hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

Az éhezés is hatásos lehet a rák gyógyításában

Egy, a Science Translational Medicine-ben megjelent közlemény szerint a kemoterápiás szerek hatékonyabbak akkor, ha rövid éhezési periódusokat iktat be a kezelt személy. Mi több, önmagában az éhezés is gyógyította állatokban a rákok többségét, köztük az emberi eredetűeket is.

A kutatók kimutatták, hogy rágcsálókban nyolcféle rákból öt reagált a puszta éhezésre is – ennek hatására hasonlóan gátlódott a tumorok növekedése és terjedése, mint a kemoterápiás szerekére.

Mint a kutatás senior szerzője, dr. Valter Longo, a Dél-Kaliforniai Egyetem gerontológus professzora elmondta, „az éhezési ciklusok és a kemoterápia együttesen hatásosabb, vagy sokkal hatásosabb volt, mint a kemoterápia önmagában”.

Az egyik példa erre az, hogy olyan egerek esetében, akiknek egy nagyon agresszív gyermekkori típusú rákjuk volt, amely az egész szervezetben szétterjedt, kemoterápiával és éhezési periódusokkal 20 százalékukat lehetett meggyógyítani, és ha a tumor terjedése korlátozottabb volt, akkor 40 százalékukat. Ezzel szemben egyetlen egér sem maradt életben azok közül, amelyek csak kemoterápiában részesültek - írja a Medical News Today.

Az éhezés is a barátunk lehet

 

Bár ez nagyszerű eredmény, dr. Longo arra figyelmeztetett, hogy csak egy sok évig tartó emberi vizsgálat igazolhatja, hogy ez a fajta kezelés emberekben is hatásos.

Egy fázis I humán vizsgálatról, amelyet Tanya Dorff és David Quinn vezetett, dr. Longóval együttműködve, nemrég számoltak be az Amerikai Rák-Onkológus Társaság éves találkozóján. Ebbe petefészek-, emlő- és urológiai rákos betegeket vontak be, és csupán a kezelés biztonságosságát vizsgálták, vagyis azt, hogy tolerálják-e a betegek a kétnapos éhezést – egy napot a kemoterápia előtt, egyet pedig utána.

2010-ben az Aging-ben jelent meg egy esettanulmány, amelyben 10 rákos személy arról számolt be, hogy éhezési periódusokat iktatott be a kemoterápiás kezelés közben, és úgy tapasztalták, hogy így kevesebb nemkívánatos hatása volt a kemoterápiának.

Dr. Longo szerint az éhezés nem mindenki számára biztonságos. A humán vizsgálatba nem vontak be olyan rákos személyeket, akiknek diabéteszük volt vagy normál testsúlyuknak legalább 10 százalékát már elvesztették. Emellett az éhezés fejfájást és vérnyomáscsökkenést okozhat, ami egyes betegek esetében veszélyessé tesz bizonyos tevékenységeket (pl. az autóvezetést).

Az egerekben a kutatók úgy találták, hogy pusztán az éhezési periódusok – kemoterápia nélkül – gátolták a melanóma, a glióma, a humán neuroblasztóma és az emlőrák növekedését. Sok esetben az éhezési ciklusok hatásossága nem maradt el a kemoterápiáétól.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: Medical News Today, MedicalOnline)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink