A meddőség kapcsolata a fizikai és pszichés stresszel
Sokáig főként állatvizsgálatokból voltak ismereteink arról, hogy az élelemhiány, a megnövekedett populációsűrűség, a szubdomináns helyzet mind gátolhatja az ovulációt, vagyis a szaporodást.
A fizikai stressz és a meddőség
Sportolók körében jól ismert jelenség, hogy az állandó erős fizikai tréning ovulációs zavarokat, a menstruáció tartós kimaradását okozhatja, és tudjuk azt is, hogy a balettáncosoknál, futóknál és más, fiatalon elkezdett sportágakban a lányok nemi érése átlagosan 1–2 évvel kitolódik. Az állandó fizikai erőkifejtés valójában komoly stressz a szervezet számára, és nem meglepő, hogy a szervezet úgy „dönt”, ez az idő nem megfelelő a szaporodásra.
A tartós éhezés szintén anovulációt okoz, ez áll a helyzet áll elő anorexia nervosában. Az anorexiában szenvedő betegek (főként nők) elutasítják a táplálékot abban a hiszemben, hogy túlsúlyosak. E betegség egyik diagnosztikus kritériuma, hogy legalább három hónapja kimaradt a havi vérzés.
Az alultápláltság azonban sokkal gyakoribb, mintsem gondolnánk. Akik állandó, intenzív fogyókúrát tartanak, vagy számukra optimális súlyukat csak folyamatos kalóriamegvonással képesek tartani, szintén számolhatnak menstruációs zavarokkal, s végső soron meddőséggel.
Egy vizsgálatban meddőséggel kezelt nők 30%-a (!) a megfelelő kalóriabevitel biztosítása után teherbe esett. Meglepő módon a vizsgált nők közt sokan az átlagnépességhez képest túlsúlyosnak számítottak, így a kutatócsoport arra következtetett, hogy mindenkit jellemezhet egy, ún. „biológiai” testsúly, s ha ettől táplálékkorlátozással jelentősen eltér lefelé, akkor meddőség léphet fel.
Hogyan okozhat a lelki stressz meddőséget?
Mára már pontosan tudjuk, hogy a stressz hatására keletkező stresszhormonok kifejezetten gátolják az agyban lévő „hormon-karmester”, a hipotalamusz nemi hormonokat serkentő anyagainak (pl. a gonadotropin releasing hormon) kibocsátását. Ennek következtében a hipofízisnek, vagy agyalapi mirigynek nevezett „elsőhegedűs” nem bocsát ki két igen fontos hormont, a luteinizáló (LH) és a follikulus serkentő hormont (FSH), amelyek beindítanák, illetve fenntartanák a normális női havi ciklust. A stresszhormonok további hatása, hogy csökkentik a petefészkek nemihormon-érzékenységét, vagyis ami kevés női nemi hormon mégiscsak kikerül a véráramba, még annak a hatása is gátlódik. A stressz további hatása a fokozott prolaktin termelődés is. Ez a hormon a nevét onnan kapta, hogy szülés előtt előkészíti, szülés után serkenti a tejelválasztást. A prolaktin az egyik leghatásosabb „fogamzásgátló” hatású hormon a szervezetben, régen, illetve elmaradottabb országokban még ma is, az anya részben azért szoptatta sokáig gyermekét, hogy ezzel is védekezzen a teherbeesés ellen. A prolaktin többek közt gátolja a méhfal normális ciklikus fejlődését, így ha valami csoda folytán a fenti védelmi rendszer ellenére is megtermékenyülne egy petesejt, a méhfal nem fogadja be azt.
Teljesen hasonló mechanizmusok révén válhat a férfi is meddővé, a férfiak nemihormon-termelését és spermaképződését ugyanis nagyjából ugyanazok a hormonok irányítják, mint nőkben. Férfiaknál a hipotalamuszból származó, nemi hormonokat serkentő „szuperhormon” gátlódása révén csökken a hipofízis nemihormon-kibocsátása, s így lecsökken, vagy leáll a férfi nemihormon-termelődés és a spermaképződés.
Pszichoterápia a meddőség ellen?
A meddőség mindig megrázó dolog egy gyermeket akaró házaspárnak, s különösen a nők érzékenyek erre a problémára. Így nem meglepő, hogy a meddő nők nagy része előbb-utóbb depresszióssá válik a gyermektelenség gondolatától és a sikertelen kezelésektől. Kiderült azonban, hogy depresszió és meddőség kapcsolata nem ilyen egyoldalú: nem csak a meddőség okozhat depressziót, hanem a depresszió is meddőséget. Egy vizsgálatban depresszióban szenvedő nőket mindössze 10 alkalommal kognitív viselkedésterápiában részesítettek. A terápiában résztvevő nők 60%-a (!) megtermékenyült az ezt követő hat hónapban, míg a terápiában részt nem vettek közt csak 24%-os volt a teherbeesési arány. Tudósok azt gondolják, hogy itt is a természet a bölcsebb az embernél: a depresszió egy olyan stresszállapot következménye, amely tartósan és elháríthatatlanul áll fent a nő életében; a szervezet ekkor úgy ítéli meg, hogy a nő biológiailag nem alkalmas egy baba kihordására és nevelésére. Ezért depresszióban a szervezet gátolja a fogamzási képességet. A terápia hatékonysága láttán persze ellent vethetné valaki, hogy valójában itt csak arról van szó, hogy ha csökken a depresszió, nőhet a nemi vágy, és a meddő nő bizalma is az újabb teherbeesési próbálkozás sikerességével szemben. Ha csak ennyiről volna szó, akkor is mindenképen javasolt volna a meddő nők pszichoterápiás kezelése, de vannak bizonyítékaink arra nézve, hogy valóban egy biológiai ellenállást „győz” le a pszichoterápia. Több független kutatás ugyanis azt vizsgálta, milyen hatással van a mesterséges megtermékenyítés sikerességére a nők érzelmi állapota. Kiderült, hogy a depressziós, az erősen szorongó, vagy az erős negatív emóciókkal jellemezhető nők fele-, olykor harmadakkora valószínűséggel estek teherbe, mint a „derűsebb” nők, miközben teljesen azonos kezelést kapott mindkét csoport.
Megint egy másik vizsgálatban az is kiderült, hogy a pszichoterápiában részesült nők 55%-a esett teherbe, szemben a pszichoterápiában nem részesültek 20%-val, és e vizsgálatban az volt a meglepő, hogy a teherbeesések aránya egyáltalán nem függött az orvosi kezeléstől. A kutatások azt jelzik, hogy a mesterséges megtermékenyítési próbálkozások kudarcát nagy biztonsággal előre jelzi a nő szorongásossága ill. depressziója.
