hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

"Támadás a gyermek teste ellen a vallási célú körülmetélés"

A kisfiúk vallási okokból történő körülmetélése fájdalmas testi ártalom – így döntött egy német bíróság június 26-án, s ez a döntés mérföldkő a jog történetében. A zsidó közösség szerint ez az állásfoglalás lábbal tapossa a szülők vallási jogait.

A kölni regionális bíróság úgy határozott, hogy „a gyermek alapvető joga teste integritásához többet nyom a latban, mint a szülők alapvető jogai”. A döntés minden bizonnyal precedens értékű lesz.

„A szülők vallásszabadsága és a gyermekeik nevelésére irányuló joguk nem sérülne elfogadhatatlanul, ha kötelesek lennének megvárni, amíg a gyermek maga tudja eldönteni, hogy kívánja-e a körülmetélést” – tette hozzá a bíróság.

Az ügy, amelyben ez az állásfoglalás született egy kölni orvos elleni per volt, aki a szülők kérésére körülmetélt egy 4 éves muszlim kisfiút. Pár nappal a műtét után a szülők kórházba vitték a gyereket, mivel erősen vérzett. Az ügyész azzal vádolta az orvost, hogy fájdalmas, ártalmas beavatkozást hajtott végre a gyermeken.

Egy alacsonyabb fokú bíróság felmentette az orvost; szerintük nem sértette meg a törvényt, mivel a körülmetélést a szülők kérésére végezte el. Az ügyészség fellebbezése után került az ügy a regionális bíróság elé, amely szintén felmentette az orvost, de más érveléssel: azon az alapon, hogy a körülmetéléssel kapcsolatos jogi viszonyok nagyon zavarosak.

Azt viszont nagyon határozottan kijelentette a bíróság, hogy a szülőknek nincs joguk ennek a rítusnak a végrehajtásához kicsi gyermekükön. „A gyermek teste jóvátehetetlenül, véglegesen megváltozik a körülmetélés következtében. Ez a változás sérti a gyermek érdekét, ha később meg akarja változtatni vallását” – fejtette ki a bíróság.

A vallási célú körülmetélés támadás a gyermek teste ellenNémetország zsidó közösségében nagy felzúdulást váltott ki a döntés. A Zsidók Központi Bizottságának vezetője, Dieter Graumann azt mondta, hogy ez egy „precedens nélküli és drámai beavatkozás a vallási közösségek önmeghatározáshoz való jogába”. „Ezt a vallási jogot a világ minden államában elismerik. Az ítélet felháborító és érzéketlenségre vall. Az újszülött fiúk körülmetélése a zsidó vallás alapvető része és világszerte századok óta alkalmazzák” – tette hozzá.

Másképp közelítette meg a kérdést Holm Putzke, a Passau-i Egyetem büntetőjogász szakértője, aki szerint a döntés „rendkívül fontos az orvosok számára, mert most először lehet tudni, hogy mi a jog álláspontja a körülmetélést illetően”. „Szemben sok politikussal, a bíróság nem hagyta, hogy elriassza az a kilátás, hogy vallási türelmetlenséget vagy antiszemitizmust fognak a szemére vetni” – mondta Putzke.

Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint a 15 év alatti fiúk majdnem egyharmadát körülmetélik a világon. Az USA-ban a műtétet gyakran higiéniai okok miatt hajtják végre. Németországban is évente többezer kisfiút metélnek körül, többségükben muszlim és zsidó szülők gyermekeit. A bíróság világossá tette, hogy az egészségügyi okból végzett körülmetélés nem illegális.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline, Yahoo! News)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink