hirdetés
2025. augusztus. 21., csütörtök - Sámuel, Hajna.
hirdetés

 

A fiatalok negyede kénytelen diétázni

A 15–39 éves magyar fiatalok 24 százaléka egészségügyi okokból kénytelen tudatosan étkezni, vagyis diétázni. Ez derül ki a MCC Ifjúságkutató Intézetének legfrissebb felméréséből, amit az InfoRádió idéz.

Az Ifjúságkutató Intézet idén januárban online kérdőív segítségével összesen 1000 15–39 év közötti magyarországi fiatalt kérdezett meg étkezési szokásairól. Ennek a korosztálynak a negyede kénytelen egészségtudatosan étkezni, tehát van olyan egészségügyi problémája a háttérben, ami diétát, tudatos étkezést kíván meg – mondta Székely Levente, az MCC Ifjúságkutató Intézetének igazgatója az InfoRádióban.

Az is látszik, hogy ahogyan lépünk előre az életkorban, még ebben a viszonylag szűk életkori csoportban is növekszik azoknak az aránya, akik kénytelenek tudatosan étkezni; 25 éves kor felett például magasabb arányban mondják azt, hogy kell figyelniük arra, mit esznek, mint mondjuk a 15–17 évesek – tette hozzá. Van különbség abban is, hogy nőket vagy férfiakat kérdezünk, a nők tudatosabbak ebben a tekintetben, mint a férfiak, és településtípus szerint is látunk különbséget, itt a budapestieket lehet kiemelni, ahol a legmagasabb azoknak az aránya, akik figyelnek arra, hogy mit esznek.

Az Ifjúságkutató Intézet kutatásaiból kiderül, hogy a magyar fiatalok többsége nem tartja trendinek a gyorséttermeket, és többségük legalább hetente készít ételt saját magának vagy családtagjai részére.

A teljes információ hanganyaggal

Steve Buissinne képe a Pixabay-en
Steve Buissinne képe a Pixabay-en

(forrás: InfoRádió)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink