A pszichiátriákon ma is gyakran sértik a legalapvetőbb jogokat

Az Egyesült Államok 32. elnöke, Franklin D. Roosevelt felesége, Eleanor Roosevelt aktív közreműködésével létrejött nyilatkozat azóta is iránymutató az emberek alapvető jogainak tekintetében. De vajon 70 év elég volt ahhoz, hogy mindez a gyakorlatba is átkerüljön? Vagy vannak még olyan területek, ahol semmibe veszik e jogokat? – áll az Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért közleményében.

A háború borzalmas pusztítását követően egy dologban alighanem mindenki egyetértett, közemberek és államférfiak egyaránt: ilyen többet nem történhet meg. Ez a gondolat hívott életre egy olyan nemzetközi megegyezést, amely a továbbiakban elejét veheti az addig példa nélkül álló bűntettek újbóli megtörténtének. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát az ENSZ Közgyűlése egyhangúlag fogadta el, ám nyolc ország – a szovjet blokk és Szaúd-Arábia – tartózkodott. Az aláírás óta december 10-én ünnepeljük az emberi jogok világnapját.

A Nyilatkozat 30 pontja tisztán megfogalmazza, mik azok az emberi jogok, amelyek minden egyes emberi lényt kivétel nélkül, születésénél fogva megilletnek. De az országok, amelyek aláírásukkal magukénak deklarálták ezt a fontos egyezményt, vajon komolyan veszik-e az abban leírtakat, vagy idealista szavaknak gondolják csupán?

A válaszért nem kell messzire mennünk. Ha végigtekintünk a napjainkban is dúló, ideológiai vagy vallási okokból kirobbant háborúkon, a gyermekprostitúció és az emberkereskedelem elterjedtségén, könnyen beláthatjuk, hogy a Nyilatkozat sok helyütt ma is csupán idealista álom.

Még rosszabb, amikor a legalapvetőbb jogokat a legkiszolgáltatottabb emberek rovására tiporják. Ráadásul olyan helyeken, ahol az emberek többsége a legkevésbé számítana rá. Egy nemzetközi emberi jogi szervezet, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért, amely a pszichiátriai intézetekben történő jogsértések feltárásával és megszüntetésével foglalkozik, a világnap kapcsán felhívja a figyelmet: a pszichiátriákon sok helyen a mai napig olyan súlyosan sértik az emberi jogokat és méltóságot, amit a többség egyszerűen el sem hisz – kivéve, ha saját szemükkel látják.

A Nyilatkozat 5. cikke például így fogalmaz: "Senkit sem lehet kínvallatásnak, avagy kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni. "Mégis: a pszichiátriákon világszerte ma is százezerszám elektrosokkolnak pácienseket. A fizikai vagy kémiai korlátozás, az ágyhoz kötözés, a büntetés, a megalázó bánásmód szinte mindennapos részei a mai pszichiátriai kezeléseknek – sokszor Magyarországon is.
Vagy ott van például a 9. cikk: "Senkit sem lehet önkényesen letartóztatni, őrizetbe venni vagy száműzni."

Mégsincs szükség sokra, hogy valaki akarata ellenére a pszichiátrián találja magát – az emberjogi szervezet számos olyan eseten dolgozott már, amikor vagyoni vagy örökségi vita, gyermekelhelyezési ügy, válóperi összeütközés vagy hasonló vitás helyzet miatt került az egyik fél kényszerrel a zárt osztályra, és ehhez elég volt egy ügyesen szerzett orvosi beutaló. A pszichiátriát megjárt ember aztán már hátránnyal indul bármely vitás ügyben – akármennyire is jogtalan volt a beszállítása. Úgy tűnik, mai világunkban a pszichiátria az egyetlen hely, ahol úgy foszthatnak meg valakit a szabadságától, hogy nem követett el bűncselekményt. Ráadásul Magyarországon a hivatalos adatok szerint évente tízezres nagyságrendben rendelik el a kötelező pszichiátriai kezeléseket.

A pszichiátriákon történő atrocitásokról és jogsértésekről napvilágra kerülő hírek szinte mindennaposak, Magyarországon és a világ más részein egyaránt. Nem véletlen, hogy 2017-ben az ENSZ egyik különleges referense sürgős szemléletváltást és radikális módszerváltásokat javasolt a mentális egészségügyben. Dainius Puras professzor jelentésében, amely tavaly június elején került az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elé Genfben, komoly kritikai észrevételeket fogalmazott meg a jelenlegi, vezető pszichiáterek által oly nagyra magasztalt pszichiátriai rendszerrel és kezelésekkel kapcsolatban: "Most már egyértelmű bizonyítékok állnak rendelkezésre egy olyan rendszer kudarcáról, amely túlzott módon támaszkodik a mentális egészségügyi szolgáltatások orvosbiológiai modelljére, beleértve a tudatmódosító gyógyszerek elsődleges és eltúlzott használatát, és mégis, ezek a modellek továbbra is fennmaradnak", mondta Mr. Puras.

Jelentésében Mr. Puras figyelmeztetett, hogy a hatalom és a döntéshozás a mentális egészségügyben az "orvosbiológiai kapuőrök" kezében összpontosul, különösen azokéban, akik a biológiai pszichiátriát képviselik. (Azt a pszichiátriát, amely az embert csupán lélek nélküli állatnak, biológiai reakciók összességének tekinti.) E kapuőrök, akiket a gyógyszeripar támogat, azzal tartják fenn hatalmukat, hogy két idejétmúlt elképzeléshez ragaszkodnak: hogy a mentális nehézségekkel küzdő és "mentális zavarral" diagnosztizált emberek veszélyesek, illetve hogy a biológiai beavatkozás számos esetben orvosilag szükséges. "Ezen elképzelések állandósítják a megbélyegzést és megkülönböztetést, csakúgy, mint a kényszerítés gyakorlatát, amely széles körben elfogadott marad napjaink mentális egészségügyi rendszerében", húzta alá Mr. Puras.

70 évvel azután, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata megszületett, még mindig rengeteg a teendő, hogy a mindenkit megillető alapjogok a helyükre kerüljenek. Ehhez elengedhetetlen annak elérése, hogy egy olyan, visszaélésektől hemzsegő területen, mint napjaink pszichiátriája, kérlelhetetlenül és maradéktalanul érvényre jussanak az emberi jogok, és a megalázás, a kárt okozó kezelések, az alapjogok sárba tiprása végre eltűnjenek a múlt süllyesztőjében.