Egészségügyi konszolidáció, avagy nemzetstratégiai egyezkedés?

A szektor szereplőit, akik korábban többször jelezték a magyar egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatos aggodalmaikat, bizakodással tölti el, hogy az egészségügy újra nemzetstratégiai kérdéssé vált, a kormány pedig érdemi lépésekre szánja el magát a fenntarthatóság megteremtése érdekében.

Ennek megvalósítására elvi alapon számos megoldás kínálkozik, de bármelyik mellett is dönt majd a kormány, egy bizonyos: csakis akkor beszélhetünk valódi előrelépésről, ha ehhez az állam minden egyéb szükséges feltételt is hozzárendel. Bárhogyan is képzelje el a tehát a kormány az egészségügy átalakítását, a hiányzó – szakmai és financiális – erőforrások pótlása nélkül ez nem fog menni.

Ennek alapján a bizakodó hangulatot árnyalja, hogy az ellátórendszer 2015 áprilisára tervezett konszolidációjára rendelkezésre álló, a jövő évi költségvetésbe tervezett 60 milliárd forintos céltartalék már a jelenleg esedékes adósság rendezésére sem elegendő.

A kincstár hivatalos adatai alapján 2014. szeptember 30-án a beszállítókkal szemben fennálló tőketartozás állománya mintegy 70 milliárd Ft-ot tett ki. Ez a kintlévőség a nyári részkonszolidációt is figyelembe véve a jelenlegi finanszírozás alapján átlagosan havi 4 milliárd Ft-tal nő. A kórházi adósság mértéke a megcélzott jövő áprilisi rovancs idejére tehát – becsült késedelmi kamatokkal, melynek mértékéről a kórházak fenntartója a szállítók többszörös megkeresésére sem tudott pontos információval szolgálni – várhatóan megközelíti a 100 milliárd Ft-ot. Azaz ha a céltartalék egészét az egészségügyi intézmények adósságainak rendezésére fordítják, akkor is csak az adósság valamivel több, mint felének konszolidációjára nyújtana fedezetet.

A fentiek fényében a szakpolitika biztatásképpen megfogalmazott mondatai, miszerint az adósság központi átvételét követően kezdik majd meg a tárgyalásokat, a beszállítók körében találgatásokra és aggodalomra adnak okot. Téves lenne azt feltételezni, hogy az egészségipar számára soha semmi nem elég, azonban néhány szempontot nem árt kiemelni:

a)      A kórházak többsége 2011 óta tartó folyamatos átszervezés eredményeként a GYEMSZI fenntartása alatt áll, tehát ezt a rekord mértékű adósságot minden korábbinál szorosabb állami felügyelet alatt halmozták fel.

b)     A kórházak adóssága már teljesített, meg nem kifogásolt szállításokkal szemben áll fenn. Az általában közbeszerzési eljárás keretében megrendelt eszközök a vállalt módon leszállításra kerültek, be lettek ültetve, fel lettek használva stb.

c)      A teljesítésről kiállított számlák után a beszállítók már eleget tettek általános forgalmi adó fizetési kötelezettségeiknek, és a napokban töltik fel a helyi adó és társasági adó előleget is. Az a visszás helyzet áll fenn, hogy az állam már most több tízmilliárd forintos adóbevételt realizál az általa ki nem fizetett szállítások után.

d)     Ez a hatalmas és hosszútávon fennálló kintlévőség – sajnálatos módon ma már a fél évet is meghaladja az átlagos vevői-állomány – nem kívánt hatásaként a beszállítók számára több milliárdos extra költséggel járt a kintlévőségeik finanszírozása.

e)     Az említett helyzetet pedig még tovább bonyolítja, ha a naptári év vége előtt nem történik meg a határidőn túli tartozások rendezése: az éven túl áthúzódó, kockázatosnak ítélt kintlévőségekkel szembeni tartalékképzési kötelezettség negatívba fordíthatja a 2014-es eredményeket. Ebben az esetben – a 22-es csapdájaként – az érintett beszállítók akár a közbeszerzéseken való részvétel lehetőségét is elveszíthetik tekintettel arra, hogy a kiírók előszeretettel használják feltételként a pozitív üzleti eredmény meglétét.

Az egészségügy nemzetstratégiai jelentőségével a teljes szektor egyetért. Egy kérdés azonban továbbra is nyitva maradt: mi lenne a kormányzat által bejelentett tárgyalás tárgya? Hiszen az egyik fél, a beszállítók már teljesítették szerződéses kötelezettségeiket.

Most egyszerűen a másik félen a sor…