A kórházsorozatok és a valóság

Az 50-es években nagyon kellett győzködni az amerikai tévés döntéshozókat, hogy érdekes lehet a nézőknek, ha rendszeresen kórházat, orvost és ápolót, valamint beteget látnak a képernyőn – mesélte dr. Nádasi Eszter médiakutató, aki a kórházsorozatokról írta doktori disszertációját. A döntéshozók bizonytalansága azért tűnt furcsának, mert akkor már népszerűek voltak például az orvosi regények, az ápolós filmek vagy a rádiójátékok. 70 évvel később nyugodtan állíthatjuk: a döntéshozók félelme alaptalan volt. A legfrissebb orvosi drámasorozat, a Vészhelyzetből ismert Noah Wyle főszereplésével bemutatott Vészhelyzet Pittsburghben – amelyet 5 Emmyvel díjaztak – 2025-ös premierje idején 10 millió nézőt, a második évadban 7,2 milliót hozott csak az USA-ban.

Persze a kezdet nem volt egyszerű, és nemcsak a tévés döntéshozók miatt. Az 50-es években azon töprengtek az alkotók: mennyire legyen dokumentumjellegű a műfaj. Arra ügyeltek, rosszat ne tanuljon a beteg, helytelen egészségügyi információ ne menjen át (például ne a rossz oldalán vegyék ki a páciens vakbelét a tévében), és ne tüntessék fel rossz színben sem az orvosokat, sem az ápolókat. Mindehhez szakértői szervezeteket vontak be, akik olykor nemcsak szakmai kérdésekbe szóltak bele, hanem azokat a részeket is kiszedették, ahol úgy tűnhetett, mintha nem kapnának maximális figyelmet a betegek.

Nádasi Eszter beszélt arról is: 5 orvosi drámasorozat futott a covid idején, és először eléggé megijedtek az amerikai alkotók, hogyan integrálják a történetbe a pandémiát. A New Amsterdam szériának pont lett volna egy járványos epizódja, de inkább nem vetítették le, nehogy rossz protokollt mutassanak. Helyette a főszereplő színész elmondta a nappalijában, miről szólt volna ez a rész, hogy a folytatás érthető legyen. A covid krízisidőszakában amúgy az amerikai kórházsorozatok alkotói az igazi orvosi kellékeiket felajánlották a valódi kórházaknak.

A Vészhelyzet Pittsburghben főszereplője a Vészhelyzetből ismert Carter doktor, aki állítólag a pandémia alatt rengeteg levelet kapott egészségügyi dolgozóktól, hogy mennyit jelentett nekik ez a széria (többek között pályaválasztási motiváció gyanánt). Úgy érezte, folytatni kellene. Azért lett végül önálló produkció belőle, mert a Vészhelyzet örököseivel nem tudott megegyezni.

De miért is nézzük ezeket a sorozatokat, hogyan hatnak ránk, ha a valóságban szorongunk ezektől a helyzetektől? – ezekre a kérdésekre kereste a választ Lázár-Cseke Éva pszichológus. A legrövidebb válasz: katasztrófaturizmus. Ugyanaz a dinamikája, mint egy balesetnél, nem tudunk nem odanézni. Amennyire taszító a valóságban a vér és a fájdalom, a képernyőn izgalmas, mert nem velünk történik meg. Sajátos a szabályrendszere és a nyelvezete, valamint a hierarchiája. Ezekből az orvosi drámákból is többfajta létezik, például az oknyomozós vagy az érzelmekre ható. Főleg a klasszikus szériáknak szappanopera jellege van, a hangsúlyt inkább az emberi kapcsolatokra és a drámákra helyezik, nem annyira az ismeretterjesztésre. Az újabbaknál odafigyeltek már a karakterfejlődésre is.

Miért is jó kórházi sorozatot nézni? A biztonsági halálközelség: nézzük, nézzük, és túléljük újra meg újra. Hozzáadódik az az adrenalinmennyiség, ami az orvos, a rendőr vagy a tűzoltó szakmával párosul. Ami pozitív lehet: az orvos felé empatikusabbak a nézők, a betegjogokat jobban megértik, és jó néhány szakmaválasztás előtt álló fiatalt inspirálhat. A negatív hatása: a nézők öndiagnózisa, valamint irreális kép, mi vár rájuk egy hasonló helyzetben... Ha a sürgősségi osztályra kerülnek, elvárják, 4-6 orvos ugorjon rájuk, és számtalan vizsgálat készüljön azonnal, az eredményük pedig 10 percen belül derüljön ki. A hipochondrián sem segítenek ezek a filmek.

 A legtöbb orvos az kifogásolja, hogy nem jelenik meg a képernyőn az a rengeteg adminisztrációs munka, ami a munkájukkal jár, és gyakran elveszi a betegekkel való foglalkozástól az időt. Bizonyos sorozatok – például a Doktor House – etikailag aggályosak.

A teljes cikket ITT olvashatja