A fiatal háziorvos piacképes szakember

A tavalyi családorvosi lapszámunkban Kalabay professzor nyilatkozott az alapellátásban dolgozó orvosok elöregedéséről, a betöltetlen praxisokról, az egyre súlyosabb szakemberhiányról. Változott-e valami ebben, talált-e valamilyen megoldást a szakma erre az égető problémára?

Nem történt lényegi változás. Tavalyelőtt megjelent az „Alapellátási törvény”, ami kijelölt új utakat, de ezekre még nem lépett rá senki, ugyanakkor megoldatlanul hagyott évtizedes problémákat. Az alapellátás benne van az egészségügyi kormányzat látóterében és még mindig az egyik legjobban teljesítő eleme a hazai egészségügynek. A benne dolgozók tavaly óta öregedtek egy évvel, nagyon kevés a belépő fiatal. Mindegyik egyetemen azt látjuk, hogy a friss szakorvosok nem akarnak önálló praxist, inkább helyettesítenek, mert az idősebbek meg tudják ezt fizetni a kétségkívül nagyobb finanszírozásból, de kilépni nem tudnak a rendszerből. Nincs vevő a praxisaikra. A kormányzat segíti a vásárlást a korábbi OEP és jogutódja által folyósított támogatással, de ez még mindig kevés az önállóságra, legalábbis azokon a településeken, városokban, ahol van elég orvos. Például Debrecenben most is 10 millió körül cserélnek gazdát a praxisok, mert van elég vásárló, akiket többnyire családjuk támogat a vételben. A nagyon hátrányos helyzetű települések továbbra is orvos nélkül maradtak.

A nővérek utánpótlása is problémás. Sokan hagyják ott a kórházakat, többségük más területen helyezkedik el, kisebb részük külföldre megy. A magyar ápolónő is keresett „importcikk”.

Hogyan növelhető a szakma presztízse, mivel tehető vonzóbbá a fiatalok számára?

Évek óta látványos az orvosok elvándorlása külföldre. A fiatal háziorvos az egyik leginkább „piacképes” szakember. Képzése rövidebb időt igényel, mint más szakmákban. A tehetősebb külföldi országokban is éppúgy elöregszik a szakma, vonzzák a fiatalokat. Mivel? Ne legyünk farizeusok. Pénzzel, sok pénzzel és kiszámítható életpályával. Azok a fiatal kollégák, akiket nem köt ide a tehetős családi háttér és értékes ingatlan, mobilisak. Nálunk is sokat segítene egy látványos, nagyságrendi emelés. Az utóbbi 5–6 évben a praxisfinanszírozás 50–60%-kal emelkedett, bár ennek reálértékét csökkenti a forint ez idő alatti közel 20%-os árfolyamvesztése. A háziorvosi vállalkozásokat nem érinti a rezsicsökkentés, sok önkormányzat továbbra is kiveti a helyi iparűzési adót, némelyik viszont lakással, letelepedési támogatással segítiaz ott elhelyezkedni kívánó háziorvost.

Lezáródott a Svájci-projekt néven ismert modellprogram. Hogyan tervezik hasznosítani a tapasztalatait?

Lezáródott. Volt lehetőség módszertani és főleg szervezeti újítások kipróbálására. A bevont populáció egészségnyereségének elemzése folyamatban van. Az bizonyos, hogy az eddig a hazai alapellátásban ismeretlen szakemberekre (praxismenedzser, egészségőr, gyógytornász, egészségpszichológus) szükség van, de nem tudjuk, hogy országos szinten mennyire. A svájci program deklaráltan népegészségügyi fókuszú volt, nemcsak orvosi ellátásra, hanem megelőzésre, szűrésre is sokkal jobban odafigyeltek, mint az átlagos háziorvosok. Innentől az egészségügyi kormányzat felelőssége a szakmai és finanszírozási tapasztalatok megfelelő felhasználása.

Hogyan látja a csoportpraxisok jövőjét?

Van helyük, de nem mindenütt. Főleg ott, ahol egyébként is több orvos dolgozik együtt, tehát a városokban. Folyamatban van most egy országos szintű pályáztatás a helyi megvalósíthatóságra, de nem volt eléggé látványos a kommunikációja, és ahogyan pályázatoknál már láttuk, lassú és bürokratikus az előkészítése. Ezt csak opcionálisan kellene lehetővé tenni, nem kötelezően, megfelelő (financiális) motivációval. A két évtizede háziorvossá lett kollégák, tehát az én generációm, gyanakodva figyel mindenre, ami „közös”.

Vidéken inkább az egészségcentrumoknak lenne helyük, kezelve a betöltetlen körzetek problémáját. Persze a betegeknek ide el kellene jutniuk, de sajnos a vidék mindig is hátrányosabb helyzetben volt. Itt dolgozhatnának új rendszerben más szakemberek és részidőben bizonyos szakorvosok is.

Mennyiben segít majd a családorvosok leterheltségének csökkentésében a diplomás szakápolók kompetenciakörének bővítése, a non-doktori képzés bevezetése?

Nagyon jó, hogy elindul, remélem, lesz rá elég jelentkező. A korábbi diplomásápoló-képzéssel az volt a baj, hogy ezek az igényesebb, szakmailag motiváltabb szakemberek eltűntek a végzés után. A tanulmányaik alatt szerzett ismereteket nem tudta megfizetni és kihasználni a „rendszer”. Fontos a megfelelő kommunikáció is, hogy a lakosság elfogadja őket. Ma mindent az orvostól várnak, pedig a jól képzett nővér olyan dolgokhoz is ért, amire az orvost nem oktatják.

Bővíthetők-e a családorvosi kompetenciakörök? Mennyiben rövidíthetők így a betegutak? Egyszerűsödhetne az ellátás?

Az baj, hogy a szakmai kompetenciák elválnak a finanszírozástól. Nem érdekelt a háziorvos a definitív ellátásban, egyszerűbb és – neki – olcsóbb beutalót írni. Igaz, a szakellátás sem érdekelt a kórház kiváltásában. Szakmai konszenzuson alapuló megoldások szükségesek, sok-sok modellezéssel, hatáselemzéssel, nem azonnali, jogszabály által előírt bevezetéssel.