"Egy nem feltétlenül a mi kedvünkre való rendrakás is hasznos lehet"

Tavaly, a kamarai választásokat követően az új elnökség álláspontja az volt, hogy a korábbinál aktívabban szeretne megjelenni a társadalom előtt, és hangsúlyosabb szerepre készül a szakpolitika színpadán is. Úgy tűnik, ezt a vállalásukat az idén sikerült teljesíteni. Elégedett?

Több célkitűzésünk is volt, de az ön által említett vállalásunkban kifejezetten eredményesek lettünk és vagyunk. Sikerült a szakmapolitika fő áramába emelni, tényezővé tenni a kamarát, és ez nemcsak a döntéshozókkal való aktív, és időnként eredményes párbeszédet jelenti, hanem azt is, hogy a társadalom előtt is növekedett a MOK presztízse. Figyelnek a szavunkra.

Ez a korábbitól eltérő, újszerű kommunikációnak köszönhető – hiszen minden tevékenységükről szinte azonnal beszámolnak a MOK portálján –, vagy annak, hogy maga a miniszterelnök is beemelte októberben a kamarát a politika fő sodrába?

Bizonyosan szerepe van annak, hogy teljesen transzparensek vagyunk, minden dokumentumunkat, állásfoglalásunkat, hivatalos levelünket nyilvánosan közzéteszünk a honlapunkon, ezáltal bekerülünk a közbeszédbe. Így ma már nem lehet negálni a kamara véleményét, és ezzel a döntéshozót is  lépéskényszerbe hozzuk. Ugyanakkor ez nemcsak kommunikációs kérdés, hanem szakmai is. Nem önmagában az a célunk, hogy a térképre helyezzük magunkat, hanem a szakmai befolyásunkat akarjuk erősíteni, és vissza akarjuk szerezni a kompetenciáinkat. Azáltal, hogy proaktívak, javaslattevők vagyunk a bennünket érintő kérdésekben, a kamara szakmai köztestület jellegét és hitelét erősítjük.

Tartottuk azt az ígéretünket, hogy keményebbek leszünk a követelésekben, de együttműködőbbek a reformokban. Meghirdettük és el is kezdtük az önként vállalt többletmunka-szerződés felmondásáról szóló nyilatkozatok gyűjtését, de ugyanakkor  a rendszer javítását szolgáló szakmai javaslatokat is tettünk emellé. Ahhoz, hogy eredményeket értünk el és változások indultak az ágazatban, hozzájárult az is, hogy a vírushelyzet reflektorfénybe helyezte az egészségügyet, aminek nyomán a kormány felismerte, hogy a reformok nem halogathatók, és muszáj szakmai partnerségre törekednie az orvostársadalmat képviselő testülettel.

Soha nem koppintottak a fejükre döntéshozói szintről, hogy túl sokat beszélnek?

Nem, és ilyen aggodalmaink nem is voltak. Inkább azt illetően voltak kétségeink, hogy az ilyen mértékű transzparencia alkalmat ad a médiának a szemezgetésre, és ezáltal a félreértésekre, véleményünk eltorzítására. De ezt a kockázatot vállaltuk. Volt próbálkozás arra, hogy a MOK-ot belekeverjék a politikai csatározásokba, de ezt konzekvensen utasítottuk el, mára már mindenki számára egyértelmű, hogy a MOK politikamentes szakmai testület.

Októberben pörögtek fel igazán az események a MOK körül, miután Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta Önt és a kamara két alelnököt. A kormány használta a MOK-ot a céljai elérésében, vagy kölcsönös, mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolatot alakult ki?

A jogalkotás gyorsult fel októberben, de az ezt előkészítő munka, a szakmai párbeszéd már áprilisban elkezdődött. A nyáron a legkülönbözőbb témákban konzultáltunk Pintér Sándorral. Számos kérdésben kikérte a véleményünket az alapellátás fejlesztésétől a teljesítményértékelés bevezetésének lehetőségéig, és ezek közül néhányat – inkább részben, mint egészben – figyelembe is vettek a szabályok megszövegezésekor. Kis túlzással alku nélkül foglalták jogszabályba a MOK bértábláját, és mellénk álltak a hálapénz kivezetésére irányuló törekvéseinkben. Az egészségügy átalakításához szükséges két legfontosabb alapfeltételünk teljesült, így nem érezhetjük úgy, hogy csupán biodíszletként használták köztestületünket a politikai célok elérése érdekében.

Mégis alaposan meglepődtek, amikor október 4-én kézhez vették az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény tervezetét, és mindössze négy órát kaptak a munkaanyag áttekintésére.

Igen. Mellbevágott bennünket a csomagolás, és az, hogy egyeztetés nélkül készült el a törvény, kemény, orvosérdekeket sértő kiételekkel. Ez széleskörű felháborodást kelett, de utólag de azért sikerült néhány fontos dolgot szögletre mentenünk.

Melyek voltak ezek?

A kollegákat leginkább zavaró kérdések közül a kirendelésben valós eredményt értünk el, hiszen a törvényben szereplő kétszer egy év korlátozás nélküli kirendelést sikerült évi maximum 44 napra levinni, és sikerült meghatároztatni azt is, hogy kik azok, akik nem rendelhetők ki. Ugyanakkor a másik fájdalmas kérdésben, a másodállások tekintetében nem sikerült eredményt elérni, még akkor sem, ha nem tiltásról van szó, hanem engedélyhez kötik azt, hogy az orvos a főállása mellett másutt is dolgozhasson. A kamara azt szorgalmazta, hogy két évig csak bejelentési köztelezettsége legyen az orvosoknak, és a valós helyzet ismeretében közösen dolgozzuk ki a  részletszabályokat. Fontos, hogy a másodállás megmaradása sok esetben közellátási érdek, így a helyzetfelmérés után kellett volna a szabályozni ezt a területet. Azzal azonban egyetértünk, hogy a létező munkaidő korlátokat be kell tartani és a munkaidőt ki kell tölteni. Mindig is az volt az álláspontunk, hogy minden orvos egy munkahelyről tudja megszerezni a méltó életkörülményeket biztosító jövedelmét, és ne keljen ezért önkizsákmányoló többletmunkát végeznie.

Nem túl bonyolult és időigényes a januártól bevezetendő engedélyeztetési folyamat?

A nyolc napos határidő végrehajthatatlan.  Mi ezért is számítunk arra, hogy az engedélyek zömét automatikusan kiadják majd.

A MOK elképzelése az volt, hogy a hálapénz büntethetőségét azt követően vezessék be, amikor a teljes béremelés megvalósul, és a lakosság edukációja is megtörténik ennek kapcsán. Itt sem sikerült csatát nyerni.

Nem is csupán ezt mondtuk, hanem azt, hogy csak egyéb feltételek megteremtésével együtt vezethető ki reálisan a paraszolvencia. A fogyasztói nyomás csökkentéséhez transzparencia kell, ami nem valósul meg mindaddig, amíg az helyezi a várólistára a beteget, aki majd megoperálja, és nincs nyilvános minőségértékelés. Társadalmi kampányt várunk, ami nem azonos azzal, hogy elindítják a „próbavásárlói kommandókat”. Bízunk abban, hogy ha elindul egy olyan közösségi mozgalom – a kormány erős kommunikációs támogatásával – amelynek során azt hangsúlyozzuk, hogy senkit nem ér hátrány azzal, ha nem ad hálapénzt, akkor hamar elterjed, hogy tényleg felesleges a boríték, mert anélkül is ugyanazt az ellátást kapta a páciens. Transzparenciával, jó gyakorlatokkal, és nem kommandókkal kell a hálapénz ellen küzdeni.

Az ilyen gyors és drasztikus kivezetés, a gyanakvás a partnerrel szemben nem ássa alá a gyógyításhoz nélkülözhetetlen orvos-beteg bizalmi kapcsolatot?

Biztosan nem erősíti, de valójában nem tudom, hogy mennyi ebben az ügyben a média általi habverés. Másrészt nem hiszek abban, hogy az orvos-beteg bizalmi kapcsolat alapja a hálapénz. Érezhető tendencia a meglévő ügyek szigorúbb elbírálása, és egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak a hálapénzzel kapcsolatos ügyek. A MOK támogatja, hogy ezek a kiemelkedő, kirívó esetek nyilvánosságot kapjanak, ne legyenek elsikálva, és akik vétkeztek, vállalják a felelősséget. Ugyanakkor álláspontunk szerint a próbavásárlás, mint egyetlen, vagy fő eszköz nem megfelelő a hálapénz kezelésére, és nem a COVID járvány alatt kellene még ezzel is terhelni az ellátókat.

Mert egyébként a reformmal lehet terhelni az ellátókat a COVID alatt?

Ebben az esetben nagyobb a kényszer. Azt a kamara is leírta, hogy a járvány után nem szabad ugyanahhoz a struktúrához és működési rendhez visszatérni, mint ami előtte volt. A koronavírus-járvány hihetetlen szenvedést, terhelést, károkat okoz, ugyanakkor vannak előnyei is. Például a telemedicinában, a távgyógyításban olyan fejlődés történt az elmúlt hónapokban, mint eddig soha. És ez nemcsak technológiai, hanem kulturális kérdés is, azaz ezeket az eljárásokat a lakosság is elfogadta. Az emberek rájöttek, hogy nem kell mindennel azonnal az orvoshoz szaladni, számos ügyet telefonon, e-mailben, az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térben is el lehet intézni. Ezek a most beágyazódó új mechanizmusok a járvány lecsengése után is hasznosak lesznek.

A pandémia rámutatott az ellátórendszer szerkezeti hibáira, a kihasználatlan kapacitásokra, és főleg arra, hogy növelni kell a rendszer adaptivitását. Ésszerűbb, rugalmasabb struktúrára, és nem tartalék-kapacitások fenntartásra van szükség.

Ismeri a kamara a kormányzat komplex terveit az egészségügy szerkezeti és finanszírozási reformját illetően?

A komplex reformról nincs ismeretük, de arról igen, hogy a most felálló, új kórházirányítási struktúrát fel akarják használni a kapacitások valós, funkcionális felmérésére, esetleg ésszerűsítésére is. A finanszírozási technikát illetően is csak annyi információnk van, mint bárki másnak: vannak jelek arra vonatkozóan, hogy a bázisfinanszírozás irányába mozdul el a rendszer. Ehhez van  egy apró támpont a nemrégiben megjelent kormányrendeletben, amely bérkompenzációt ír elő a közintézményeknél. Ebből arra lehet következtetni, hogy a bérek várhatóan nem a HBCS-be lesznek beépítve; de mindez csak spekuláció. Szeptember-októberig, amíg a reform generális előkészítése folyt, a kamara aktív résztvevője volt a szakmai előkészítés folyamatainak, de a jogalkotási szakaszból, a részletszabályok kidolgozásából a MOK éppen úgy kimaradt, mint az összes többi szakmai szervezet.

A jogállási törvény és a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendeletek egy minőségi, a betegbiztonságot garantáló ellátórendszer kialakításának irányába mutatnak?

A most megalkotott jogszabályok tartalmaznak olyan elemeket, amelyeket jól használva közelebb visznek ehhez a célhoz. Lehetőséget adott a jogalkotó a bérezésben a teljesítmény alapú differenciálásra, és kötelezően megjelenik a teljesítmény értékelése. Ez jó, de a valódi kérdés az, hogy ezek az elemek beépülnek-e egy komplex minőségbiztosítási és -ellenőrzési rendszerbe, ezek nélkül, önmagában csak az orvosokat minősíteni nincsen sok értelme. Általában egy-egy intézmény teljesítménymutatóit kellene vizsgálni, mérni és elemezni, majd ezeket az adatokat nyilvánossá tenni. A MOK egyébként készített egy erre vonatkozó javaslatcsomagot a belügyminiszternek.

Míg a kormányzati kommunikációban többnyire pozitívan jelenik meg az orvosi kamara, Kásler Miklóssal rigorózusabbnak tűnik a kapcsolatuk, több pengeváltás is volt az Emmi és a MOK között tavasz óta. Törekszenek arra, hogy javuljon a viszony, vagy érdemben úgyis a belügyminiszterrel kell egyeztetniük?

A MOK minden döntéshozóhoz azonosan viszonyul, mindenkinek elmondjuk a szakmai véleményünket, az Emmi felé is nyitottak vagyunk az együttműködésre. Arra számítok, hogy amint a szakmai részletszabályozás kerül előtérbe, várhatóan a munka súlypontja is áthelyezőik a szaktárcához. Annyiban azért pontosítanék, hogy a mi értékelésünk szerint a miniszterelnök nem a belügyminisztert, hanem – éppen a téma fontossága miatt – egyik helyettesét jelölte ki tárgyalópartnernek. Az tény, hogy a politikai reakciók inkább a szakminisztériumból érkeztek, míg a szakmai együttműködés inkább a miniszterelnök-helyettessel volt erősebb, de nem bonyolódunk politikai vitákba.

Nem mond ellent az értékelésüknek, miszerint Pintér Sándor nem belügyminiszterként vesz részt az egészségügy és az átalakítás vezénylésében, hogy megjelentek a kórházakban a katonák, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóságot (OKFŐ) vezetője egy volt rendőrkapitány, ex rendészeti államtitkár, vagy, hogy a megyei rendőr-főkapitányságok mintájára szerveznék át az intézményi struktúrát?

A miniszterelnök-helyettes a szakmai tudását, tapasztalatát belügyminiszterként szerezte, tehát az általa javasolt megoldások is döntően erre a tudásbázisra épülnek.

Jó ez az irány?

Az elmúlt tíz évben olyan elbizonytalanodás, spontán szervezetlenség, irányítási rendezetlenség volt tapasztalható az egészségügyben, hogy ehhez képest egy nem feltétlenül a mi kedvünkre való rendrakás is hasznos lehet.  Szeretnénk látni, hogy mindebből mi lesz, azaz az igazi kérdés az, hogy a COVID-járvány konszolidációjával a szakmai vonal erősödik majd, vagy a rendészeti. Mi az előbbiben tudunk partnerek lenni.

A jogállási törvény, és mindaz, amit eddig informálisan, vagy formálisan tudunk a kormányzat terveiről, tiszta jövőképet ad az egészségügyben dolgozók és a betegek számára?

Számtalan részlet tisztázatlan.  A kollégáinktól összegyűjtött kérdésekre hosszú idő után a minap kaptunk csak választ. Ha ez hamarabb érkezik, kisebb lenne az ellenállás és kevesebb a bizonytalanság. Most, december közepén még semmiképpen nem tudom azt mondani, hogy tiszta lenne a kép, még az átalakulás konkrét részleteiről sincsenek információink, nemhogy a jövőképről. Mégis azt gondolom, a helyzet könnyebben rendezhető, mint amennyire tartunk tőle.

A MOK tagságának szorosabb kapcsolattartást ígértek egy évvel ezelőtt, és azt, hogy bevonják őket a döntésekbe. Sikerült?

Lényegesen aktívabb, nyitottabb és láthatóbb lett a MOK vezetése, amelyet már nem az elnök egymaga személyesít meg. A teljes elnökség részt vesz a munkában és a kommunikációban egyaránt. A munkánkat, döntéseinket – ahogy ígértük – transzparenssé tettük. A kamara informatika megújulása bár folyamatban van, de a kettős portál funkció kialakítása még várat magára. Ám addig is létrehoztuk tagjaink számára belső Facebook-csoportunkat, ahol aktívan jelen van az elnökség, a kollégák pedig javaslatokat tehetnek, kritikát fogalmazhatnak meg, szakmai párbeszédet folytathatnak ezen a felületen. Az elnökség nyílt és nyitott, de ezzel a tagságnak is élnie kell.

És élnek vele?

Az online térben jelenlévők igen, de tudjuk, hogy ez korántsem képezi le a teljes orvostársadalmat. Amiben még nem látunk érdemi előrelépést, az a helyi kamarai élet erősödése, pedig ez lenne az alapja a tagok aktív részvételével zajló működésnek.  Kezdetektől terveztük a szakmai alapon szerveződő egységek kialakítását a MOK-on belül, ezt sikerült is elindítani. Megalakult a Háziorvosi Csoportot, és az elnökség munkájának jobb szervezése, külsős szakértők bevonása érdekben elindult a kabinet rendszer, amelyből az infektológiai munkacsoport most kiemelt jelentőségű. Bár látszik, hogy az irány jó, de áttörést még nem sikerült elérnünk.

A MedicalOnline-nak adott tavalyi interjújában azt mondta: „Azzal a kitétellel vállaltam az elnökséget, hogy két év múlva bizalmi szavazást kérek a küldöttektől”. Ha visszatekint 2020-ra, eddig kiérdemelték a bizalmat?

A két év munkájáról majd egy év múlva tudunk mérleget vonni. Mindazonáltal egy évvel ezelőtt nem gondoltuk, hogy ennyire eseménydús és nehéz évünk lesz, hiszen szó sem volt COVID-ról, vagy arról, hogy az ellátórendszer átalakítása ennyire felgyorsul, és ezzel párhuzamosan kell a saját elképzeléseink mentén formálni a kamarát is. A MOK negyvenezer fős tagsága értékeiben és érdekeiben egyaránt sokrétű, ezért nem tudunk mindenkinek maradéktalanul megfelelni. Abban biztos vagyok, hogy jó irányba indultunk el, amit a kollegák jelentős része visszaigazol. A tagsággal való kapcsolat további erősítése azért is szükséges, mert az elnökség első évének eredményei annak köszönhetőek, hogy a kormányzat érzékelte, hogy amikor a MOK-kal tárgyal, nem a kamara vezetőivel, hanem az orvostársadalommal tárgyal. Sikerült a kamarát tényezővé, a szakpolitikai események jelentős szereplőjévé tennünk. Hogy ezzel az eredménnyel hogyan fogunk tudni élni, mennyit tudunk valós eredményre váltani, és hogy hogyan fog működni a gyakorlatban az új jogviszonyról szóló törvény, az már a 2021-es év története lesz.