Angliában február végéig megszűnhet a fertőzöttek kötelező elkülönítése

Február végéig megszűnhet Angliában a koronavírus-fertőzöttek kötelező elkülönítése. Nemzetközi kitekintés.

Szállodákban különíthetik el a tünetmentes koronavírus-fertőzötteket Hongkongban, ha betelnek a közegészségügyi intézmények a várost sújtó újabb járványhullám közepette, adta hírül bennfentes forrásokra hivatkozva internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap. Az újság forrása szerint az otthoni elkülönítést a legvégső megoldásnak tartogatják arra az esetre, ha minden más lehetőséget kimerítettek.

A mintegy 7,5 milliós városban szerdán 1161 új Covid-19-es esetet jelentettek. Hongkongban ezzel elsőként fordult elő, hogy ezer fölé emelkedett a napi új esetek száma. Az SCMP egyik forrása szerint a helyi egészségügyi hatóságok arra számítanak, hogy az esetszám a következő napokban akár napi kétezer fölé is emelkedhet, jelentős nyomás alá helyezve az egészségügyi ellátórendszert. Szerdáig a koronavírusos betegeknek fenntartott kórházi ágyak mintegy 90 százaléka - 1990 ágy - telt be. Csaknem kétszáz tünetmentes fertőzöttet helyeztek el továbbá egy - korábban a fertőzöttek kontaktjainak fenntartott - 3500 férőhelyes karanténtáborban.

David Hui, a hongkongi kormányzat járványügyi tanácsadója a szállodai elkülönítés mellett foglalt állást a tünetmentes fertőzöttek esetében, rámutatva, hogy a hongkongi otthonok jellemzően kisméretűek, és sok esetben nincsenek elkülönítésre használható helyiségek, vagy önálló mosdó, a fertőzés kockázata így jelentős a háztartáson osztozók számára. Az SCMP adatai szerint Hongkongban eddig csaknem 5,5 millióan vették fel a koronavírus elleni védőoltás első adagját, 4,9 millióan a másodikat és 1,1 millióan a harmadikat.

*

A francia kormány reméli, hogy március végén, április elején feloldható lesz az oltottsági igazolás bemutatására szóló kötelezettség, miután a koronavírus-járvány miatti egészségügyi helyzet folyamatosan javul. A dokumentumot a hatályos törvény szerint július végéig kell bemutatni az ötvennél több főt fogadó nyilvános rendezvényeken a 16 év felettieknek, kivételt jelentenek az egészségügyi intézmények és a politikai rendezvények.

"A kórházban ápoltak száma még mindig magas, többen vannak, mint a 2020 tavaszi rekord idején, de az előrejelzéseink alapján megvan az okunk azt remélni, hogy idővel a helyzet eléggé javulni fog ahhoz, hogy az utolsó korlátozó intézkedéseket is feloldjuk", mondta szerdán Gabriel Attal kormányszóvivő. A járványszintet illetően a csökkenés már egyértelmű - tette hozzá. Gabriel Attal jelezte, hogy az oltottsági igazolás akkortól nem lesz kötelező, amikor a kórházakban "normalizálódik a helyzet", azaz a koronavírus már nem tartja nyomás alatt az ellátórendszert.

Az oltottsági igazolás bevezetésének köszönhetően a kormány múlt héten megkezdte a korlátozások fokozatos feloldását.  Az elmúlt hét napban átlagosan 211 ezer új fertőzöttet regisztráltak naponta, az egy héttel ezelőtti 340 ezer után. A kórházban ápoltak száma is már csökken, de még 33 ezer fertőzött van kórházban, az intenzív osztályokon 3500-an vannak. A súlyos betegek száma hetek óta nagyon lassan csökken. A koronavírus-fertőzés szövődményeiben 133 ezren vesztették életüket az elmúlt két évben.

*

Kanadában a koronavírus megfékezését célzó intézkedések és a védőoltással kapcsolatos szabályozás ellen tüntetők eltorlaszolták az ország Egyesült Államokkal közös, legfontosabb határátkelőjét és egy másikat is. Eközben bejelentették, hogy a kanadai Alberta és Saskatchewan tartományokban fokozatosan feloldják a járványügyi korlátozásokat.

*

Február végéig megszűnhet Angliában a koronavírus-fertőzöttek kötelező elkülönítése, jelentette be szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök. Johnson a londoni alsóházban tartott rövid tájékoztatójában közölte: a csütörtökön kezdődő, február 21-ig tartó parlamenti szünet utáni első napon ismerteti részletesen, hogy a kormány új stratégiája szerint az ország hogyan tud a továbbiakban "együtt élni a koronavírussal". Azt azonban már most bejelentette, hogy ha a jelenlegi biztató járványügyi folyamatok tartósnak bizonyulnak, várakozása szerint a kormány a még érvényben lévő utolsó hazai korlátozásokat is feloldhatja, beleértve azt a jogi kötelezettséget, amelynek alapján elkülönítésbe kell vonulniuk mindazoknak, akiknek koronavírustesztje pozitív lett.

A jelenleg érvényes angliai szabályozás alapján az elkülönítési időszak alapesetben tíz nap, de a pozitív teszteredményt követő ötödik és hatodik napon el lehet végezni egy-egy koronavírus-gyorstesztet, és ha mindkét szűrés eredménye negatív, az elkülönítés a hatodik nap kezdetén befejezhető.

A legutóbbi adatok egyértelműen a nagy-britanniai koronavírus-járvány visszavonulását mutatják. A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb kimutatása szerint a kedd este zárult 24 órában 66 183, az utóbbi egy hétben 509 454 koronavírus-szűrési lelet bizonyult pozitívnak országszerte.

*

Lengyelországban hét napra rövidítik a karanténidőt azok esetében, akiknek pozitív volt a koronavírus-tesztjük, és egy héttel korábban szüntetik meg az eredetileg február végéig elrendelt távoktatást - jelentette be a lengyel egészségügyi és az oktatási miniszter szerdai sajtóértekezletükön.

Adam Niedzielski egészségügyi miniszter úgy értékelte: Lengyelországban a múlt héten már tetőzött az ötödik járványhullám, tartósnak tűnik az a tendencia, mely szerint lefelé hajlik a járványgörbe. Úgy néz ki, "a világjárvány végének kezdetével van dolgunk". Februárban a fertőzések jelentős apadása várható, és igazából elmúlhat az egészségügyi rendszer túlterheltségének veszélye, mondta el Niedzielski. Márciusban pedig a járványügyi szigorítások feloldásáról szóló "merészebb döntések" lehetségesek, helyezte kilátásba.

Bejelentette: február 15-től tíznaposról hét napra csökkentik a karanténidőt a pozitív teszttel rendelkező, de tünetmentes személyek esetében. Múlt heti kormányzati döntés alapján az orvosok és a rendvédelmisek a karantén ötödik napján végzett negatív vírusteszttel mentesülnek a karantén alól. Emellett csütörtöktől teljesen megszüntetik azok karantén-kötelezettségét, akik fertőzött személlyel kerültek kapcsolatba. Házi karanténban maradnak viszont továbbra is a pozitív teszttel rendelkezők családtagjai, a beoltottak viszont negatív teszt után mentesülhetnek ez intézkedés alól.

Péntektől tíz napról hét napra rövidítik a karantént a Lengyelországba érkező, uniós védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők számára.

*

A világon 403 218 603 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 777 206 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 400 700 805 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 763 154 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...