A vakvezető kutya nem gyógyászati segédeszköz
Az egészségpénztár akárcsak a beszélő mérleghez, a vakvezető kutyák kiképzéséhez sem ad egy fillért sem. Az ok: nem gyógyászati segédeszköz.
Jelenleg 76 rászoruló vár vakvezető kutyára a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének csepeli kutyakiképző telepén, ahol évente legfeljebb 12-14 négylábú kiképzését képesek abszolválni. A kutyák betanítása arra, hogy az ember segítői legyenek nem csak drága – kutyánként 1,8 millió forint -, hanem igen hosszú folyamat is.
A munka a tenyésztéssel veszi kezdetét – sorolja a telepet vezető Farkasné Schiff Mónika -, amit a kölyökprogram követ. Ebben a fázisban a kéthónapos kiskutyákat olyan látó illetve nem látó családokhoz helyezik ki, ahol az átlagosnál ingergazdagabb környezetbe kerülnek. Ekkor és itt kell megszokniuk nem csak a leghétköznapibb, hanem a legváratlanabb fény és hanghatásokat, illetve a különböző élethelyzeteket. Az ideiglenes „örökbefogadók” munkájukért cserébe egy fillért sem kapnak, segítségként az állatorvosi ellátást biztosítja a szövetség illetve két hetente 20 kilónyi kutyatápot. Egy éves korukban a kutyák visszakerülnek a telepre, ekkor kezdődik tényleges kiképzésük, amit négy, erre szakosodott szakember végez, bár előtte még tesztelik a visszaérkezett ebeket, hogy miként reagálnak a különféle ingerekre. Az ezt követő fegyelmező gyakorlatokat azokkal kezdik meg, akik átmennek ezen az utolsó szűrőn is. Majd következik a vizsga.
Ez pedig komoly dolog, különösen idén. Ma már 15 különböző szervezet foglalkozik terápiás és vakvezető kutyák kiképzésével az országban. Az egyesületek számának szaporodása hívta életre az Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetséget, amelyik egy tavalyi kormányrendeletben azt a feladatot kapta, hogy dolgozzon ki egységes vizsgaszabályzatot. Ennek első alkalmazására idén kerül sor, a szövetség telepének kutyái július 12-13-án – hétfőn és kedden – vizsgáznak, tudtuk meg Farkasné Schiff Mónikától.
A kutya nem taxis
A kiképzett kutyák jövendő gazdáikkal egy hetet töltenek együtt, ekkor szoknak össze. A kutya nem taxis, akinek elég bemondani a címet, mondja a telepvezető, az úticélt és irányt a kutya tulajdonosának kell tudnia.
Ma már számos esetben alkalmaznak terápiás céllal is kutyákat. Van, amelyik egy betegség rohamát képes előre jelezni, van, amelyik mozgáskorlátozottaknak segít, s van olyan is, amikor egy súlyos betegnek elég látnia és megsimogatnia a négylábút, hogy picit jobb hangulatba kerüljön.
Bár néhány évtizeddel ezelőtt – német gyakorlat nyomán – farkaskutyákat alkalmaztak vakvezetőként, szerepüket jó három évtizede – immár az angol gyakorlatot hasznosítva – a nagytestű, ám végtelenül kedves és tanulékony labrador retrieverek illetve golden retrieverek vették át. A vakvezető kutyák általában 7-9 év szolgálat után mennek „nyugdíjba”. Gazdáik az esetek 98 százalékában akkor is megtartják őket, ha már ott van náluk a fiatal vakvezető. Azok, akiket a lakás kicsinysége, vagy a fiatal és idős eb összeférhetetlensége miatt nem tudnak tovább vállalni, öreg korukat a telepen töltik, ahol most is három labrador tölti megérdemelt nyugdíjas éveit.
S bár időről időre felmerül az igény, finanszírozza az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a vakvezető illetve terápiás kutyák kiképzését, erre – mint az OEP sajtóosztályától megtudtuk – azért nincs mód, mert a kutya nem gyógyászati segédeszköz…
