A világ nagy orvosi szaklapjainak tartalmából

British Medical Journal – BMJ

Passzív dohányzás és kognitív károsodás: országos keresztmetszeti vizsgálat a nyál kotininszintjének mérésével

2009;338:b462
D. J. Llewellyn és munkatársai 4809, legalább 50 éves, nem dohányzó felnőtt kognitív képességeit vizsgálták több neuropszichológiai teszt pontszáma alapján, a nyál kotininszintjének függvényében. A kognitív károsodás esélyhányadosa a vizsgálati alanyok legalacsonyabb kotininszintű kvartilisével összehasonlítva az emelkedő kotininszintű kvartilisekben 1,08-nak, 1,13-nak és 1,44-nak adódott, a kognitív károsodás számos ismert kockázati tényzőjével való korrekció után. A korábbi dohányosok és a sohasem dohányzók esetében hasonló eredményeket kaptak. Úgy tűnik tehát, hogy a passzív dohányzás növelheti a kognitív károsodás kockázatát.

A késői tizenéves korban fennálló túlsúly és dohányzás hatása a későbbi halálozásra: országos kohorszvizsgálat

2009;338:b496
M. Neovius és munkatársai a felméréshez svédországi sorozási, haláloki nyilvántartási, valamint népszámlálási adatokat vettek igénybe. Ezek alapján 45 920 férfit követtek 38 éven át, átlagéletkoruk a követés kezdetén 18,7 év volt. Több mint 1,7 millió személyév alatt 2897 férfi halt meg. A normális testsúlyúakhoz viszonyítva a túlsúlyosak (BMI: 25–29,9 kg/m2) és az elhízottak (BMI ≥30 kg/m2) halálozási kockázata nagyobb volt (kockázati arány [hazard ratio]: 1,33, illetve 2,14). Az igen kis testtömegindex (BMI <17 kg/m2) szintén fokozott mortalitással járt (kockázati arány: 1,33). A nem dohányzók csoportjával összehasonlítva az enyhe dohányzás 1,54-re, az erős dohányzás 2,11-re növelte a halálozás kockázati arányát. A dohányzás és a nagyobb testtömegindex nem lépett jelentős kölcsönhatásba a halálozás alakulása szempontjából.

Az egészséggel kapcsolatos viselkedésformák együttes hatása és az első stroke kockázata 11 éves követés során a European Prospective Investigation of Cancer norfolki kohorszában: prospektív lakossági vizsgálat

2009;338:b349
P. K. Myint és munkatársai 20 040, 40–79 éves férfit és nőt, akinek nem volt ismert stroke-ja vagy szívinfarktusa, az 1993 és 1997 között történt beválasztástól 2007-ig követtek. Négy, egészséggel kapcsolatos viselkedésforma alapján pontozták a résztvevőket: a dohányzás mellőzése, a fizikailag aktív életmód, az alkoholfogyasztás mértékletes volta (heti 1–14 egység) és a C-vitamin 50 μmol/l-t meghaladó plazmakoncentrációja 1-1 pontot ért. Összesen 229 993 személyév alatt 599 stroke következett be. Az életkor, nem, testtömegindex, szisztolés vérnyomás, koleszterinszint, diabetes, az acetil-szalicilsav szedése és a társadalmi státus szerinti korrekció után a stroke relatív kockázata három, kettő, egy, illetve nulla egészséges viselkedésforma estén 1,15-nak, 1,58-nak, 2,18-nak, illetve 2,31-nak adódott a legegészségesebben élők csoportjához viszonyítva. Az összefüggés a nem, az életkor, a testtömegindex és a társadalmi státus szerinti osztályozás, illetve a 2 éven belüli halálesetek kizárása után is fennmaradt.

A dohányzás hatása férfiak és nők túlélésére a társadalmi helyzet figyelembevételével: 28 éves kohorszvizsgálat

2009;338:b480
L. Gruer és munkatársai két középnyugat-skóciai városban (Renfrew, Paisley) 8353 nőt és 7049 férfit (életkor: 45–64 év) három tényező (nem, dohányzási státus és társadalmi helyzet) alapján 24 csoportba osztották. 7988-ból 4387 nő és 6967-ből 4891 férfi halt meg a 28 éves követés alatt. A legkisebb mortalitású csoport az I-es és II-es társadalmi státusú, sohasem dohányzó nők csoportja volt, ehhez képest a dohányosok csoportjainak relatív mortalitása 1,7 és 4,2 közé esett. Szociális státus szerint az életkorral korrigált 28 éves túlélési ráták 65%, 57%, 53% és 56% voltak a sosem dohányzó nőkre, 41%, 42%, 33% és 35% a jelenleg dohányzó nőkre vonatkozóan, 53%, 47%, 38%, és 36% a sosem dohányzó férfiakra és 24%, 24%, 19% és 18% a jelenleg dohányzó férfiakra vonatkozóan. Mind a férfiak, mind a nők között, minden társadalmi rétegben sokkal jobbak voltak a sosem dohányzók túlélési mutatói a jelenleg dohányzókénál. A dohányzás fontosabb forrása volt az egészségi állapotbeli egyenlőtlenségnek, mint a társadalmi státus, és kiküszöbölte a nőknek a férfiakkal szembeni túlélési előnyét. A társadalmi státusból fakadó egészségi állapotbeli egyenlőtelenségek csökkentésének lehetőségei korlátozottak mindaddig, amíg az alacsonyabb társadalmi helyzetűek közül sokan abba nem hagyják a dohányzást.

Kis intenzitású pulzus-ultraszonográfia csonttörések kezelésében: véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálatok szisztematikus áttekintése

BMJ 2009;338:b351
J. W. Busse és munkatársai a kis intenzitású pulzus-ultraszonográfiának (PUH) a törések gyógyulásában játszott szerepét vizsgálták. Az áttekintésbe 13 véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálatot vontak be. Egy vizsgálat közepes minőségű bizonyítékai szerint a kis intenzitású PUH nem hatott a konzervatívan kezelt friss clavicula-törésből való felépülésre, ugyanakkor három vizsgálat gyenge minőségű adatai alapján előnyösen hatott a konzervatívan kezelt friss törések gyógyulására (átlagosan 36,9%-kal rövidítve a gyógyulási időt). Egy vizsgálat közepes minőségű bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a kis intenzitású PUH nem befolyásolja a funkció visszanyerését konzervatívan kezelt terheléses törések után. Három vizsgálat nagyon gyenge minőségű bizonyítékai alapján disztrakciós osteogenesis után a beavatkozás gyorsítja a javulást. Egy vizsgálat gyenge minőségű bizonyítékai szerint a kis intenzitású PUH javítja a csontgrafttal korrigált rosszul összforrt csontok gyógyulását. Négy vizsgálat gyenge minőségű bizonyítékai szerint a módszerrel a műtéti úton ellátott friss törések gyógyulása is gyorsítható. A kis intenzitású PUH csonttörések kezelésében betöltött szerepének tisztázásához nagyobb, vak vizsgálatokra van szükség, amelyek a betegek számára fontos paramétereket, például a funkció helyreállását állítják előtérbe.

The Lancet

Biológiailag felszívódó everolimusszal bevont coronaria stent rendszer (ABSORB): kétéves kimenetel és képalkotó eljárásokkal nyert eredmények

2009;373:897–910
Mivl a gyógyszerkibocsátó fém stentek késői trombózisra hajlamosítanak, gátolják a lumen késői tágítását, akadályozzák a sebészi revaszkularizációt és a sokszeletes CT-vizsgálatok elvégzését, P. W. Serruys és munkatársai megvizsgálták, hogy a biológiailag felszívódó everolimusszal bevont stent biztonságosan alkalmazható-e. Harminc beteget, akinek egyetlen coronaria-léziója volt, 2 éven át követtek többféle képalkotó módszerrel. Klinikai adatokat 29 betegről nyertek. Kardiális halálozás, ischaemia miatti revaszkularizáció, stent-trombózis nem volt, szívinfarktus egy esetben fordult elő. A 18 hónap elteltével 25 betegen elvégzett sokszeletes CT alapján a stenosis átlagos átmérője 19% volt. A 2 év után elvégzett angiográfia szerint az átmérő 27%-kal szűkült; ebben nem volt szignifikáns különbség a 6 hónap utáni lelethez képest. Az optikai koherencia-tomográfia (OCT) és az intravaszkuláris ultrahang szerint a lumen területe a 6 hónapos és a 2 éves kivizsgálás között nőtt, s ez nem az ér tágulásának, hanem a plakk méretcsökkenésének következménye volt. Megállapítható, hogy 2 év alatt a stent biológiailag felszívódott, a vazomotoros működés helyreállása mellett a restenosist megelőzte, és klinikailag biztonságosnak bizonyult, késői trombózis nem fordult elő. A lumen késői megnagyobbodása (a plakk kisebbedése) további megerősítést igényel. A vizsgálatot az Abbott Vascular támogatta.

Perkután coronaria-intervenciók (PCI) nem akut coronaria-betegség miatt: kvantitatív 20 éves áttekintés és hálózati metaanalízis

2009;373:911–918
T. A. Trikalinos és munkatársai a perkután transzluminális ballonos coronaria-angioplasztikával (PTCA), a pőre fém stenttel (BMS) és a gyógyszerrel bevont stenttel (DES), valamint a gyógyszeres kezeléssel elért eredményeket hasonlították össze a Medline adatai alapján a halál, a szívinfarktus, illetve a coronaria bypass graft, a célér-revaszkularizáció és a bármilyen revaszkularizáció szükségessége szempontjából. A kritériumoknak megfelelő 61 vizsgálatban (n=25 388) a négyféle intervenció közti hat lehetséges összehasonlításból négyre vonatkozóan kaptak adatokat; a DES-t egyetlen vizsgálatban sem hasonlították össze a gyógyszeres kezeléssel, illetve a PTCA-val. A DES és a gyógyszeres kezelés közvetett összehasonlítása a halálozásra 0,96-os, az infarktusra 1,15-ös kockázati hányadost (risk ratio) adott. A BMS a PTCA-val, illetve a DES a BMS-sel összehasonlítva a céllézió, illetve a célér revaszkularizációjának jelentős csökkenésével járt (kockázati hányados: 0,68, ill. 0,44). Az eredmények szerint a nem akut coronaria-betegség katéteres kezelésében bekövetkezett fejlődés nem javította sem a halálozási arányt, sem az infarktus kockázatát a gyógyszeres kezeléshez képest.

Az SCH530348 biztonságossága és tolerálhatósága nem sürgősségi perkután coronaria-intervenció (PCI) után: véletlen besorolásos, kettős vak, placebokontrollos, II. fázisú vizsgálat (TRA PCI vizsgálat)

2009;373:919–928
A Schering-Plough által támogatott vizsgálatban R. C. Becker és munkatársai legalább 45 éves, nem sürgősségi PCI-n átesett, illetve coronaria-angiográfián átesett és PCI-re váró betegeket kezeltek véletlen besorolás után a kísérleti gyógyszerrel (a vérlemezkék 1-es proteáz aktiválta receptorának szájon át szedhető antagonistájával), illetve placebóval. Az SCH530348 telítő adagja napi 10, 20, illetve 40 mg volt, a PCI idején napi 0,5, 1,0, illetve 2,5 mg-os fenntartó adagot kaptak a betegek. A kezelés 60 napig tartott, az elsődleges végpont a TIMI skála szerinti jelentős nagyobb vagy kisebb vérzés volt. A napi 10, 20, illetve 40 mg kísérleti gyógyszerrel kezelt betegek között, illetve a placebocsoportban az elsődleges végpont 2, 3, 7, illetve 5 esetben (2%, 3%, 4%, 3%) fordult elő. A PCI idején napi 0,5, 1,0, ill. 2,5 mg SCH530348-cal kezelt betegek körében TIMI osztályozás szerinti nagyobb és kisebb vérzés együttesen 3, 5, illetve 4 esetben (2%, 4%, ill. 3%) fordult elő. Eszerint az SCH530348 általában jól tolerálható. Hatásosságának és biztonságosságának pontosabb értékeléséhez III. fázisú klinikai vizsgálatokra van szükség.

A kardiovaszkuláris prevenció irányelvei a mindennapi gyakorlatban: a nyolc európai országban lefolytatott EUROASPIRE-I, -II és -III felmérés összehasonlítása

2009;373:929–940
A korábbi EUROASPIRE I. és II. vizsgálat a coronaria-betegség módosítható kockázati tényezőinek gyakori előfordulását jelezte. Az EUROASPIRE III. keresztmetszeti felmérést ugyanazokban a térségekben és kórházakban folytatták 2006-07-ben, nyolc országban (Csehország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Magyarország, Németország, Olaszország és Szlovénia). A vizsgálatba egymást követő, legfeljebb 70 éves férfi és nőbetegeket vontak be, akik CABG-n, PCI-n, szívinfarktuson vagy ischaemiás eseményen estek át, és legalább 6 hónappal később interjút készítettek velük. Az I., II., illetve III. felmérésben 3180, 2975, illetve 2392 beteget kérdeztek ki. A dohányzók aránya összességében alig változott (20,3%, 21,2%, ill. 18,2%), de az 50 évesnél fiatalabb nők között nőtt. Az elhízottak aránya az I. felmérésben 25,0%, a II.-ban 32,6%, a III.-ban 38,0% volt. Az emelkedett vérnyomás (>140/90 Hgmm, ill. diabetes jelenlétében >130/80 Hgmm) gyakoriságában nem történt számottevő változás (időrendben: 58,1%, 58,3%, ill. 60,9%). Az emelkedett össz-koleszterinszint (>4,5 mmol/l) gyakorisága csökkent (időrendben: 94,5%, 76,7%, illetve 46,2%). Saját bevallásuk szerint a résztvevők 17,4%-a, 20,1%-a, illetve 28,0%-a szenvedett diabetes mellitusban. Az eredmények azt mutatják, hogy a prevenciós erőfeszítések eredménye messze nem kielégítő.

Támogatók: Merck Sharp & Dohme (EUROASPIRE I); AstraZeneca, Bristol-Myers Squibb, Merck Sharp & Dohme és Pfizer (EUROASPIRE II); AstraZeneca, Bristol-Myers Squibb, GlaxoSmithKline, Pfizer, Sanofi-Aventis, Servier, Merck/Schering-Plough és Novartis (EUROASPIRE III)

Journal of American Medical Association (JAMA)

A legyengített, szövettenyésztéssel nyert harmadik generációs LC16m8 himlővakcina által kiváltott klinikai és immunológiai válasz

2009;301(10):1025-1033
Az LC16m8 védőoltást Japánban használták az 1970-es években korábban nem oltott gyermekek immunizálására, komolyabb szövődményekről nem számoltak be. A készítmény alkalmasnak látszik a bioterrorizmus elleni védekezésre. T. Saito és munkatársai 2002 és 2005 között 1529, illetve 1692 felnőttet részesítettek első, illetve ismételt himlő elleni védőoltásban; 10–14 nap elteltével értékelték, hogy az oltás megfogant-e, majd 30 napon át figyelték a nemkívánatos következményeket. A 30. napon értékelték a neutralizáló antitest választ. A megfogant oltások aránya a korábban nem oltottak, illetve oltottak körében 94,4%, illetve 86,6% volt. A megfogant oltás a még nem oltottak között 90,2%-ban, a már oltottak között 60,0%-ban váltott ki szerokonverziót vagy kifejezett booster (emlékeztető) hatást. Súlyos nemkívánatos esemény nem fordult elő, egy-egy esetben enyhe allergiás dermatitis, illetve erythema multiforme lépett fel.

Oseltamivirrel szemben rezisztens influenza A vírus okozta fertőzések az Egyesült Államokban

2009;301(10):1034-1041
N. J. Dharan és munkatársai oseltamivirrel szemben rezisztens, illetve arra fogékony influenza A (H1N1) vírussal fertőzött betegeket tanulmányoztak demográfiai és epidemiológiai jellemzőik, klinikai tüneteik, betegségük súlyossága és a klinikai kimenetel szempontjából. A 2007-08-as szezonban az USA-ban a cirkuláló vírusok kb. 19%-a volt influenza A vírus. A 45 államban vizsgálatba vett 1155 influenza A vírus között 24 államban 142 oseltamivirrel szemben rezisztens törzset találtak; 99 ilyen fertőzés alapján a medián életkor 19 év volt, 5 beteget kellett kórházba fölvenni, 4 beteg halt meg. A demográfiai jellemzőkben, a belgyógyászati alapbetegségekben és a klinikai tünetekben nem volt szignifikáns különbség az oseltamivirrel szemben rezisztens és az arra fogékony törzsek okozta fertőzések között. A 2008-09-es szezonra vonatkozó előzetes adat szerint 268 influenza A vírusból 264 bizonyult oseltamivirrel szemben rezisztensnek.

New England Journal of Medecine – NEJM

Melaminnal szennyezett csecsemőtápszer és vesekövesség kisgyermekkorban

2009;360:1067–1074
Na Guan és munkatársai 589, legfeljebb 36 hónapos gyermeken végzett vizsgálata a szülők kérdőíves kikérdezéséből, a melaminexpozíció felméréséből, a húgyúti kövesség tüneteinek és az arra hajlamosító tényezőknek az értékeléséből, vizeletvizsgálatból, vese- és májfunkciós próbákból, biokémiai markereknek a vizeletből való kimutatásából, a kalcium/kreatinin arány meghatározásából és ultrahangvizsgálatból állt. A tejporkészítményeket három csoportba sorolták (melanin: >500 ppm, <150 ppm, illetve 0). Az 589 vizsgált gyermekből 421 fogyasztott melamint tartalmazó tápszert (tejport). Vesekövet 50 gyermeknél mutattak ki (közülük nyolcan nem fogyasztottak melamint), 112 esetben fölmerült a vesekövesség gyanúja, 427 gyermeknek nem volt veseköve. A veseköves gyermekek között 5,9%, illetve 2,9% volt a haematuria, illetve a leukocyturia aránya – nem szignifikánsan nagyobb, mint a nem veseköves csoportban. A veseköves gyermekek szérum-kreatininszintje, ureanitrognje és alanin-aminotranszferáz-szintje normális volt. A glomeruláris működés 41 veseköves gyermek közül négynél volt károsodott; tubuláris diszfunkció nem fordult elő. A nagy melamintartalmú tápszerrel táplált gyermekek hétszer akkora valószínűséggel betegedtek meg vesekövességben, mint azok, akik melaminmentes tápszert kaptak. A koraszülöttek körében 4,5-szer olyan gyakori volt az urolithiasis, mint az időre születettek között.

Az aritmogén jobb kamrai kardiomiopátia új diagnosztikus tesztje

2009;360:1075–1084
Az aritmogén jobb kamrai kardiomiopátia (ARVC) diagnózisa nem könnyű, mert a klinikai kép igen változatos, és a genetikai penetrancia sokszor kicsi. A. Asimaki és munkatársai azt vizsgálták humán szívizomminták immunhisztokémiai elemzésével, hogy a dezmoszóma-fehérjék eloszlásának változása felhasználható-e az ARVC diagnosztikus tesztjeként. Kezdetben 11 beteg szívizmát vizsgálták, közülük nyolcnál dezmoszomális mutáció volt kimutatható. A kontrollcsoportot alkotó 10 minta elhunyt, ARVC-ben nem szenvedő betegek szívizmából származott. Mindegyik ARVC-mintában (szemben a kontroll mintákkal) a plakoglobin (gamma-katenin) mennyiségének jelentős csökkenését mutatták ki. Más dezmoszomális fehérjék mennyiségének változása nem volt egyöntetű. A szerzők 15, hipertrófiás, dilatatív vagy ischaemiás kardiomiopátiában szenvedő beteg szívizmából is kimutatták ezeket a fehérjéket: a plakoglobin szintje nem különbözött a kotrollszemélyekétől. A Johns Hopkins Egyetem ARVC-nyilvántartásából származó szívbiopsziás minták vakon végzett immunhisztokémiai elemzése alapján 11 ARVC esetből 10 esetben sikerült felismerni a betegséget, illetve 11 nem ARVC esetből 10 esetben sikerült kizárni azt. A vizsgálat érzékenysége 91%-nak, specificitása 82%-nak, pozitív, illetve negatív prediktív értéke 83%-nak, illetve 90%-nak adódott.

Hosszú távú ózonexpozíció hatása a mortalitásra

2009;360:1085–1095
M. Jerrett és munkatársai azt kutatták, milyen mértékben járulhat hozzá az ózonszennyezés a kardiopulmonális, ezen belül is elsősorban a légzőrendszeri halálozáshoz. Az American Cancer Society megelőzési vizsgálatának (Cancer Prevention Study II) adatait vetették egybe az Egyesült Államok 96 nagyvárosi térségének légszennyezési adataival. Összesen 448 850 vizsgálati alany és 118 777 haláleset adatait elemezték a 18 évig tartó követés alatt. Az április 1-je és szeptember 30-a közti időszak napi maximális ózonkoncentrációi 1977-től 2000-ig minden évre vonatkozóan rendelkezésükre álltak. A 2,5 μm-nél nem nagyobb aerodinamikai átmérőjű szennyező részecskék (PM2,5) koncentrációjára vonatkozóan 1999-es és 2000-es adatok álltak rendelkezésre. Az egy szennyező anyagot figyelembe vevő modell szerint mind a PM2,5, mind az ózon nagyobb koncentrációja szignifikánsan növelte a kardiopulmonális halálozást. A két szennyező anyagot figyelembe vevő modellben a PM2,5 a kardiovaszkuláris, az ózonkoncentráció a légzőszervi halálozással mutatott összefüggést. Az ózonkoncentráció és a légzőszervi halálozás összefüggése a zavaró tényezőkkel való korrekció után is fennmaradt.

Rövid beszámoló. Altruista donorral indított kiterjedt, nem szimultán vesetranszplantációs lánc

2009;360:1096–1101
M. A. Rees és munkatársai 10 élődonoros vese-transzplantációból álló veseátültetési láncról számolnak be, amely egy altruista (nem általa megjelölt recipiensnek vesét adó) donor jóvoltából indult, és az Egyesült Államok különböző államaiban (kórházaiban) regisztrált donor-recipiens párok vettek részt benne. A transzplantációkat öt állam hat központjában végezték el. A regisztrált donor-recipiens párokon öt esetben egyszerre végezték el a műtétet, a többi esetben azonban hosszabb idő (akár 5 hónap) telt el a recipiensen elvégzett transzplantáció és a vele együtt regisztrált donor veséjének eltávolítása között. A vesebeültetés és a láncot fenntartó adományozás időbeli eltérése ellenére is sikeres transzplantációs lánc látványosan illusztrálja a stratégiában rejlő lehetőségeket.

 Medical Online