Alapellátás: Pintér Sándor államosításban gondolkodik
Mennyiért vállalnák havonta a háziorvosok a betegek ellátását? – tette fel a kérdést lapunk információi szerint Pintér Sándor belügyminiszter az alapellátókat képviselő szervezeteknek.
A Covid-19 járvány alatt nem voltak vezényelhetőek az alapellátó orvosok – ezzel indokolta az egészségügy rendbetételével legújabban megbízott kormánytag, a miniszterelnök helyettese, hogy miért lenne üdvös államosítani a háziorvosi ellátást – értesült több, független forrásból a MedicalOnline.
Úgy tűnik, a kormány immár az egészségügyet illetően is visszanyúl a két világháború közötti időkhöz, amikor ugyancsak a Belügyminisztérium égisze alatt működött az ágazat irányítása, amelyet most ötvözne a kádári időszak körzeti orvosi rendszerével. Az csak a részletek kidolgozása során derülhet majd ki, hogy hogyan kárpótolnák majd a praxisuk tulajdonjogáért esetenként több tízmillió forintot kifizető fiatalabb, és a vagyonértékű jogot 30 évvel ezelőtt az államtól megkapó idősebb orvosokat a vagyonvesztésért. Utóbbiakat egyébként akkor éppen azzal biztattak a vállalkozói lét felvállalására, hogy majd jó pénzért tudják értékesíteni a praxisaikat, amikor nyugdíjba mennek.
Ugyancsak megoldást kell találni majd arra, hogy mennyit és hogyan fizet az állam azokért a rendelőkért és eszközökért, amelyek a háziorvosok tulajdonában vannak.
Nagyon valószínű, hogy a nyugdíjkorhatárt bőven túllépő háziorvosok az államosítást követően azonnal hátrahagyják a körzeteket, és kérdés az is, hogy hogyan reagál az ötletre az a fiatalabb generáció, amely nemcsak több/más finanszírozást sürget, hanem a valós gyógyításhoz és a minőségi munkához kér támogató szakmapolitikai környezetet lassan tíz év óta – hiába. A fiatalok közül sokan egyébként éppen azért választották a háziorvosi hivatást, hogy megszabaduljanak a kórházi hierarchiától, a központi irányítástól.
Azt már láttuk, hogy az iskolák államosítása és a központosított eszközellátás milyen zavarokat okozott az oktatási intézményekben, az ottani tapasztalatok alapján a háziorvosi körzetekben is eljöhet az az idő, amikor az orvos WC papírért könyörög a betegeinek.
Az alapellátás államosításának lehetősége az elmúlt tíz évben már több ízben előkerült, sokan a járási rendszerre épülő alapellátás koncepciójában is az állam nagyobb térnyerését vizionálták. A hírekben tíz év óta hangzik el, hogy a kormány számára prioritás az alapellátás, és hogy 2010-hez képest 76 százalékkal több forrást biztosítanak a háziorvosok és a házi gyermekorvosok támogatására, azonban a jól hangzó kommunikációs paneleket soha nem sikerült átvezetni a gyakorlatba: mind a kormány, mind a szakpolitikai irányítás parlagon hagyta a súlyos problémákkal küszködő alapellátást. Hogy mennyire élvez elsőbbséget az alapellátás, azt jól mutatja, hogy a 2015-ben elfogadott alapellátási törvényhez kapcsolódó rendeleteket máig nem sikerült abszolválnia az egészségügyért is felelős Emmi-nek. Érthetetlen az is, hogy miért nem a betegek és az alapellátási szereplők megelégedésére működő, a praxisok együttműködésén alapuló struktúra irányába mozdul a rendszer, különösen akkor, amikor az elmúlt években több tízmilliárd forintot költöttek erre uniós és hazai forrásból.
A járvány az egészségügyi ellátórendszer számos hibájára világított rá az elmúlt időszakban, és tíz év történelmi mulasztás után úgy tűnik, a kabinet ezekkel szembesülve most rászánja magát, hogy markánsabb lépéseket tegyen az ágazatot illetően. Miközben a döntéshozók valószínűleg eddig is látták, hogy dekompenzált a rendszer, a szimptómák alapján azonban mégsem született meg a helyes diagnózis, és az arra épülő megfelelő terápia – pedig két és fél ciklusnyi, kétharmados felhatalmazással bíró kormányzás történelmi lehetőséget kínált a megfontolt és szakmai szempontok mentén történő átalakításra. Hogy a mulasztásból eredő problémákat egy várható gazdasági válság küszöbén milyen sikerrel lehet majd kiköszörülni, az kérdéses, az viszont egyre bizonyosabbnak tűnik, hogy ezúttal a szakmának már nem elkötelezett pártpolitikusokkal, hanem rendőrökkel és katonákkal kell majd megvívnia azokat a csatákat, amelyek kimenetele végül egy jobb ellátórendszer kialakítását, és ezáltal a betegek jobbulását szolgálhatja.
A politikusokkal nemigen bírt az orvosszakma. Most jöhetnek az egyenruhások.
