hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Miért van agyunk? Döntünk-e, mielőtt értenénk, miről kell?

A hvg.hu a világ egyik legelismertebb agykutatójával, Buzsáki Györggyel beszélgetett pécsi látogatása alkalmából.

Néhány évvel ezelőtt a Nobel-díjas agykutatóval, Thomas C. Südhoffal készítettem interjút, aki úgy becsülte, hogy agyunk pár százalékát ismerjük talán, ami még így is nagy előrelépés a fél évszázaddal ezelőtti 0,1 százalékról. Egyetért ezzel a meglátással?

Thomas jó barátom, de úgy vélem, hogy túlságosan optimista: én még ennél is jóval kisebb arányt mondanék. Miközben úgy érezzük, hogy sosem ment még előre ilyen gyorsan a világ az agykutatásban, ez részben „statisztikai torzítás” a kívülállók részére. Helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy ilyen gyorsan még sosem ment előre a listacsinálás. Kétségtelen tény, hogy jelentős előrelépés történt az olyan dolgok esetében, amelyekhez nem szükséges nagyobb kreativitás, csak pénz és szorgalmas munka. Hányfajta sejt van az agyban; milyenféle kapcsolatok léteznek ezek között; milyen gének találhatóak az agyban, és azok hogyan változnak az alvás és az ébrenlét során; ezeket remekül lehet dokumentálni, úgy érezzük, előreléptünk, és ez valóban haladás. De új koncepciókat, látásmódokat már jóval nehezebb technológiákkal helyettesíteni.

Aránylag könnyű dolog például egy mértékadó tudományos lapban leírni valamit a modern technológia segítségével, aminek az alapötletét már rég leírták valahol máshol. Újat lényegeben nem rakunk hozzá, csak szebben és jobban kifestve ismételjük el a régi eredményeket. Kétségkívül jobb kísérleteket tudunk csinálni, mint Isaac Newton – de ettől még nem leszünk Isaac Newton.

Nyilván rengeteg olyan mindent látunk az agy működéséből, amiről akár csak 30 évvel ezelőtt csupán álmodtunk volna, és például a funkcionális MRI technológia révén valós időben tudjuk követni, hogy mi történik az agyban. Azt azonban jóval kevésbé tudjuk, hogy mi miért történik...

Ráadásul azt látjuk, amit már korábban is tudtunk. Például az emlékezett „otthona” az agyban a hippokampusz. Az érzelmekké az amigdala. Az elhatározásnak és a jövő elképzelésének a prefrontális lebeny áll rendelkezésre – és így tovább. Én ezt dobozolásnak hívom: rengeteg prekoncepciónk van arra, hogy mit is keresünk, és aztán például az fMRI segítségével rátalálunk ezekre. Ám nem tudjuk, hogy valójában mit látunk, mi az összefüggés. Már jóval az agykutatás létrejötte előtt meglévő, egészen az ókori filozófusokig visszavezethető koncepciókkal és kategóriákkal dolgozunk az agy leírásakor, bar ezen fogalmak nagy része kitalált dolog. Egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy ezek az elképzeléseinknek megfelelően elkülönülnek egymástól az agyban.

Azaz több ezer éves fogalmakat próbálunk meg ráerőltetni az általunk látott dolgokra...

Igen, ezt tartom én egy kicsit a mi tudományterületünk zsákutcájának. Nemrég írtam egy könyvet erről, amellett érvelve, hogy az agyat belülről kell megismernünk, nem pedig a kívülről ráerőltetett kategóriák révén. (...)

Stemler Miklós teljes interjúját ITT olvashatja

(forrás: hvg.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink