A jobb prosztata-ellátás lehetőségei

Rezisztencia-teszt esetén hatékonyabb profilaxis

Jessica Dai és munkatársainak az Urology című szaklapban közölt tanulmánya szerint alacsonyabb a fertőzések előfordulási aránya, ha a prosztata-biopszia előtt meghatározzák a páciens rektális mikrobaösszetételének antibiotikum-érzékenységét, és a profilaxist ennek alapján vezetik (1,9% vs. 2,9%) (Rectal Swab Culture–directed Antimicrobial Prophylaxis for Prostate Biopsy and Risk of Postprocedure Infection: A Cohort Study). Azok a páciensek, akiknek esetében a biopszia előtt nem állapították meg a rektális mikrobiomból nyert (széklet)tenyészet antibiotikum-érzékenységét, fertőzéses szövődmények esetén hosszasabb kórházi ápolásra szorultak (3 nap vs. 1,6 nap), és 40 százalékuk esetében volt szükség a kórházból való távozás után átlagosan 4 féle antibiotikumból álló kezelésre, míg azok esetében, akiknél megállapították az antibiotikum-érzékenységet, fertőzéses szövődmények esetén csak 16,6 százalékos gyakoriságban volt szükséges kórházból való távozás után – célzott – antibiotikus kezelés.

Mint Leonard Mermel, a cikk egyik szerzője elmondja, a prosztata-biopszia után bekövetkező fertőzések jelentős részét a páciens végbelében élő, fluoroquinolon-rezisztens E. coli törzsek okozzák, és amennyiben a biopszia előtt meghatározzuk ezek előfordulását, hatékonyabbá válik a fertőzés-megelőzés, illetve a fertőzés esetleges bekövetkezte esetén a terápia. Fluoroquinolon-rezisztens E. coli törzsek esetén ugyanis nem jó választás a transzrektális ultrahangvezérelt biopszia előtt szokásosan alkalmazott ciprofloxacin-profilaxis.

Az USA-ban évente 1 millió prosztata-biopsziát végeznek, a biopszia utáni fertőzések aránya 2-6%, a biopszia után szükségessé váló kórházi felvételi arány pedig 6,3%. Mindezt jelentősen csökkenthetné a baktériumtenyésztés eredménye alapján végzett, célzott antibiotikus profilaxis (a kutatók eredményei szerint a páciensek 12,8%-a esetében fordult elő a széklettenyészetben antibiotikum-rezisztens E. coli).

Mivel a prosztatarák aktív surveillance-ét választók száma folyamatosan növekszik, hangsúlyozza Jessica Dai, ezért a prosztata-biopszia után bekövetkező fertőzések kockázata egyre nagyobb figyelmet igényel. Eredményükhez a kutatók azt is hozzáteszik, hogy az a kórházi adatbázis 1 évnyi adatainak retrospektív elemzésén alapul, és szükséges annak prospektív, randomizált vizsgálatokkal történő megerősítése.

Nemkezelés esetén hosszabb túlélés

Szintén amerikai urológusok tanulmányát közölte a European Urology című szaklap, miszerint az alacsony kockázatú, lokalizált prosztatakarcinómában szenvedő betegek 38,5 százalékát még ma is androgén deprivációs terápiával (ADT) kezelik, holott ilyen esetekben semmilyen bizonyíték nem támasztja alá annak hasznosságát, sőt az ADT következtében ezen betegek életkilátásai is csökkennek (a semmilyen terápiában nem részesültekhez képest). Jesse D. Sammon és munkatársainak tanulmánya (Patterns of Declining Use and the Adverse Effect of Primary Androgen Deprivation on All-cause Mortality in Elderly Men with Prostate Cancer) szerint a káros gyakorlat előfordulási aránya egy 2004-es kampány óta csökkenő, azonban még jelenleg is óriási mértékű. Az ADT-nek számos mellékhatása lehet, így csökkent libidó, anémia, fáradékonyság, a metabolikus és kardiovaszkuláris rendellenességek nagyobb kockázata, ráadásul alacsony kockázatú, lokalizált prosztatakarcinóma esetén a betegek életkilátásai is jobbak lennének, ezt rövidíti meg a számukra egyébként is haszontalan ADT. A Henry Ford Kórház kutatói a legnagyobb rákregiszter adatait (46.376 radikális prosztatektómiában vagy radiációs terápiában nem részesült, lokalizált prosztatakarcinómás beteg, 1992-2009)felhasználva vonták le következtetéseiket, miszerint az ADT nem használható primér kezelésként azon prosztatarákos betegek esetében, akiknél a tumor nem terjedt túl a prosztatán, illetve azoknál a közepes-magas kockázatú betegeknél, akik rediációs terápiában részesülnek.

Lehetséges biomarker

Kell-e kezelni, mennyire intenzíven és mennyire radikálisan a prosztatarákot? Ennek megállapításához a tumor agresszivitásáról számot adó biomarkerek szükségesek.

Német urológusok a prosztatarák malignitásának előrejelzésére alkalmas eszközt kerestek, és találtak egy proteint – BAZ2A –, aminek kikapcsolása következtében csökkent a metasztatikus sejtvonalak növekedése, nagyobb szintjük esetén pedig növekedett a sejtek mozgékonysága és áttétképző képessége. Mint a projekt vezetője, Christoph Plass elmondja, olyan szabályozó fehérjéket kerestek, amelyek a prosztatasejtek epigenetikus tulajdonságait módosítják, így befolyással lehetnek a betegség lefolyására; a kutatók elképzelései szerint a BAZ2A overexpressziója a prosztatarák malignitásának prediktora lehet. Hipotézisüket a kutatók 7.700 prosztatarákból nyert szövetmintán is megvizsgálták, és úgy találták, hogy minél nagyobb volt a szövet BAZ2A-koncentrációja a diagnózis idején, annál előrehaladottabb volt a betegség és annál gyakoribb a metasztázisképzés. Mint hozzáteszik: eredményeiket a továbbiakban klinikai vizsgálatok során kell igazolni.