A triciklikus antidepresszánsok és a fejfájás

A migrén prevalenciája világszerte 8,4–18 százalék, a tenziós fejfájásé 16–30 százalék (ebből a személyek 3 százalékának évente több mint 180 napon van fejfájása). Csak a migrén egészségügyi költségei évente 1 milliárd dollárt tesznek ki az Egyesült Államokban, és a munkából való kiesés költsége 13 milliárd dollár.

Először 1964-ben mutatták ki, hogy a triciklikus antidepresszánsokkal megelőzhető a fejfájás, és azóta a megelőzés sztenderd eszközeivé váltak. Mégis, jelenleg az Egyesült Államokban nagyon sokaknál, akik számára hasznos lehetne ez a gyógyszercsoport, nem alkalmazzák ezeket a szereket (a szóbanforgó férfiak 43, a nők 34 százalékánál). Ezt talán az okozza, hogy az orvosok nincsenek eléggé tisztában e gyógyszerek jótékony hatásával vagy túlbecsülik káros mellékhatásaikat.

Az antidepresszánsok hatékonysága és mellékhatásai

Jeffrey L. Jackson és munkatársai egy metaanalízist végeztek, amelyet a British Medical Journal legújabb számában tettek közzé. Fő céljuk a triciklikus antidepresszánsok hatékonyságának és mellékhatásainak felmérése volt fejfájásban, valamint másféle gyógyszerekkel való összehasonlításuk.

Számos adatbázist tekintettek át, hogy kiválasszák az 1960-as évektől mostanáig azokat a publikációkat, amelyek olyan vizsgálatokról számoltak be, amelyekben a felnőtt, migrénes, tenziós fejfájásos vagy kevert típusú fejfájásos betegek legalább 4 hétig kapták az antidepresszánst más gyógyszer nélkül. Az eredményességet jelző változók a következők voltak: a fejfájás gyakorisága, intenzitása és fejfájás index (gyakoriság x intenzitás).

Összesen 37 cikk, 3176 személy adatait dolgozták fel. A vizsgálatok átlagosan 10 hétig tartottak, a személyek 73 százaléka nő volt, az átlagos életkor 39,6 év volt. A legtöbb vizsgálatban (n=29) titrálták a gyógyszereket. Az átlagos végső dózisok: amiltriptilin 80,4 mg, amiltriptilinoxid 90 mg, klomipramin 116 mg, doxepin 50 mg, opopramol 75 mg.

Triciklikus és placebo

A kezelés előtt a kezelt és a placebo csoportban nem különbözött a fejfájás gyakorisága: átlagosan 4,7 migrénes és 16,9 tenziós fejfájás fordult elő havonta. A triciklikus antidepresszánsok hatékonyabban csökkentették a gyakoriságot, mint a placebo: migrén esetén a standardizált átlagos különbség –1 volt, tenziós fejfájás esetén –99, azaz a csökkenés mértéke a placebóhoz képest klinikailag jelentős, egy szórásnyi volt. A tenziós fejfájások havi száma átlagosan 6,9-cel, a migréné 1,4-gyel csökkent. Mindkét fajta fejfájás esetében a hatás mértéke növekedett a kezelés tartamának hosszabbodásával, hetente 0,16 szórásnyival. A triciklikusokat szedő betegek körében több személyben csökkent legalább 50 százalékkal a fejfájások gyakorisága a placebóhoz képest– a különbség migrén esetén 80, tenziós fejfájás esetén 40 százalék volt.

A triciklikusok szedésekor 89 százalékkal sűrűbben fordult elő valamilyen mellékhatás, de csak két olyan volt ezek között, amelyek statisztikailag szignifikánsan gyakoribbak voltak, a szájszárazság (különbség=134 százalék) és az álmosság (különbség=87 százalék).

Triciklikusok és szelektív szerotonin visszavétel gátlók (SSRI-k)

A kétféle kezelés között nem volt különbség a fejfájások gyakoriságának csökkentését illetően sem a migrén, sem a tenziós fejfájás esetében, noha a triciklikusok dózisa viszonylag alacsony volt. Ugyanakkor a triciklikusok szedésekor 72, illetve 73 százalékkal több személyben csökkent legalább 50 százalékkal a fejfájások gyakorisága, mint az SSRI csoportban. A káros mellékhatások aránya jelentősen, 125 százalékkal nagyobb volt a triciklikusok szedésekor, s ezek közül a leggyakoribb a hasi fájdalom, a kábultság és a szájszárazság volt.

Összefoglalás

A metaanalízis legfontosabb eredménye egyrészt az volt, hogy a szerzők kimutatták, hogy a triciklikus antidepresszánsok hatékonysága a szedés során egyre nő, másrészt az, hogy igazolták, hogy mind a tenziós fejfájást, mind a migrént hatékonyabban ritkítják a triciklikus antidepresszánsok, mint az SSRI-k.

Forrás: Jeffrey L. Jackson et al.: Tricyclic antidepressants and headaches: systematic review and meta-analysis. British Medical Journal 2010; 341:c5222 doi: 10.1136/bmj.c5222