Elégedett képviselők
Jól fizetnek Brüsszelben
Az Európa Parlament képviselői a jövőben egységes díjazást és költségtérítést kapnak. A döntés jelentős többletköltséggel jár az EU-büdzsé számára, a képviselők azonban jól járnak: havonta 8500 euró körüli összeggel kalkulálhatnak.
A képviselők nagy többsége igent mondott arra, hogy minden EU-képviselő a jövőben egységesen az Európai Bíróság mindenkori ügyvédi fizetésének felét kapja majd bérként. Ez jelenleg 8500 eurós (kétmillió forintos) havi apanázst jelent számukra. Mint ismeretes, eddig minden honatya saját országa nemzeti parlamenti tagjainak fizetését kapta az Európa Parlamentben. Ennek eredményeként – noha egy testületben dolgoztak és egy frakcióban is ültek – egy olasz képviselő majdnem 12 ezer eurót (közel hárommillió forintot) vihetett haza, míg a bérskála alsó végén elhelyezkedő spanyol parlamentarista „mindössze” 2500 eurót (600 ezer forintot) keresett.
A megemelt fizetés a jelenlegi tagok honatyáit illeti majd meg, ennél kevesebbet kapnak a tíz, jövőre csatlakozó ország küldöttei, akik a csatlakozásig megfigyelői státusban vesznek részt a munkában. Az EP úgy döntött, hogy az új tagállamoknak – így hazánknak is – felkínálják annak lehetőségét, hogy úgy döntsenek, az országukból érkező képviselőknek még egy bizonyos ideig a nemzeti parlamentben megállapított fizetés járjon. Erre a csatlakozási szerződés életbe lépésétől számított második ciklus végéig lenne lehetőség. A döntés mögött az a megfontolás húzódhat meg, hogy a tagjelölt országokban a honatyák jóval szerényebb fizetést visznek haza, mint akár a legszerényebben díjazott spanyolok, vagyis a hazai és az európai parlamenti képviselői díjazás kirívó különbsége komoly feszültséget okozhatna. Egy prágai képviselő alapbére 400 euró, esetükben tehát hússzoros lenne a különbség a hazai és a strasbourgi politikus havi apanázsa között. A határozatot június elején fogadta el véglegesen az EP, az Európa Tanácsnak pedig még jóvá kell hagynia a végleges döntést.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!