A társak hatékonyabb ösztönzők

Ki van nagyobb valószínűséggel a beteg környezetében, amikor döntést hoz azzal kapcsolatban, hogy mit egyen, illetve amikor azt fontolgatja, hogy sétálni induljon vagy leüljön a TV elé – az orvosa vagy az élettársa? Az életmód-tanácsadó nővér vagy egy barát? Bár még a krónikus betegségben szenvedők is csak évi néhány órát vannak együtt orvosaikkal, míg az egészségi állapotukat meghatározó tevékenységekkel sok ezer órát töltenek orvosaiktól távol, a szokások mégis úgy alakultak, hogy az egészségügyi ellátás folyamataiban csak a beteg és orvosa vesz részt. Így azonban a gyógyulás szempontjából a betegek már létező, hatékony társadalmi interakciói barátaikkal és rokonaikkal kiaknázatlanul maradnak, és ez az egyébként ingyenes lehetőség nem csökkenti az óriási egészségügyi kiadásokat, írja David A. Asch és Roy Rosin, a University of Pennsylvania egészségügyi innovációval foglalkozó központjának professzora, illetve vezetője a New England Journal of Medicine véleménycikkében (Engineering Social Incentives for Health). A szerzők szerint az a hit, hogy az egészségviselkedés szigorúan a magánélet része, megmagyarázhatja, miért olyan ritka a társas stratégiák alkalmazása ezen a területen, azonban kár elvesztegetni a társas buzdításban rejlő lehetőségeket, sőt érdemes olyan szociális bevonódási formákat tervezni, amelyek elősegítik az egészséget.

Asch és Rosin máris előállt egy öt lépcsős stratégiával. Az első lépcsőfokon a beteg nem részesül társas támogatásban, hipertónia ellenes gyógyszerét pl. a fogmosás után, a fürdőszobai magányban veszi be – nem azért, mintha titokban kellene tartani, de hát fogmosni se szokott látni minket senki. Számos egészséggel kapcsolatos aktivitás azonban nem szükségszerűen titkos.

A második lépcsőfokon a beteg cselekedetei, azok eredménye vagy célja látható a többiek számára. A gyógyszeres doboz kikerülhet a fürdőszobából a konyhába, és az élettárs szeme segíthet az adherens gyógyszerfogyasztás kialakulásában. Egy jelenleg folyó vizsgálat pl., hívja fel a figyelmet Asch és Rosin, segít majd megmondani, hogy fokozza-e a szívinfarktuson átesettek medikációs adherenciáját, ha szemtanú is van a gyógyszerfogyasztáshoz (Rationale and design of a randomized trial of automated hovering for post-myocardial infarction patients: The HeartStrong program.).

A második lépcsőfokon tervezett intervenciók hatását az is elősegíti, hogy az emberek általában szeretik mások viselkedését másolni – de erre csak akkor van mód, ha a másik viselkedése látható. Egy közelmúltbeli klinikai vizsgálat szerint pl. azok az orvosok, akik olyan e-maileket kaptak, amelyek összehasonlítják antibiotikum-felíró szokásaikat neves kollégák szokásaival (akik csökkentették a nem megfelelő antibiotikum-használatot), a továbbiakban csökkentették saját nem megfelelő antibiotikum-használatukat. Azok az orvosok ellenben, akik email-ben javaslatot kaptak arra, hogy milyen alternatívákat alkalmazhatnak antibiotikumok helyett, nem csökkentették saját nem megfelelő antibiotikumhasználatukat (Effect of Behavioral Interventions on Inappropriate Antibiotic Prescribing Among Primary Care Practices: A Randomized Clinical Trial).

A harmadik lépcsőfok explicit módon használja a külső segítséget, mint amikor megkérjük élettársunkat, hogy ne hozzon haza hizlaló édességeket. A hasonló cipőben járó társak segítségének igénybevétele egy vizsgálat szerint hatékonyabban csökkenti 6 hónap alatt a glikált hemoglobin szintjét, mint az anyagi jutalom vagy a milliárd dolláros blockbuster gyógyszerek, és ehhez mindössze arra van szükség, hogy egy már sikerrel járt másik beteg mint mentor hetente egyszer telefonon beszéljen az illetővel (Peer mentoring and financial incentives to improve glucose control in African American veterans: a randomized trial).

A negyedik lépcsőfok a kölcsönösséget használja ki, úgy, mint amikor valaki megegyezik a barátjával, hogy segítenek egymásnak betartani az edzőterembe járási terveket: mindketten figyelnek magukra és a másikra is. Egy klinikai vizsgálat bebizonyította, hogy ez a megközelítés cukorbetegek esetében is hatékony: a betegek korban hozzájuk illő másik cukorbeteggel voltak összepárosítva, és a pároknak hetente kellett telefonon beszélniük egymással. A reciprok mentorság elnevezésű technika révén jobban javult a betegek glikált hemoglobinszintje, mint azon betegek esetében, akiket diabéteszgondozó nővér menedzselt (Diabetes control with reciprocal peer support versus nurse care management: a randomized trial).

Az ötödik lépcsőfok esetében személyes elismerés vagy gazdasági ösztönzők csatlakoznak a szociális elköteleződéshez. A csoport alapú programok esetében nő az elszámoltathatóság, mivel a csoporttagok egymásra vannak utalva a siker érdekében. Egy friss kutatás szerint azok az alkalmazottak, akik az egyéni és csoportos célok elérése alapján kapnak jutalmat, kétszer nagyobb valószínűséggel érték el a kitűzött célt – a fizikai aktivitás megfelelő szintjét –, mint azok, akik esetében csak az egyéni teljesítmény alapján történt a visszajelzés (Individual versus team-based financial incentives to increase physical activity: a randomized, controlled trial).

Asch és Rosin nyomatékosítja: bár nem szoktunk arra gondolni, hogy a betegek közötti versenyzés és együttműködés felhasználható krónikus állapotok – pl. hipertenzió, szívelégtelenség vagy diabétesz – kezelése során, a vizsgálatok arra utalnak, hogy a különböző szociális bevonódást elősegítő programok igen hatékonyak a gyógyításban. A kórházak, biztosítók, betegszervezetek pl. adherencia-versenyeket is szponzorálhatnának vagy kiépíthetnék az egymást támogató betegek hálózatait, aminek során az opt-in dizájn biztosíthatná, hogy csak azok vegyenek részt, akiknek kedvük van hozzá, és a megfelelő biztonsági feltételek ellátnák a személyes adatok védelmét.

Bár jelenleg a legtöbb egészséggel kapcsolatos intervenciót az egyénekre tervezik, az is alátámasztja a társas megközelítés hatékonyságát, hogy a hálózatkutatatás az elmúlt évtizedben bebizonyította: az emberi viselkedés – így a jó példa is – ragadós.