hirdetés

Élettársnak beválnak az orvosok

Az orvosokkal párkapcsolatban élők szerint kapcsolatuk kiegyensúlyozott és boldog, és ha visszaforgathatnák az idő kerekét, akkor ismét orvost választanának társul – számolt be a Mayo Clinic Proceedings című lap.

A Mayo Clinic felmérésében 900 olyan személyt kérdeztek meg, akik orvossal élnek házasságban vagy élettársi viszonyban. A megkérdezettek 85 százaléka úgy nyilatkozott, hogy teljes mértékben elégedett jelenlegi kapcsolatával, és 85 százalékuk akkor sem döntene másként, ha ismét párválasztás előtt állna. A kapott adatok semmiben nem térnek el az Egyesült Államok teljes népességére jellemző értékektől.

A felmérés szerint az orvosok házastársainak/partnereinek körülbelül egynegyedét teszik ki a férfiak. Az adatok azt is jelzik, hogy az orvosok partnerei – életkortól és nemtől függetlenül – többségében nem otthoni munkát végeznek, zömmel heti 30 óránál többet dolgoznak, és csaknem 40 százalékuknak teljes munkaidős állása van.

A párkapcsolattal való elégedettség szoros összefüggést mutatott azzal, hogy a pár tagjai naponta mennyi időt töltöttek egymás társaságában (az alvásidőt leszámítva). Annak ellenére, hogy összességében elégedettek voltak kapcsolatukkal, a pár másik tagja arról számolt be, hogy orvos férjük/feleségük hazaérkezve gyakran ingerlékeny, túlságosan fáradt ahhoz, hogy részt vegyen az otthoni teendőkben, vagy hazahozza benti munkáját, mellyel aztán otthon foglalkozik.

„Az orvosokra gyakran úgy tekintenek, mint akiknek nagy igénybevételt jelentő munkája és elfoglaltsága személyes kapcsolataik rovására megy. Úgy tűnik azonban, hogy a tényleges adatok nemigen támasztják alá azokat a sztereotípiákat, melyek szerint az orvosok rossz párkapcsolatban élnek, és gyakori körükben a válás – hangsúlyozza Tait Shanafelt, a Mayo Clinic hemato-onkológusa, a közlemény első szerzője. − Vizsgálatunk adatai egy sor sztereotípiát kérdőjeleznek meg az orvosok párkapcsolataira vonatkozóan. Egyetlen párkapcsolat sem mentes a nehézségektől és buktatóktól, de vizsgálatunk azt jelzi, hogy az orvosok házastársai és partnerei rendkívül boldognak élik meg párkapcsolatukat.”

„Minden munkahelyi kapcsolatnak megvannak az előnyei és a hátrányai, és a sikeresség azon múlik, hogy azt a felek mennyire tudják intelligensen és éretten kezelni. Az orvosok-ápolónők esetében még nagyobb a terhelés, ott vannak az ügyeletben töltött hosszas órák, a rengeteg beteg, az alacsony bérek és a sokszor szervezetlen körülmények. Ami fontos: mindig számoljunk a következményekkel, és kommunikáljunk őszintén” – írta a hazai helyzetről Győri Szilvia szexuálpszichológus a life.hu oldalon.

dr. simonfalvi ildikó
a szerző cikkei

(forrás: Mayo Clinic Proceedings, life.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...