Aki maga fejlesztette saját robotkarját
Saját robotkarját is maga fejleszti Lévay György, aki nyolc évvel ezelőtt majdnem belehalt egy fertőzésbe; mind a négy végtagján amputációt végeztek. A Magyar Nemzet beszélgetett vele.
– Egy robotika szakirányon végzett mérnök-informatikussal ülök szemben, aki robotkarokat fejleszt. Ebben amúgy nem lenne semmi különös, ha ön nem lenne ugyancsak végtaghiányos. Mi történt?
– Másodéves egyetemista voltam, amikor 2010-ben egy súlyos, majdnem halálos agyhártyagyulladás nyomán kialakult fertőzés következtében megalvadt a vér az ereimben, és kiterjedt szövetelhalás indult meg a testemben. Emiatt egy körülbelül másfél hónapos műtétsorozattal mind a négy végtagomon amputációt végeztek, a bal karomnál a könyököm fölött, a jobb kezemen a kézfej nagyjából felénél és a csuklóm egy részében, el kellett távolítani a lábfejeim felét, a sarkaimat, az orromat és a bőr-, illetve az izomszövetek jelentős részét. Mindez akkor történt, amikor éppen csak hogy elkezdhettem volna az önálló életet.
– Mikor hitte el először, hogy újra képes lesz saját sorsát irányító, másokra nem szoruló emberként élni?
– Egy-másfél év alatt, 24-25 éves koromra lettem nagyjából újra önellátó. A szüleimmel laktam addig, és közösen döntöttünk úgy, hogy külön lakásba költözöm, ami rá is kényszerített arra, hogy önállóan oldjam meg a dolgokat.
– Ekkor tért vissza az egyetemre, majd Fulbright-ösztöndíjasként tanult az Egyesült Államokban, és egészségügyi mérnök szakon folytatta tanulmányait. Most pedig azon dolgozik, hogy a mesterséges intelligencia segítségével tökéletes végtagprotézist fejlesszen. Eredetileg nyilván nem ez volt a terv…
– Alapvetően mobilhálózat-tervezéssel akartam foglalkozni. Amikor azonban megkaptam az első felsővégtag-protézisemet, kiderült, hogy hiába hibrid rendszerű, tehát részben elektromos, a megmaradt izmok mozgatásával irányítható, egyáltalán nem praktikus. Sokkal többet vártam tőle, főként ami az irányítási rendszerét illeti, ezért is döntöttem úgy, hogy ennek a fejlesztésével fogok foglalkozni.
– Pontosan min dolgozik?
– Olyan karok már léteznek, amelyek minden mozdulatra képesek, csak éppen nem vagyunk képesek irányítani azokat. Én azon dolgozom, hogy megtaláljuk azokat a módszereket, amelyekkel a leghatékonyabban át lehet adni az akaratot a protézisnek. Mindezt mesterséges intelligencia, vagyis olyan, az eszközbe beágyazott algoritmusok segítségével, amelyeket „megtanítok” arra, hogy milyen izommozgás-észlelésnél milyen mozdulatot hajtson végre a műkaron.
– Mit tudnak a hagyományos bionikus protézisek?
– Meg lehet velük fogni egy poharat, de ezt én anélkül is meg tudom tenni, sőt protézis nélkül a mai napig sokkal jobban funkcionálok. A mostani protézisemmel legalább egy-két dolgot már könnyebben meg tudok csinálni, mint nélküle, és ez a fejlettebb irányítási rendszernek, valamint annak köszönhető, hogy nem egy kézfejet használok öt ujjal, hanem egy horgot, ami sokkal praktikusabb.
