hirdetés
2019. szeptember. 15., vasárnap - Enikő, Melitta.
hirdetés

 

A vakbélműtét és a Parkinson-kór

Tizenkilenc százalékkal kisebb valószínűséggel lépett fel Parkinson-kór azoknál, akiken fiatalon vakbélműtétet végeztek – közölte a KEMMA.

hirdetés

A Science Translational Medicine című szaklap aktuális számában megjelent tanulmányban több mint egymillió svéd adatait elemezték. Az eredmények azt az elméletet erősítik újabb bizonyítékokkal, amely szerint a bélrendszer és az immunrendszer szerepet játszik a súlyos, gyógyíthatatlan idegrendszeri betegség kialakulásában.

A kutatás azt is feltárta, hogy a féregnyúlványban nagy mennyiségben halmozódnak fel abnormális formájú fehérjék, úgynevezett alfa-szinukleinek, amelyek szorosan kapcsolódnak a Parkinson-kór fellépéséhez, ami magyarázatot adhat az összefüggésre. A kutatók azonban – meglepetésükre – egészséges emberekben is megtalálták az abnormális fehérje felhalmozódásait, ami azt jelenti, hogy önmagukban nem elegendőek a Parkinson-kór kialakulásához.

Eredményeiket alátámasztotta egy 849 amerikai beteg adatait tartalmazó adatbázis, amelynek elemzésével megállapították, hogy akik vakbélműtéten estek át, azoknál átlagosan 3,6 évvel később kezdődött a betegség. A féregnyúlvány eltávolítása azonban csak a kockázatot csökkenti, nem nyújt teljes védelmet a Parkinson-kór ellen, írja a lap.

(forrás: KEMMA)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more LEGYEN EGYENSÚLYBAN!- TÉNYEK AZ ELHÍZÁSRÓL ÉS FOGYÁSRÓL

    A kötet az elhízás és a testtömeg-csökkentés témakörét dolgozza fel, minden kapcsolódó...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more A társas kapcsolatok neuropszichológiája

    A társas kapcsolatok ösztönző erejét, céljait személyes kapcsolataink története biztosítja. A változó szociális közeg...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Diszlexia, a specifikus tanítási zavar

    A diszlexia, mint valami járvány terjed. Lassan minden ötödik diákra ráakasztható ez a diagnózis. Ami néhány évtizeddel...

  • learn more A várandósgondozás kézikönyve

    A várandósgondozás a szülészeti gyakorlat egyharmadát teszi ki, a másik kétharmad a perinatológia, illetve a nőgyógyászat. A három nagy...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Kardiológia 2007

    Egy olyan országban, ahol a vezető halálokok közé soroljuk a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, feltétlenül fontos, hogy a társadalom minden rétegét...

  • learn more Tanúnak jelentkezem

    A szerző önéletrajzi témájú könyve egy eseményekben gazdag életutat idéz fel a századelőtől a századvégig. A Kolozsváron született és a világ...

  • learn more Viselkedésfüggőségek

    AZ ADDIKTÍV ZAVAROKAT általában két osztályba szokás sorolni:   1. Szerrel kapcsolatos addikciók (alkohol, drog, gyógyszer, dohányzás, egyéb...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...