt. Végül beszélt a svájci, illetve egyes skandináv országok gyakorlatáról, ahol az öngyilkosságban való közreműködés büntetendőségét szubjektív alapon korlátozzák, és a motívumot vizsgálják. Akkor nem büntetendő az öngyilkosságban való közreműködés, ha a közreműködőt nem vezette valamiféle önös érdek – olvasható a Népszava tudósításában.
