A szabadságharc orvosai

A magyarországi karriert építők közül Balassa János, Markusovszky Lajos és Lumniczer Sándor életét villantjuk fel, majd Duka Tivadar nagyszerű angliai és indiai tevékenysége kerül szóba. A törökországi emigránsok - Gaál Gusztáv, Robay János, Schneider Antal, Hammerschmidt Károly és fivérei, József Adolf és Ferdinánd, Mustárdy János, Dempwolf Adolf, Kálazdy (Kaufmann) Móric, Sárkány-Heitzmann Ágoston, Adliczer Antal és Fontana Fermo - egy része Ázsiában is halt meg, míg többen hosszabb-rövidebb törökországi tartózkodás után előbb a Garibaldi oldalán harcoló magyar légióhoz csatlakoztak, majd megpróbáltak itthon új életet kezdeni. A volt magyar honvédorvosok a XIX. századi történelem további érdekes jeleneteiben is szereplők voltak, így a brit gyarmatbirodalom építésében, vagy épp ellenkezőleg, török oldalon a krími háborúban, szenvedtek a török-arab konfliktusban, részt vettek szultánmérgezésben, kolerajárvány-felszámolásban. Összeállításunk dr. Kapronczay Károly orvostörténész írásai alapján készült.

Az orvosi szaksajtó újraélesztője

Balassa János (1814 - 1868) 1839-től műtőorvos a bécsi sebészeti klinikán, 1843-tól 1868-ig a sebészet rendes tanára a pesti egyetemen. 1848-1849-ben az orvosi kar igazgatója és a magyar közoktatásügyi minisztériumban tanácsos. A szabadságharc alatt a honvédkórház igazgatója, utána fogságot szenvedett, 1851-től foglalhatta el ismét a tanszékét. A szabadságharc után elindította a haladó magyar orvosok szervezkedését. Ő kezdeményezte az Orvosi Hetilap megalapítását. Fő szorgalmazója volt az Országos Közegészségügyi Tanács létesítésének, melynek első elnöke lett. A korszerű magyar sebészeti oktatás és gyakorlat megteremtője. Az éterrel való narkotizálás meghonosítója. Az elsők között alkalmazta Európában az általános érzéstelenítést. Szervező munkájának eredménye volt a magyar orvosi szaksajtó életre hívása, hiszen a Bugát-féle Orvosi Tár 1849-ben megszűnt.

A közegészségügy felemelője

Az 1815-ben született Markusovszky Lajos orvosi diplomájának (1844) megszerzése után - disszertációjának címe: Az orvos mint nevelő - Balassa János sebészprofesszor ajánlásával Bécsbe ment szakismereteit bővíteni, ahol a híres Wattmann professzor műtőnövendéke lett. Tanúja volt Semmelweis kutatómunkájának és a gyermekágyi láz kóroktana felderítésének, sőt Semmelweis az ő ösztönzésére kezdte el felfedezésének publikálását. Visszatérve Pestre (1847) Balassa János asszisztense lett, műtéteinél az elsők között alkalmazta Európában az éterbódítást, amit Markusovszky először önmagán próbált ki.

Ott volt a márciusi ifjak között, s amikor Eötvös József Balassa Jánost megbízta a minisztériumban az egyetemi ügyek intézésével, Markusovszkyt ideiglenesen a sebészeti klinika irányításával bízták meg. 1848 őszén előbb sebesülteket ápolt a klinikán, majd a honvédorvosi tanfolyamon a "sebészi kötszer- és műszertan" előadója volt. 1848 novemberében honvédorvosi szolgálatot vállalt, Görgey seregében törzsorvos volt. Amikor Görgey az ácsi csatában súlyos fejsérülést szenvedett, őt rendelték mellé kezelőorvosnak. Elkísérte Görgeyt Aradra, vele volt Világosnál, majd Nagyváradon az orosz fogságban és elkísérte száműzetése helyére, Klagenfurtba is. Innen hamarosan visszatért Pestre, ahol politikai megbízhatatlanságára hivatkozva megfosztották állásától. Amikor a börtönből szabadult Balassa János visszavehette katedráját, magánasszisztensként alkalmazta Markusovszkyt, aki egyik szervezője volt annak a haladó orvosi körnek, amely Balassa János körül csoportosult és a hazai orvosképzés, a közegészségügy és az orvostudomány felemelésére dolgozott ki terveket. 1857-ben alapította az Orvosi Hetilapot, amelynek 32 évig állt az élén, 1863-ban pedig a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulatot.

A kiegyezés után megalakult Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, Eötvös József előbb az orvosi ügyek, majd az összes egyetemi ügyek vezetésével bízta meg. Jelentős szerepe volt az orvosképzés korszerűsítése, a közegészségtani tanszék megszervezése, a kolozsvári orvosi kar megszervezése (1877), a klinikai rendszer fejlesztése, az orvostovábbképzés elindítása területén. Fő szorgalmazója volt az egészségügyi-közegészségügyi reformoknak, az iskola-egészségügynek, az egészségügyi felvilágosításnak, a közegészségügyi kongresszusoknak.

A pesti Orvosegyesület elnöke

A Balassa-kör másik nagy egyénisége Markusovszky Lajos mellett Lumniczer Sándor (1821-1892) volt. Már disszertációja is - Orvos-sebészi értekezés a képlő sebészetről, 1844 - alapvető munkának számít a magyar plasztikai sebészet történetében.

Aktívan részt vett a szabadságharcban. Zászlóalj-főorvos, később Görgey törzsorvosa, majd igazgató törzsorvosa lett. 1849 júniusában a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetőjévé nevezték ki. A magyar szabadságharcot lezáró világosi fegyverletétel után betegápolói szolgálatra vezényelték, és csak Böhm, bécsi orvostársa tudta felmenteni ez alól.

Részt vett a pesti Orvosegyesület munkájában, amelynek később elnöke lett (1880-1886). Az államvasutaknál volt orvos (1860-1868), ezután a Rókus-kórház sebészeti osztályát vezette.

Semmelweis és Kőrösi-Csoma megismertetője

Duka Tivadar 23 éves korában még jogászként jelentkezett nemzetőrnek. A vereséggel végződött schwechati csatában tanusított bátor magatartása miatt Görgey Artúr segédtisztjévé fogadta, ott volt a fegyverletételnél, Görgey tábornokkal együtt hadifogságba került, ahonnan megszökött és Angliába emigrált.

Nehéz évek álltak előtte, hiszen orvosi tanulmányokba fogott, megélhetéséről is gondoskodni kellett: német nyelvet tanított. Tanára, Joseph Pollock hamarosan felfigyelt tehetségére, s megtudva katonai múltját, apja, Sir Pollock tábornagy figyelmébe ajánlotta. Így lehetett, hogy amikor 1853 decemberében megkapta orvosi diplomáját, kézhez kapta az indiai bengáli hadsereghez szóló orvos századosi kinevezést is.

Angol katonaorvosi szolgálatot 1853. és 1870. között teljesített, 25 évi szolgálat után leszerelt, visszatért Londonba és ott élt haláláig, a magyar orvostudomány első számú „követe” lett az angol fovárosban.

A hazai orvostudománnyal és tudományos élettel soha nem szakadt meg a kapcsolata, sőt – elsősorban Markusovszky Lajossal való barátsága (együtt szolgáltak Görgey főparancsnokságán) kapcsán – rendszeres munkatársa lett az Orvosi Hetilapnak, a Gyógyászatnak és több hazai napilapnak. Az orvosi szaklapoknak küldött írásaiban nemcsak India ősi orvosi kultúráját ismertette, hanem a trópusi betegségek szakszerű leírását is rendszeresen megküldte.

Miután 1877-ben végleg visszatért Londonba, főleg a magyar medicina angliai, az angol orvostudomány hazai népszerűítését tekintette feladatának. Ebből kiemelkedik Semmelweis-szel kapcsolatos szakirodalmi munkássága, amely 1860-ban, a The Lancet című londoni hetilapban történt ismertetéssel kezdődött. Még az Aetiologia megjelenése előtt tájékoztatta az angol kollegákat a klórmeszes kézmosás fontosságáról, amit az általa személyesen nem ismert pesti orvos, Semmelweis Ignác dolgozott ki. Semmelweis halála után továbbra is figyelemmel kísérte a gyermekágyi láz kórtanával kapcsolatos fejleményeket, így a The Lancet-ben 1865-ben ismertette Bruck Jakabnak Semmelweisről írott munkáját.

Élete másik nagy feladata Körösi Csoma Sándor életének utolsó éveinek felkutatása és nyilvánosság elé tárása volt.

Honvédorvosok török emigrációban

A világosi fegyverletétel után a honvédség közel 840 tiszti állományú honvédorvosa közül 31 fő menekült az Oszmán Birodalom területére, elsősorban azok, akik a szabadságharc előtt a császári hadseregben szolgáltak, és 1849 áprilisában hűségesküt tettek a Függetlenségi Nyilatkozatra. Itthon súlyos börtönbüntetés vagy halálos ítélet várt volna rájuk, de török földön is csak a hadseregben vállalt szolgálat biztosított számukra teljes védelmet. Az európai egyetemen végzett orvosok részére a rendkívüli orvoshiánnyal küzdő török állam már az 1830-as évektől jól fizetett állásokat ajánlott fel.

A volt honvédorvosok közül ötöt fenyegetett a kiadatás veszélye. Közülük először három (Gaál Gusztáv - Veli bég, Robay János - Ahmed pasa, Schneider Antal - Hüszejn bég), később a többi kettő is (Hammerschmidt Károly - Abdullah efendi, Mustárdy János - Juszuf efendi) belépett a török hadseregbe, ahol fényes pályát futottak be, jelentős szerepet vállalva a török hadsereg európai mintákat követő katona-egészségügyi szervezetének kiépítésében.

Gaál Gusztávot 1841-ben a kopogtatásról és a hallgatózásról írott disszertációjának megvédésével Bécsben avatták orvosdoktorrá. 1848 márciusában egyik szervezője volt a diákmegmozdulásoknak, 1848 októberében a légió százados orvosaként Bem József stábjához tartozott. A felkelés bukása után kalandos utakon menekült magyar földre, és Pestre érkezve azonnal felvételét kérte a honvédorvosi karba. Stáhly Ignác, a honvédorvosi kar főnöke dandár-főorvosi beosztást adott Gaálnak, majd Görgey hadseregének kórházi felügyelője és a mozgó tábori kórházak igazgatója lett. Nevéhez fűződik annak a "honvédápolók szakszerű kiképzéséről" címet viselt tervezetnek a megfogalmazása, amelynek alapján - igaz, csak az 1880-as évek derekán - megindult a szakszerű magyar ápolónőképzés.

A világosi fegyverletétel után Gaál Gusztáv - ismerve a rá leselkedő veszélyt - török földre menekült, és Veli bég néven ezredesi ranggal "vezérorvosi" beosztást nyert. 1850 májusában az isztambuli Orvosi Akadémia - az európai orvostudományt oktató - belgyógyásztanárának nevezték ki. Ez utóbbi nagy megbecsülésre adott okot, hiszen ezért az állásért még Bécsből is pályáztak, nem véletlenül váltotta ki ismét a monarchia haragját: az osztrák követ tiltakozása miatt - az akadémiai címek megtartásával - Szíriába vezényelték, ahol Kmetty György (Hursid pasa) törzsében kapott vezérorvosi tisztséget. Később a török főváros legkeresettebb orvosa lett, a korszerű belgyógyászati szemlélet megteremtője volt a török orvosképzésben. Jó kapcsolatot tartott fenn a magyar emigrációval, egyik anyagi támogatója volt az isztambuli Magyar Nemzeti Igazgatóságnak. Szarajevóban, egy boszniai kolerajárvány leküzdésére szervezett orvoscsoport szemleútján hunyt el.

Az isztambuli Orvosi Akadémia tanára lett Hammerschmidt Károly (1800-1874) honvéd törzsorvos is, aki később a törökországi magyar emigráció egyik legnagyobb tudományos tekintélyének számított.

Az 1848. októberi bécsi felkelés idején ismerkedett meg Bem Józseffel és sebészi teendőket látott el a felkelőknél. A felkelés leverése után neki is menekülnie kellett Bécsből: Bem kíséretében érkezett meg Magyarországra, lépett be a honvédorvosi karba. A temesvári csata után Bem közvetlen kíséretében lépte át a török határt. Már 1849 októberében tanári megbízatást kapott az isztambuli Orvosi Akadémián, de az osztrák követ tiltakozására - rövid időre - a damaszkuszi kórházba osztották be sebésznek. 1868-ban Isztambulban megalapította a Török Természettudományi Múzeumot

Hammerschmidt Károly két fivére, József Adolf és Ferdinánd is honvédorvos volt. Hammerschmidt József Adolf (1799-1865) a pesti egyetemen szerzett seborvosi oklevelet, majd Árva megyében működött megyei sebészként. 1849 januárjában belépett a honvédségbe, ahol hadnagy alorvosként szolgált. 1849 júniusában Guyon Richárd délvidéki tartalékseregében zászlóaljorvos, majd augusztusban parancsnokával együtt török földre menekült. Ugyancsak török földön keresett menedéket a harmadik testvér, Hammerschmidt Ferdinánd (1810-1869) honvédorvos is, aki a pesti orvosi karon szerzett 1838-ban orvosdoktori oklevelet és rövid ideig (1838-1841) Szatmár vármegye helyettes főorvosa volt. 1841-ben belépett a császári hadseregbe, több galíciai helyőrségben szolgált katonaorvosként. 1848 nyarán - századosi rangban - átvételét kérte a honvédségbe és törzsorvosi rangban szolgált Erdélyben. A bukás után ő is török földre menekült, de nem lépett be a török hadseregbe, polgári orvosként működött Várnában. A kiegyezés után amnesztiával hazatért és Brassóban praktizált.

A török hadseregben a legmagasabb rangot Robay János érte el, aki Ahmed pasa néven Egyiptom, majd Irak "vezérorvosa" lett. 1846-ban a bécsi Katonaorvosi Akadémián szerzett orvosdoktori oklevelet, majd Itáliában császári katonaorvosként működött. A szabadságharcot a 12. huszárezreddel küzdötte végig törzsorvosi beosztásban. 1849 augusztusában az elsők között lépett be a török hadseregbe. 1855-ben - 35 éves korában - a bagdadi katonai lázadáskor megölték.

Sok rejtély övezte Dempwolf Adolf (1828-1863) szebeni születésű honvéd hadnagyot, aki élelmezési tisztként 1849 februárjában került Bem erdélyi hadseregébe. A szabadságharc bukása után az emigrációban beiratkozott az isztambuli Orvosi Akadémiára, ahol 1854-ben seborvosi oklevelet szerzett. A krími háborúban Szülejmán binbasi (őrnagy) néven vett részt, hamarosan bég, majd pasa lett. A háború végén az isztambuli katonai kórház parancsnoka és az Orvosi Akadémia sebésztanára volt. Gyorsan ívelő pályáját annak köszönhette, hogy csatlakozott Abdülaziz trónkövetelő csoportjához, akik Abdülmedzsid uralmát akarták megdönteni. A visszaemlékezések szerint a hatalmon levő szultánt Dempwolf mérgezte meg. Ám a trónra lépe Abdülaziz nem volt hálás, sőt megölette a doktort, hogy eltüntesse az "utolsó nyomot" is a hatalomhoz vezető útjáról. Dempwolf töltötte be a legmagasabb orvosi rangot a török birodalomban, bár a hatalom magaslatán igen rövid ideig tartózkodott.

Mustárdy János (1779-1858) - eredeti nevén Jean De La Musch - még a napóleoni háborúk idején került francia katonaorvosként Magyarországra. A visszavonuló francia seregtől lemaradva, magyar nővel kötött házasságot. Nevét az 1820-as években magyarosította, és 1836-tól Szilágy-Somlyó megye másodfőorvosi állását kapta meg. Közel a hetvenedik évéhez lépett be a honvédség kötelékébe törzsorvosként, és magyarnak nevelt fiával részt vett a szabadságharcban. Helyőrségi kórházban szolgált, a bukás után török földre menekült és a török főváros francia negyedének orvosaként működött. Innen hívta Bagdadba a magyar születésű Ömer pasa (Láttász Péter), ahol 1858 májusában a török uralom ellen fellázadt arabok - több tiszttel együtt - Mustárdy Jánost is megölték.

Kálazdy (Kaufmann) Móric (1819-1875) főtörzsorvos a bécsi egyetemen szerezte orvosi oklevelét (1843), majd a sebészeti klinika asszisztense lett. 1843. március 13-án a bécsi kikötőben az ifjúság nevében köszöntötte Kossuth Lajost és a magyar országgyűlés küldöttségét. 1848 júniusában orvosi állást kért a szervezendő magyar hadseregben: kezdetben a kanizsai, majd a lőcsei és a komáromi tábori kórházakat vezette, 1849 januárjában a VII. hadtest "rendező főorvosának" nevezték ki. Ebben a minőségben számos tábori kórház (Győr, Tata, Bátorkeszi, Perbet, Léva, Nyitra, Martonvásár stb.) szervezését irányította. Ő is török földre menekült, a kiegyezés után amnesztiával hazatért, Gyöngyösön élt haláláig (1875. március 22.).

A krími háborúban magas török katonai kitüntetést kapott Schneider Antal (1816-1897) - Hüszejn bég - ezredorvos, aki a bécsi egyetemen szerzett orvosi oklevelet (1840), később Temes vármegye tiszti főorvosa lett. 1848 nyarán előbb a nemzetőrség hadnagy-, szeptembertől a honvédség százados orvosa. Előbb Damjanich seregében szolgált, 1848 decemberében Bem erdélyi csapataihoz vezényelték. A piski csata után ő kezelte Bem kézsérülését, s a lengyel tábornok ezután csak hozzá volt bizalommal betegségeiben. A temesvári csata után Bemmel menekült Törökországba, sokáig ő fedezte Bem és kíséretének kiadásait.

Isztambulban telepedett le, és az itt élő magyar emigráció vezetője lett. Ekkor került kapcsolatba Klapka Györggyel, valamint a Garibaldi titkos megbízatásával érkezőkkel. Vagyonát áldozta a szervezkedésre: a Magyar Nemzeti Igazgatóság egyik vezetőjeként szervező munkát végzett az egykori magyar honvédek között az olasz szabadságmozgalom támogatására. A török rendőrség - külpolitikai okok miatt - nem nézte jó szemmel Schneider Antal tevékenységét, és 15 évi várbörtönre ítélték. Az angol követ két év múlva amnesztiát járt ki részére. Itáliában a Garibaldi oldalán harcoló magyar légió ezredese lett, és közel nyolcvan ütközetben vett részt.

A kiegyezés után amnesztiakérelmét elutasították, csak Andrássy Gyula miniszterelnök közbenjárására sikerült felvenni a hazatérők névjegyzékére, azzal a megkötéssel, hogy külön esküt kellett tennie az uralkodóra. Hazatérése után Budapesten sokáig rendőri felügyelet alatt állott, a politikai és orvosi tevékenységtől eltiltották. A régi barátok, elsősorban Klapka György segítségével tudott a budai Pénzügyi Igazgatóságon tisztviselői állást nyerni. Jelentős vagyona az emigrációban elfogyott, itthon már csak szerény fizetéséből tartotta el családját. 1897-ben hunyt el, Budapesten.

A magyar szabadságharc bukása és egy rövidebb törökországi kitérő után Schneider Antalhoz hasonlóan Sárkány-Heitzmann Ágoston (1817-1900) törzsorvos is a Garibaldi oldalán harcoló Magyar Légióhoz csatlakozott. 1867-ben amnesztiát kérve hazatért, s Zomboron folytatott orvosi gyakorlatot 1900-ban bekövetkező haláláig.

Sárkány-Heitzmann sorstársa volt Törökországban és Itáliában Adliczer Antal hadnagy-alorvos: polgári orvosként Isztambulban több követség orvosa lett, 1862-ben az itáliai Magyar Légió orvosa, a Légió feloszlatása után Egyiptomba távozott és Alexandriában működött. 1898-ban halt meg.

A törökországi emigráció igen érdekes egyénisége volt Fontana Fermo bolognai születésű és a pesti orvosi karon diplomát szerzett orvos, aki 1848 őszén lépett be a honvédségbe. Az Olasz Légióban honfitársaival küzdötte végig a magyar szabadságharcot. Vidinben a török kórházban ápolta a magyar honvédeket, Kossuth bizalmasai közé tartozott. Magánorvosként élt a török fővárosban, szoros kapcsolatot tartott a magyar emigrációval és Garibaldi törökországi megbízottjaival. Az egyik toborzója volt az olasz garibaldista seregnek, amiért a török hatóságok letartóztatták és 10 évi várfogságra ítélték. Ott halt meg 1863-ban tüdőbajban.