2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Egy műhiba következményei Szlovákiában

A nyitrai kórházból nemcsak az orvost rúgták ki, aki a beteg jobb térde helyett a balt operálta, hanem a főnökét és a főnöke felettesét is, írja a Napi.hu.

A tévedést a beteg vette észre, amikor felébredt az altatásból. Kárpótlásul átlagon felüli ellátást és külön szobát ajánlottak neki, de ezt nem fogadta el – írja a Napi.hu az ügy következményeiről beszámoló pozsonyi Új Szó nyomán.

Miután a páciens feljelentést tett az Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatalnál és az ügyészségen, majd a sajtó is beszámolt az esetről, jelentkezett egy másik beteg is, akit március végén pár órán belül egymás után kétszer műtöttek meg, mert az első műtét után rájöttek, hogy a bal térdébe a jobb térdbe való implantátumot ültették be.

A kórház szakmai bizottságot hozott létre, a vizsgálat eredményeként pedig felmondtak az elfuserált műtétet végrehajtó orvosnak, leváltották az osztályvezető főorvost, és pályázatot írnak ki a klinika elöljárójának posztjára.

(forrás: Napi.hu)
hirdetés

Könyveink