A menthető végtagok nyomában
Hazánkban háromszor annyi lábamputáció történik, mint Európa többi országában, és az esetek 71 százaléka primér amputáció. Dr. Farkas Katalinnal, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság vezetőségi tagjával, a Szent Imre Egyetemi Oktató Kórház Angiológiai profil vezetőjével beszélgettünk.
Magyarországon az európai átlagnál jóval magasabb az alsóvégtagi amputációk száma, de még a szomszédos országok is sokkal jobban állnak nálunk ebben a tekintetben – mondja dr. Farkas Katalin. Emellett az érszűkület jelentős mértékű szív-, és érrendszeri halálozással járó állapot, hiszen az érszűkületes betegeknek a koszorúerei és az agyi erei is érintettek az érbetegségben, ezért náluk jóval gyakrabban következik be szívinfarktus vagy stroke. Az alsóvégtagi érbetegség sajátossága, hogy könnyen diagnosztizálható, az egyszerű, fájdalmatlan boka-kar index méréssel kimutatható mind a már kialakult érbetegség, mind annak kezdeti stádiuma. Azokon a betegeken, akiknél ez a vizsgálat megtörténik, életmódváltással, ha szükséges gyógyszeres terápiával még sok esetben segíthetünk. Akinek már panaszokat okoz betegsége, annak a gyógyszerek mellett különböző érsebészeti vagy katéteres beavatkozások hozhatnak jobbulást.
– Melyek azok a rizikófaktorok, amelyek alapján gyanakodni kell erre a betegségre?
– A kockázati tényezők nem különböznek lényegesen a koszorúér-betegség rizikófaktoraitól, de azért vannak a kifejezetten az alsóvégtagi érszűkületre jellemző kockázatok is. A legfontosabb ezek közül a dohányzás, második helyen pedig a cukorbetegség áll. Amennyiben ezek a tényezők fennállnak, úgy tünetmentes állapotban is indokolt a boka-kar index vizsgálat, ötven éves kor felett pedig akkor ajánlott, ha akár csak egyetlen kockázati tényező igaz a páciensre. Hatvanöt év felett szintén tünetmentesen is szükséges a mérés, mivel minden ötödik embernél kimutatható ez a probléma.
– Az amputációk aránya rendkívül szomorú képet fest Magyarországon.
– Az összes lábamputáció között ráadásul 71 százalék a primér amputációk száma, ami azt jelenti, hogy ezeknél a betegeknél korábban semmilyen érkonstrukciós beavatkozás nem történt; akkor kerültek szakorvoshoz, amikor már kizárólag az amputáció jelentett megoldást. Ennek több oka lehet, pl. az, hogy a betegséget későn ismerték fel. Inkább idős betegeknél jellemző, hogy már gangrénás lábbal kerülnek be a kórházba. A másik problémát a nem megfelelő ellátórendszer jelenti: sokszor a hevenyen kialakuló esetekben nincs lehetőség megfelelő, 24 órán belül biztosított képalkotó diagnosztikai-, érsebészeti-, vagy intervenciós radiológiai beavatkozásra.
– És mit tesz a szakma ez ellen?
– A Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság a Szakmai Kollégiummal karöltve azért küzd, hogy ér- vagy vaszkuláris centrumokat hozhassunk létre Magyarországon. Ahogyan a koronária ellátás megszervezésének köszönhetően ma már az infarktusos betegek időben megfelelő központba kerülhetnek, az alsóvégtagi érszűkületes betegeknek is országos lefedettségű ellátóhálózatra van szükségük.
– Fejlődtek-e a terápiás lehetőségek az utóbbi időben?
– A terápiás lehetőségek egyik köre a prevenciós kezelés, amelyet sajnos ma Magyarországon gyakran nem kapnak meg az érszűkületes betegek. A koszorúér betegekhez hasonlóan számukra is szükséges trombózisgátló-, valamint koleszterinszint-csökkentő szer adása; megfelelően kell kezelni esetleges magasvérnyomás-, illetve cukorbetegségüket az infarktus és a stroke veszélye miatt. A már kialakult alsóvégtagi panasz esetén – mikor a páciensnek már korlátozott a járóképessége – az életminőség javítása érdekében is adhatunk gyógyszert. Ez a lehetőség az elmúlt időszak egyik előrelépése. Amikor a gyógyszeres kezelés már nem segít, megfelelő időben el kell kezdeni a beteg további kivizsgálását, hogy lehetséges-e esetében az érrekonstrukció. A műtéti eljárásokban kevésbé történt változás, ám az endovaszkuláris kezelés, amely megváltoztatta az érbetegek terápiáját, ma már Magyarországon is elérhető. Ezt a koszorúér betegségben alkalmazott ballonos tágításhoz hasonló jelentőséggel bíró eljárást radiológusok és érsebészek egyaránt alkalmazzák.
– A gyógyszerfejlesztéseknek, illetve az endovaszkuláris kezelésnek köszönhetően ma már súlyosabb állapotban lévő betegek lába is megmenthető?
– Elméletileg igen, ám a biztosítási adatok feldolgozása alapján az elmúlt 12 évben nem csökkent az amputációk száma Magyarországon. Nagyon fontos, hogy ismerjék fel a betegeket a szak- és háziorvosi rendelőkben, mi, az angiológiai és érsebészeti szakma képviselői pedig azon dolgozunk, hogy mindenki számára időben elérhetővé váljon a szükséges kivizsgálás és a beavatkozás.
