hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Amerika agyra gyúr

Az agyműködés kutatására és átfogó feltérképezésére irányuló, már az első évben 100 millió dollárral finanszírozott projektet hirdetett meg kedden a Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök.

A tudósok azt remélik, hogy az Agykutatás Innovatív Neurotechnológiák Fejlesztésével (Brain Research through Advancing Innovative Neurotechnologies, BRAIN) elnevezésű projekt elősegíti az Alzheimer- és a Parkinson-kórhoz hasonló betegségek jobb megértését, valamint egy sor mentális betegség gyógymódjának kidolgozását.  A remélt célok között szerepel egyebek között az autizmus gyógyítása és az agyvérzés következményeinek visszafordítása. A korábbi lapértesülések szerint a többévesre tervezett, talán egy évtizedet felölelő program egyúttal utat nyithat újabb eredmények felé a mesterséges intelligencia területén is.

Az elképzelést neves tudósok jelenlétében ismertető elnök a projektre a 2014-es költségvetési év folyamán 100 millió dollárt kíván fordítani.

"Mi, emberek tőlünk fényévekre lévő galaxisokat tudunk beazonosítani. Képesek vagyunk tanulmányozni az atomnál kisebb részecskéket, de még mindig nem tártuk fel a két fülünk között található, másfél fontnyi anyag titkát" - hangoztatta az elnök, rámutatva arra is, hogy a kezdeményezés munkahelyeket fog teremteni az amerikai gazdaságban.

A BRAIN (a betűszó magyar jelentése: agy) ugyanazt célozza az agykutatás terén, mint amit a Humán Genom Projekt (1990-2003) elért a genetikában, ám az agy működésének megértése annál sokkal összetettebb feladat. A munkában szövetségi hivatalok, magánalapítványok, neurológiai és a nanotechnológiai kutatócsoportok vesznek részt, hogy előmozdítsák az agyi neuronok milliárdjainak, a felfogásnak, a cselekvésnek és a tudatnak a jobb megértését.

Obama elnök az unió helyzetéről szóló, február elején elmondott beszédében az agykutatást olyan területként említette, mint ahol a kormánynak "be kell fektetnie a legjobb elképzelésekbe".  "Minden egyes dollár, amelyet az emberi genom feltérképezésére fordítottunk, 140 dollár megtérülést hozott a gazdaságnak" - hangoztatta.

A The New York Times egy, a projektet ismertető cikkében korábban arról írt, hogy az élő emberi agy feltérképezését célzó jövőbeni projekt nem azonos a Nemzeti Egészségügyi Intézetek (NIH) részvételével már elindított programnak, amelynek célja statikus agy modellezése. Az Obama-kezdeményezés jelentősen eltér attól a nemrégiben meghirdetett, svájciak irányította európai projekttől, amely egy szilíciumalapú "agy" megépítését célozza.

Az új amerikai projektben, amelynek fő koordinátora a Fehér Ház tudománypolitikai hivatala lesz, a lap szerint a Nemzeti Egészségügyi Intézetek mellett részt vesz a magas szintű védelmi kutatásokért felelős ügynökség (DARPA), a Nemzeti Tudományos Alapítvány, a Howard Hughes Orvostudományi Intézet, az Allen Agytudományi Intézet, valamint mások mellett a Google, a Microsoft és a Qualcomm is.  A BRAIN keretében - a csillagvizsgálók mintájára - egy sor "agyobszervatórium" létrehozását tervezik.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink