A vitaminszedés ártalmas lehet

Valamennyiünknek vannak irracionális félelmeink, amelyeket gyakran különös rítusokkal próbálunk meg elűzni. De mi történik akkor, ha a kelleténél jobban hiszünk ezekben a rítusokban, és ez arra visz rá minket, hogy ártsunk magunknak?

Íme egy konkrét példa. A kockázatérzékeléssel kapcsolatban szokás beszélni az „engedélyezési hatásról”, ami azt jelenti, hogy ha például beveszünk egy vitamin tablettát, úgy érezzük, hogy valami fontosat tettünk az egészségünkért, és mintegy jutalomként megengedjük magunknak, hogy több chipset együnk vagy rágyújtsunk. Eddig az elmélet.

Két új vizsgálat nemrég ezt az engedélyezési hatást demonstrálta. Az egyikbe a kutatók 74 egyetemi hallgatót vontak be, akik valamennyien rendszeresen dohányoztak és véletlenszerűen két csoportra osztották őket. Az egyik csoport tagjai egy hatástalan, hatóanyagmentes tablettát kaptak, és meg is mondták nekik, hogy az placebo. A másik csoportnak azt mondták, hogy vitamin tablettát kell bevenniük, de valójában ők is ugyanazt a placebót kapták, mint az első csoportbeliek. Vagyis a második csoport tagjai csak azt gondolták, hogy vitamin tablettát vesznek be, de ebben tévedtek.

A „gyógyszer” beadása után mindegyik személy egy kérdőívet töltött ki. Mivel a vizsgálat Tajvanban folyt, azt mondták nekik, hogy a kérdőív kitöltése hosszú lesz, kb. egy óráig fog tartani, és ha akarnak, rágyújthatnak közben.

Az eredmény megdöbbentő volt. Először is, azok, akik azt hitték, hogy vitamint vettek be, másképpen válaszoltak a kérdőív kérdéseire. A vizsgálók számára érdekes kérdések a Serdülők Sérthetetlenségi Skálájából származtak, amely egy korábban már validált skála, és ilyesfajta állításokat tartalmaz: „Nem valószínű, hogy bármiben megbetegedjek.”, „Nem valószínű, hogy megsérüljek vagy balesetet szenvedjek.” A skálát kitöltőknek azt kell megjelölniük, hogy milyen mértékben értenek egyet a fenti állításokkal. Akik azt hitték, hogy vitamint kaptak, sérthetetlenebbnek érezték magukat, mint azok, akik tudták, hogy hatástalan tablettát vettek be.

Aggasztóbb volt ennél a dohányzásra gyakorolt hatás. Az ál-vitamint kapók 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel gyújtottak rá, mint a másik csoport tagjai (89, illetve 62 százalék), s ez az eredmény statisztikailag is erősen szignifikáns volt.

Itt érdemes egy pillanatra megállni, és emlékeztetni arra, hogy a Cochrane adatbázisban megtalálható, az antioxidáns vitaminokkal foglalkozó jó minőségű tanulmányokba összesen mintegy 200.000 személyt vontak be, noha ezek a vitaminok – amelyeket a fényes lapú magazinok a legszívesebben reklámoznak – egy nappal sem hosszabbítják meg az életet; mint ebből az írásból kiderül, egyetlen hatásuk az lehet, hogy siettetik az ember halálát.

Térjünk vissza a dohányzásos vizsgálathoz. A kutatók kitágították a vizsgált személyek körét, mivel arra gondoltak, hogy a kimutatott hatások talán csak a diákokra, erre a speciális csoportra érvényesek. A második vizsgálatban, amelynek felépítése ugyanolyan volt, mint az elsőé, 80, 19 és 58 év közötti, különböző hátterű személy vett részt, de az eredmények ugyanolyanok maradtak: az ál-vitamint kapók ebben a vizsgálatban is sérthetetlenebbnek vélték magukat és többet dohányoztak.

A kutatók meg akarták tudni, hogy a fenti hatás tartósan is érvényesül-e, ezért két hosszabb vizsgálatot folytattak le, amelyekből az derült ki, hogy azok az emberek, akik azt hitték, hogy vitamin tablettát szednek, kevesebb testmozgást végeztek és kisebb valószínűséggel választottak egészségesebb táplálékot.

A vizsgálatok üzenete egyértelmű: ha – tévesen – azt hisszük, hogy valami egészséges dolgot tettünk magunkért, akkor valószínűbb, hogy valódi, konkrét veszélyeknek tesszük ki magunkat. Ha elhisszük a látszólag ártalmatlan mítoszokat – hogy a vitaminok egészségesek, hogy valamilyen divatos bogyó megelőzi a rákot –, akkor nagyobb kárt okozhatunk magunknak, mint képzeljük.

Szemlézte: dr. Weisz Júlia