hirdetés

"Kétszázezerrel kevesebb fizetés jött a számlámra"

A Telex szerint megváltoztatták a kifizetésekre vonatkozó szabályokat a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházban; a fizetés alapbéren felüli részét mostantól egy hónap késéssel utalják a munkavállalóknak.

A változás miatt április elején sokan a megszokottnál 100-200 ezer forinttal kaptak kevesebbet. Ez sokaknak nagy gondot okoz, egy ápoló szerint többen felmondtak. A kórház azt mondja: nincsen semmi látnivaló, máshol is ezt csinálják, a szakszervezet szerint viszont ez a megoldás így jogellenes, és azonnal meg kell változtatni.

Mint a lap írja, az egészségügyben az ügyeleti műszakokat csak úgy lehet megszervezni, ha valaki néha többet, néha meg kevesebbet dolgozik. Ezt egyenlőtlen munkaidő-beosztásnak hívják. Az így ledolgozott műszakok igazságos elszámolására találták ki a munkaidőkeretet: ez egy időszak, amin belül a műszakokat egyenlőtlenül oszthatják be. A szerződésben vállalt munkaidőtől való eltérést (jellemzően túlórát és plusz műszakot) a munkaidőkeret végén számolják el és akkor is fizetik ki.

A budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházban idén februárig a magyar egészségügy nagy részéhez hasonlóan háromhavi munkaidőkeret volt. A túlórát, pluszmunkákat viszont jellemzően az alapbérrel fizették ki minden hónap vége után. Idén március elejétől az intézmény egy főigazgatói utasítással átállt a háromhaviról az egyhavi munkaidőkeretre. Az első hónap, amelyet az új rendszerben számoltak el, a március volt. Az intézmény dolgozói ennek megfelelően április elején a korábbi rendszerrel ellentétben nem kapták meg sem a délutáni, sem az éjszakai pótlékokat, sem a túlórákért járó fizetést.

Az egészségügyben dolgozók (és elsősorban az ápolók) nagy részének nagyon alacsony, nettó 200 ezer forintot alig meghaladó alapbére van. A tisztességes fizetésért ezért sokan rengeteg túlórát vállalnak, a havi 260-280 órás munkavégzés sem ritka. Mivel a túlmunkáért a szokásosnál magasabb órabér jár, van olyan dolgozó, akinek a fizetése több mint a fele ügyeleti pótlékból, rendkívüli munkavégzésből vagy műszakpótlékból származik. Ők így április elején a fizetésük több mint felét nem kapták meg.

Egy a lapnak nyilatkozó kórházi dolgozó szerint az új rendszer bevezetése általános felháborodást okozott, többen azonnal felmondtak, mások pedig a kollektív felmondáson gondolkodnak. Szerinte azzal, hogy április elején sokan a megszokott fizetésüknél akár kétszázezer forinttal kevesebbet kaptak, több dolgozó megélhetése került veszélybe, volt, aki húsvétra sem tudott bevásárolni.

A teljes cikket ITT olvashatja

(forrás: Telex)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...