hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Az esküvői igen éltet, a nem majdnem mindegy

A melegházasság legalizálása óta Dániában csökkent a halálozási aránya a házasságban élő homoszexuálisoknak - derül ki egy új tanulmányból.

A LiveScience című amerikai tudományos portál által ismertetett tanulmányban a szakemberek azt is megállapították, hogy a melegházasságban élő férfiak tovább élnek, mint a nem házas vagy elvált - akár heteroszexuális, akár homoszexuális - társaik. "A Dániában élő férfiak esetében nagyobb veszélyt jelent, ha nem házasok vagy elváltak, mint az, ha egy másik férfival élnek házasságban" - húzta alá a tanulmányban részt vevő Martin Frisch, a koppenhágai Statens Serum Intézet és az Aalborgi Egyetem Szexuáltudományi Kutatóintézetének munkatársa.

A dán anyakönyv adatbázisra támaszkodva a szakemberek 6,5 millió dán állampolgárra vonatkozó információkat - családi állapot, halálozási időpont - vontak alapos elemzés alá. A tanulmány az 1982 és 2011 közötti periódust vizsgálta. Ezen időszakban nagyjából 1,7 millióan haltak meg a vizsgált személyek közül, ami alapján a szakember kiszámították a periódusra érvényes halálozási rátákat.

Az olyan tényezők figyelembe vételét követően, mint az oktatás, népsűrűség és jövedelem, a kutatók arra jutottak, hogy a házasság jelentős szerepet játszott a mutatók alakulásában. A hagyományos házasságban élő férfiak és nők esetében voltak a legalacsonyabbak a halálozási mutatók a tanulmányban vizsgált összes csoporthoz - köztük özvegyekhez, elváltakhoz és nem házasokhoz - viszonyítva. Az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának 1989-es legalizálása óta Dániában csökkent a halálozási aránya azon homoszexuális férfiaknak és nőknek, akik melegházasságban élnek.

Az eredmények szerint a melegházasságban élő férfiak mindössze 1,4 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg a tanulmány ideje alatt, mint az ellenkező nemű házasságban élő társaik, és jóval alacsonyabb volt a halálozási kockázatuk, mint a nem házas, vagy elvált férfiaknak. A melegházasságban élő leszbikusok halálozási arányai szintén csökkentek 1989 és 2011 között, de nem jelentős mértékben.

A meleg férfiak halálozási arányszámában tapasztalt visszaesés valószínűleg részben a HIV vírus és az AIDS kezelésére szolgáló antiretrovirális terápiák fejlődésére vezethető vissza - mutatott rá Frisch. Mint hozzátette: a házasság továbbá védelmet nyújthat a homoszexualitást övező társadalmi kihívásokkal szemben, de az is lehetséges, hogy az egészségesebb meleg férfiak nagyobb valószínűséggel kötnek házasságot.

Az eredményeket az International Journal of Epidemiology című folyóiratban közölték.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink