A hyponatraemia az osteoporosis és a csonttörések kockázati tényezője nőknél

A hyponatraemia a leggyakoribb elektrolitzavar a klinikai gyakorlatban, mellyel összefüggésben fokozódik az elesések, csonttörések és osteoporosis kockázata. A becslések szerint a szervezet teljes nátriumraktárainak egyharmada a csontmátrixban található, melynek 40%-a felcserélhető a keringő nátriummal. A feltételezések szerint a nátrium az oszteoklasztos reszorpció okozta nátriumdepriváció idején szabadul fel a csontokból, mellyel a szervezet megkísérli fenntartani vagy helyreállítani a nátriumhomeosztázist, a folyamat igen hasonló ahhoz, amikor hypocalcaemia esetén kalcium szabadul fel a csontokból. E teória értelmében az oszteoklasztos reszorpció következtében csökken a csont ásványianyag-sűrűsége (BMD, bone mineral density). A BMD-csökkenés eredményeként fokozódik a csonttörési kockázat.

Jól ismert tény, hogy a hyponatraemia testtartási és figyelemösszpontosítási nehézségekhez vezethet, ennek révén elesésekre hajlamosít. Ez utóbbi pedig a csípő- és nonvertebralis csonttörések független prediktora, függetlenül a BMD-től és a csont teherbíró képességétől.

A kórházi és ambuláns betegek körében 3% és 26% közötti értékben adják meg a hyponatraemia prevalenciáját – a vizsgált populációtól és a hyponatraemia definíciójaként használt határértékektől függően. A legmagasabb prevalenciát az idős populációban találták, ahol fokozott az elesések, csonttörések és osteoporosis előfordulásának esélye. Ezen esetek körülbelül 80%-a enyhe vagy krónikus jellegű.

A hyponatraemia jellegzetessége, hogy csökkent a vese képessége a víz kiválasztására és a sóvisszaszívásra. Ennek leggyakoribb oka a nem megfelelő ADH-szekréció tünetegyüttese (SIADH, syndroma of inappropriate ADH secretion), de a gyakori okok közé tartozik a gyógyszerhasználat (diuretikumon, szelektív szerotoninvisszavétel-gátló szerek) és egyes kórállapotok is. Az etiológia feltárása azonban sokszor nem könnyű, és az esetek jelentős részében multifaktoriális hyponatraemia áll fenn.

Enyhe vagy krónikus hyponatraemiában tipikusan nem állnak fenn klinikai tünetek, ezért a hyponatraemiát hagyományosan benignus kórállapotnak tekintik. Ezzel magyarázható, hogy a hyponatraemia sok esetben felismerés és kezelés nélkül marad. Ez az álláspont azonban felülbírálatra szorul, mivel a nagy populációkon és állatkísérletekben szerzett tapasztalatok az jelzik, hogy még az enyhe és krónikus hyponatraemia az osteoporosis és a csonttörések fokozott kockázatával társulhat.

A bemutatott vizsgálat célja a hyponatraemia potenciális szerepének elemzése volt a nagy osteoporoticus törések (MOF, major osteoporotic fracture) kockázati tényezőjeként. Ezen kívül azt is elemezték, lehet-e korreláció a hyponatraemia, illetve a csípőn, femurnyakon és lumbális gerincen mért csonttömeg között.

Betegek és módszerek

A vizsgálati csoportot olyan betegek alkották, akiket osteoporosis kivizsgálására utalták be 2000 és 2012 között. Olyan nőket választottak be, akiknél sor került a BMD meghatározására, a vizsgálatba belépéskor meghatározták a szérum kiindulási nátriumszintjét, és kitöltve visszaküldték az osteoporosis kockázati tényezőire vonatkozó kérdőívet. A további szükséges adatokat országos regiszterekből gyűjtötték ki.

Összesen 6285 nőtől érkezett vissza a kitöltött kérdőív, és történt meg náluk a BMD-meghatározás a csípőn, combnyakon vagy ágyéki gerincen. Közülük 675 beteg került kizárása amiatt, mert nem volt ismert a kiindulási nátriumszint. Az ismert nátriumszintű betegek közül 4840-en (86,3%) küldték ki a kitöltött kérdőívet úgy, hogy az a vizsgálathoz szükséges összes adatot tartalmazta.

A kérdőív az alábbi kockázati tényezőkre tért ki: az elsőfokú rokonok körében fennálló családi hajlam csonttörésekre, tejtermékek napi fogyasztása, kalciumpótló készítmények szedése, fizikai aktivitási szint és dohányzási szokások.

A BMD-t DEXA-vizsgálattal határozták meg a lumbális csigolyákon, a femurnyakon és a teljes csípőn.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kritériumai szerint akkor véleményezték osteoporosis fennállását, ha a T-score legalább egy mérési helyen nem érte el a −2,5-et.

A csonttörést akkor sorolták be MOF-ként, ha a csípőt, gerincet, felkart vagy alkart érintette. A csonttörést akkor minősítették újnak, ha az adott lokalizációban a megelőző 12 hónapon belül nem következett be csonttörés.

Ezen túlmenően kiszámítottál a Charlson-féle komorbiditási pontszámot.

Elsődleges végpontnak tekintették a hyponatraemia és a MOF közötti korrelációt a nátriumstátusz meghatározása előtti 6. hónap és a meghatározást követő 12. hónap közötti időszakban. Ezen kívül elemezték a hyponatraemia hatását a teljes csípőn, femurnyakon és lumbális gerincen mért T-score-ra.

Eredmények

A hyponatraemia szignifikánsan alacsonyabb T-score-ral társult a teljes csípőn mérve, míg a femurnyakon a T-score a határértéken volt a többváltozós elemzés szerint. Nem találtak összefüggést a hyponatraemia és a lumbális gerincen meghatározott T-score között. A hyponatraemia a MOF fokozott kockázatával társult a fent megadott periódusban (a nátriumszint meghatározásához képest −6. és 12. hónap között. Végül az adatok összefüggést jeleztek a szérum nátriumszintjének emelkedése és a magasabb T-score között, amihez a MOF kockázatának csökkenése társult.

Következtetések

A vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy nőkben a hyponatraemia fokozza az osteoporosis és a nagy osteoporoticus csonttörések előfordulásának esélyét.

Forrás: Holm JP, et al. Hyponatremia, a risk factor for osteoporosis

and fractures in women. Osteoporos Int. DOI 10.1007/s00198-015-3370-0