A választás és a gyógyítás szabadsága

Az egészségügyben egyre inkább elterjed és rombolja a klasszikus orvosi gyógyítómunka tekintélyét egy világjárvány: az „emberi jogokkal” és ezen belül a „választás szabadságával” való visszaélés divatja. A választás szabadságának mindenek fölé rendelése. Vélhetően ezzel függ össze, hogy meggyengítve az orvosok ősi időktől biztosított jogát, a gyógyítás szabadságát, túlzottan felerősítették a betegjogokat. A beteg tájékoztatását követően (!) a gyógyítás módjának megválasztását alapvetően az interneten kiművelt vagy éppen összezavarodott beteg jogává tették. Így néz ma ki a gyógyítás szabadsága.

A betegjogi képviselői rendszer bevezetése felbátorította az elégedetlenkedő betegeket és hozzátartozókat, felerősítette a panaszáradatot és a feljelentések szabadságát. Emellett engedték az egekbe, több tíz milliós magasságokba emelkedni a perelt kártérítési összegeket, amelyek ugyancsak hozzájárultak a kórházak elszegényedéséhez. A választás szabadságának jegyében tették szabaddá az intézet- és az orvosválasztást, de ezt a volumenkorlátozással nagyrészt le is fojtották.

A választás szabadsága jegyében engedték korlátozás nélkül elburjánzani és felerősödni az úgynevezett alternatív és „komplementer” gyógymódok és szerek elterjedését. Az alternatív gyógyászat felvirágzásának engedélyezése egy párhuzamos egészségügyi ellátást, egy valóságos konkurenciát teremtett a tudományos alapon működő orvosi gyógyításnak. Nem beszélve arról, hogy indokolatlanul és rengeteg pénzt húz ki az amúgy biztosítás fejében ingyenes, illetve kedvezményes orvosi ellátásra jogosult lakosság zsebéből.

A választás szabadságának, mint kikezdhetetlen emberi jognak a propagálásával és sulykolásával tették lehetővé olyan orvosi beavatkozások igénylését és engedélyezését, amelyek egyértelműen növelik az orvosi ellátás kockázatát. A saját szakmám területéről hozok erre néhány példát: engedélyezték az úgynevezett otthonszülés gyakorlatát; gyors ütemben nő az orvosi javallat nélkül, csupán a szülő nő kérésére végzett császármetszések aránya; már 18 éves kortól biztosítják az (orvosi javallat nélküli) végleges meddővé tételt, a sterilizálást stb.

Nagyon meg kellene hát gondolni, hogy meddig szabad támogatni és a betegek, illetve az állampolgárok érdekében hol kell határt szabni a betegek „választási szabadságának”. Elvégre a piros lámpán, a leeresztett sorompón, országhatáron, de még a stadionok bejárati kapuján át sem lehet csak úgy, az emberi szabadságjogokra hivatkozva átballagni.

Berkő Péter professor emeritus, a Miskolci Akadémiai Bizottság alelnökének teljes írását a Magyar Idők közli.